Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/MOL MAGYAR KUPA : ÉRDEN A HETEDIK FORDULÓBAN

MOL MAGYAR KUPA : ÉRDEN A HETEDIK FORDULÓBAN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A megújult kupa sorozat hetedik fordulójában már a legjobb harminckettő közé jutás a tét. A jelenlegi állás szerint a kupa első hétközi játéknapjain huszonhét mérkőzést rendeznek szerdán és kettőt csütörtökön. Egy továbbjutó már meg van, hiszen a Budaörs- Aqvital FC Csákvár találkozót a csapatok már múlt héten lejátszották, a továbbjutó pedig 1:3-as végeredménnyel a Csákvár együttese lett. A két csütörtöki mérkőzés a Nyíregyháza Spartacus FC-Paksi FC, illetve a Békéscsaba 1912 Előre - DVTK lesznek. A hetedik fordulóban eddig két találkozó került halasztásra, a Szolnoki MÁV FC - Gyirmót FC Győr és Bicskei TC - Ferencvárosi TC összecsapások majd a válogatott szünetben kerülnek pótlásra.

A Kolorcity Kazincbarcika ellenfele az NB3 Nyugati csoportjában szereplő Érdi VSE lesz. Vendéglátóink a Fejér megyei első osztályban szereplő Bodajk SE-t legyőzve jutottak a hetedik fordulóba, a találkozó Kollega Krisztián, Varga Tamás és Popov Patrik góljaival 0:3-as végeredménnyel zárult. A Kazincbarcika az Érdhez hasonlóan szintén három gólt szerezve -  Bereczki Dániel egyszer és Oldal Tibor kétszer talált be a kapuba -  a Sárbogárd ellen vívta ki a továbbjutást,

Az Érdi VSE az előző évi sorozatban nem jutott el a hetedik fordulóig, hiszen a DVTK ellen már az első főtáblás meccsen búcsúzni kényszerültek. A Kazincbarcikát a 2019/2020-as sorozatban a Svábhegy legyőzése után Batik Bence és Davide Lanzafame góljaival a Budapest Honvéd csapata ejtette ki (mindkét gól a 2*15 perces hosszabbításban esett). A jó erőkből álló Érd egyébként majdhogynem a Merkantil Bank Liga csapatai között kezdhette meg az idei szezont, hiszen a bajnokság lefújásakor a Nyugati csoport élén álltak, érvényes licensz hiányában helyettük azonban a Szentlőrinc került az NB2 húsz csapata közé. A bajnokságban most hét győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel a nyolcadik helyen állnak, hiszen az elmúlt tizenöt fordulóból csak tizenkettőt tudtak lejátszani. Vendéglátónk dolgát ugyanis már hetek óta a koronavírus nehezíti, a teljes csapat és stáb karanténban volt, majd október 18. után még a múlt hétvégi mérkőzésüket is halasztani kényszerültek.

MOL MAGYAR KUPA
7. forduló
2020. október 28. 12:30
ÉRDI VSE - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
2030 Érd, Ercsi út 34.

 

#hajrábarcika

További híreink

Juhász Zsombor a KBSC játékosa

Dátum: 2026. júl 02. 21:00

Juhász Zsombor személyében a Kolorcity KBSC egy - az ellenfél kapuja előtt is hatékony - védőként és védekező középpályásként is bevethető labdarúgót igazolt. Zsombor az NB III. Dél-Keleti csoportjának bajnokától, a Gyirmót ellen osztályozót játszó Monortól érkezik Kazincbarcikára, és már kezdőként pályára lépett mindkét felkészülési mérkőzésünkön.

Tudatos folyamatok jellemzik az átigazolási politikát

Dátum: 2026. júl 02. 12:00

A Merkantil Bank Liga szabályainak és a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlásainak megfelelő tudatos folyamatok jellemzik a Kolorcity KBSC-nél zajló nyári játékospolitikát. Mint ismert, a másodosztályban csak magyar játékosok léphetnek pályára, így a külföldi labdarúgók szerződésük lejártával távoztak Kazincbarcikáról, ugyanakkor - a magyar labdarúgás érdekeit szem előtt tartva - két fiatal (egy 2006-os és egy 2007-es születésű vagy annál fiatalabb) játékosnak minden csapatban folyamatosan pályán kell lennie, ezért most az egyik fő szempont a szabályoknak megfelelő fiatal, tehetséges labdarúgók szerződtetése. Klubunk folyamatosan készül a bajnokság július végi rajtjára, az átigazolási időszak ugyanakkor szeptember elején zárul, így akár még augusztusban is érkezhetnek új labdarúgók.

Budapesten kezdjük a bajnokságot

Dátum: 2026. jún 30. 20:00

A BVSC-Zugló vendégei leszünk a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, rá egy hétre pedig a Videotont fogadjuk hazai pályán. A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a Merkantil Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását.

Kolorcity KBSC - MFK Zemplín Michalovce 0-0

Dátum: 2026. jún 30. 14:45

Gólnélküli döntetlent játszottunk a tikkasztó hőségben a szlovák élvonalban szereplő MFK Zemplín Michalovce ellen. A felkészülési mérkőzésen próbajátékosok is pályára léptek, és kooperációs partnerünktől, a Kisvárda Master Goodtól is érkeztek fiatal labdarúgók. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Eredmények

KBSC Galéria