Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/DÖNTÖTT AZ MLSZ: ÖNKÉNTES A FOLYTATÁS

DÖNTÖTT AZ MLSZ: ÖNKÉNTES A FOLYTATÁS

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Eseménydús pár napon vagyunk túl, hiszen a kormányfő hétfőn bejelentett szigorító intézkedéseire reagálva a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Csányi Sándor elmondta, hogy a  mai naptól teljes amatőr futball leáll. Tegnap azonban a legfrissebb kormányrendeletek ismeretében más döntés született a szövetségnél. A zárt kapuk természetesen maradnak, a bajnokságok viszont folytatódnak. A halasztási kérelmek tekintetében is módosult az elbírálás, hiszen ha egy amatőr, NB3-nál alacsonyabb osztályban szereplő csapat nem tud, vagy nem kíván kiállni az adott bajnoki mérkőzésen, akkor új időpont kitűzését kezdeményezheti, melyhez az MLSZ  több alkalommal hozzájárul, így a találkozók száma a bajnokság végére változatlan maradhat. Az NB3-as bajnokság jelen állás szerint az eredeti terveknek megfelelően, de zárt kapuk mögött folytatódhat.

 

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján megjelenteket az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:

"A futball felelős folytatása érdekében, betartva a szabályokat, nézők nélkül és módosuló versenyszabályokkal folytatódnak az amatőr bajnokságok. A legfontosabb különbség, hogy a csapatok kérhetik egyoldalúan is mérkőzésük halasztását. Az alacsonyabb osztályokban önkéntes a bajnokságokban való részvétel.

Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy amatőr csapat (NB III-nál alacsonyabb osztályú) nem tud, vagy nem kíván kiállni az adott bajnoki mérkőzésen, akkor új időpont kitűzését kezdeményezheti, melyhez az MLSZ hozzájárul, több alkalommal is. Mindennek további következménye nincs a klubra nézve, viszont így a találkozók száma a bajnokság végére változatlan maradhat. Ez biztosítja a szükséges versenylehetőséget a fiatal tehetségek számára éppúgy, mint az egészségük megőrzése érdekében sportoló felnőtteknek. A bajnokságok jövő tavaszra tervezett befejezésének végső időpontja az események alakulása alapján rugalmasan módosítható.

Az egészségügyi protokollok megtartása mellett további higiéniai előírásokat és ajánlásokat állított össze a szövetség, például az öltözők vagy buszok használatával kapcsolatban, a helyszínek előkészítése és folyamatos fertőtlenítése kérdésében. A maszk használata természetesen a mérkőzések előtt és után szigorúan kötelező.

A 484/2020. (XI. 10.). kormányrendelet részleteit kedden este ismerhette meg az MLSZ vezetése. A megjelent rendelet lehetőséget ad a versenyszerű sporttevékenységre, edzések és mérkőzések megtartására."

További híreink

Szuhafőn zártuk a szezont

Dátum: 2026. máj 20. 09:00

Kedden délben Szuhafőn, a Kocsis Vendégházban zártuk történelmünk első NB I-es évét. Köszönjük a fantasztikus vendéglátást a házigazdáknak, valamint köszönjük az egész éves támogatást és szurkolást mindenkinek! A stáb és a csapat most egy kis pihenőre vonul, a háttérben azonban nem áll meg a munka, hiszen bő két hónap múlva kezdődnek az NB II-es küzdelmek. Találkozunk június 15-én! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Őt játékos távozik

Dátum: 2026. máj 19. 11:00

A hétfői napon közös megegyezéssel szerződést bontott a Kolorcity KBSC négy labdarúgóval. Martin Šlogar, Polgár Kristóf, Semir Smajlagić és Meshack Ubochioma egyaránt távoznak Kazincbarcikáról. Kedden pedig csatlakozott hozzájuk Rasheed Sodiq is. Mindannyiuknak köszönjük, amit a barcikai labdarúgásért tettek! További pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!

Éld át velünk újra!

Dátum: 2026. máj 19. 08:00

Egy fantasztikus utazás részesei voltunk az elmúlt egy évben. Éld át velünk újra történetünk első NB I-es évének legszebb pillanatait! Elkészült élvonalbeli kalandozásunk rövid kisfilmje.

Mutasd meg, mit tudsz!

Dátum: 2026. máj 18. 18:00

Nyilvános edzésre várjuk azokat a 2012-ben, 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben született fiúkat és lányokat, akik szeretnének focizni, fejlődni, és egy igazán jó közösséghez tartozni!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria