Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/JEGYVISSZAVÁLTÁS A MEZEYBEN

JEGYVISSZAVÁLTÁS A MEZEYBEN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A szerdai DVSC elleni bajnokit megelőzően sajnálattal vettük tudomásul, a kormányfő kedd esti bejelentését, valamint a Magyar Közlöny keddi, 237. számában megjelent szigorításokat. A  legfrissebb kormányrendelet szerint:

"A kulturális vagy sportrendezvény nézőterén - a páholyok kivételével-
a, csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni és
b, közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket nem foglalhatják el,
azzal , hogy az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között is lehetőség szerint 1,5 méter távolságot kell biztosítani."

A Kolorcity Aréna befogadóképessége ennek értelmében már a szerdai mérkőzésen harmadára csökkent, azonban az elővételben megváltott jegyek száma a ténylegesen beengedhető szurkolók létszámától körülbelül százötvennel volt magasabb. Utóbbira az idő rövidsége miatt csak az érkezési sorrendben történő beléptetést tudtuk megoldásként alkalmazni. Klubunk tisztában van azzal, hogy ez szurkolóinkat kényelmetlenül érinthette és elkötelezett a helyzet megoldásában.
Az online és a Mezey István Művészeti Központban elővételben megváltott nem lekezelt jegyeket a mai naptól 2020. november 13-ig a Mezey István Művészeti Központ jegypénztárában visszaválthatják.

 

A Mezey István Művészeti Központ nyitvatartása:
hétfőtől-péntekig: 10:00-18:00
szombaton: 10:00-14:00
vasárnap: ZÁRVA

Az ebből adódó esetleges kellemetlenségek miatt ezúton is elnézést kérünk!

További híreink

Juhász Zsombor a KBSC játékosa

Dátum: 2026. júl 02. 21:00

Juhász Zsombor személyében a Kolorcity KBSC egy - az ellenfél kapuja előtt is hatékony - védőként és védekező középpályásként is bevethető labdarúgót igazolt. Zsombor az NB III. Dél-Keleti csoportjának bajnokától, a Gyirmót ellen osztályozót játszó Monortól érkezik Kazincbarcikára, és már kezdőként pályára lépett mindkét felkészülési mérkőzésünkön.

Tudatos folyamatok jellemzik az átigazolási politikát

Dátum: 2026. júl 02. 12:00

A Merkantil Bank Liga szabályainak és a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlásainak megfelelő tudatos folyamatok jellemzik a Kolorcity KBSC-nél zajló nyári játékospolitikát. Mint ismert, a másodosztályban csak magyar játékosok léphetnek pályára, így a külföldi labdarúgók szerződésük lejártával távoztak Kazincbarcikáról, ugyanakkor - a magyar labdarúgás érdekeit szem előtt tartva - két fiatal (egy 2006-os és egy 2007-es születésű vagy annál fiatalabb) játékosnak minden csapatban folyamatosan pályán kell lennie, ezért most az egyik fő szempont a szabályoknak megfelelő fiatal, tehetséges labdarúgók szerződtetése. Klubunk folyamatosan készül a bajnokság július végi rajtjára, az átigazolási időszak ugyanakkor szeptember elején zárul, így akár még augusztusban is érkezhetnek új labdarúgók.

Budapesten kezdjük a bajnokságot

Dátum: 2026. jún 30. 20:00

A BVSC-Zugló vendégei leszünk a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, rá egy hétre pedig a Videotont fogadjuk hazai pályán. A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a Merkantil Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását.

Kolorcity KBSC - MFK Zemplín Michalovce 0-0

Dátum: 2026. jún 30. 14:45

Gólnélküli döntetlent játszottunk a tikkasztó hőségben a szlovák élvonalban szereplő MFK Zemplín Michalovce ellen. A felkészülési mérkőzésen próbajátékosok is pályára léptek, és kooperációs partnerünktől, a Kisvárda Master Goodtól is érkeztek fiatal labdarúgók. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Eredmények

KBSC Galéria