Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Megszakadt a Kolorcity Kazincbarcika SC négy meccse tartó veretlenségi sorozata. A csapat a Szombathelyi Haladástól kapott ki 0:1-re.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEGZÉSE

A mérkőzés előtt csupán egy pont és egy hely választotta el egymástól a két csapatot. A Kolorcity Kazincbarcika SC a kilencedik, a Szombathelyi Haladás pedig a tabella tizedik pozíciójából várta a találkozót. Két egymásból jól felkészült csapatot láthattunk vasárnap este a Kolorcity Arénában, sokáig a 0:0-ás eredmény is ezt tükrözte. A vendégégeink leginkább Medgyes támadásaival veszélyeztettek, mi pedig a szélekről építkezve próbáltunk helyzeteket kialakítani. A Kazincbarcika kapujában először védett bajnoki mérkőzésen Szemerédi Norbert, aki többször bravúrral bizonyított. Nagy szerepet töltött be a jó védekezésünkben Fótyik Dominik, valamint Farkas András is, aki a 70. percben a gólvonalról mentett. Gól egészen a 88. percig nem született, ekkor a csereként beállt Tóth Barna talált be kapunkba és állította be a 0:1-es végeredményt. KOLORCITY KAZINCBARCIKA - SZOMBATHELYI HALADÁS 0:1

VITELKI ZOLTÁN

"Nem volt rossz meccs, de nyilván más szurkolói szemmel és szakmailag nézve. Úgy gondolom, hogy ebből a mérkőzésből egy pontot ki kellett volna hoznunk. A mérkőzés egyes szakaszaiban dekoncentráltan játszottunk és emiatt kaptuk a gólt is."

MÁTYUS JÁNOS

"Látszott, hogy az ellenfél edzője sokat foglalkozott velünk, mert nagyszerűen felkészítette csapatát a taktikai repertoárt illetően. A második félidőben szerencsére tudtunk erre reagálni és talán nem túlzok azzal, hogy emiatt közelebb álltunk a győzelemhez és megérdemelten nyertünk."

További híreink

Tudatos folyamatok jellemzik az átigazolási politikát

Dátum: 2026. júl 02. 12:00

A Merkantil Bank Liga szabályainak és a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlásainak megfelelő tudatos folyamatok jellemzik a Kolorcity KBSC-nél zajló nyári játékospolitikát. Mint ismert, a másodosztályban csak magyar játékosok léphetnek pályára, így a külföldi labdarúgók szerződésük lejártával távoztak Kazincbarcikáról, ugyanakkor - a magyar labdarúgás érdekeit szem előtt tartva - két fiatal (egy 2006-os és egy 2007-es születésű vagy annál fiatalabb) játékosnak minden csapatban folyamatosan pályán kell lennie, ezért most az egyik fő szempont a szabályoknak megfelelő fiatal, tehetséges labdarúgók szerződtetése. Klubunk folyamatosan készül a bajnokság július végi rajtjára, az átigazolási időszak ugyanakkor szeptember elején zárul, így akár még augusztusban is érkezhetnek új labdarúgók.

Budapesten kezdjük a bajnokságot

Dátum: 2026. jún 30. 20:00

A BVSC-Zugló vendégei leszünk a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, rá egy hétre pedig a Videotont fogadjuk hazai pályán. A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a Merkantil Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását.

Kolorcity KBSC - MFK Zemplín Michalovce 0-0

Dátum: 2026. jún 30. 14:45

Gólnélküli döntetlent játszottunk a tikkasztó hőségben a szlovák élvonalban szereplő MFK Zemplín Michalovce ellen. A felkészülési mérkőzésen próbajátékosok is pályára léptek, és kooperációs partnerünktől, a Kisvárda Master Goodtól is érkeztek fiatal labdarúgók. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

KBSC Nyári Tábor 2026 - I. Turnus

Dátum: 2026. jún 23. 14:00

Hétfőn az első turnussal kezdetét vette a KBSC idei nyári tábora.

Eredmények

KBSC Galéria