Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK: DÖNTETLEN A SZOLNOK ELLEN

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK: DÖNTETLEN A SZOLNOK ELLEN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A tizenhetedik fordulóban első zárt kapus mérkőzésünkre került sor a Szolnoki MÁV FC ellen. A találkozón a kilencedik percben Csirmaz István szerzett vezetést ellenfelünknek, melyre a huszonhatodik percben Tóth László válaszolt csapatunkból.


A MÉRKŐZÉS ÖSSZEGZÉSE

A válogatott szünetet követően négy vesztes bajnokit követően vártuk a Szolnoki MÁV FC elleni mérkőzést, melyen Vitelki Zoltán vezetőedzőnek most is több hiányzóval kellett számolnia. A kezdőtizenegyben először kapott helyet idén a többször is sérüléssel bajlódó, Leonardo Mitruscsák és a keretben első ízben szerepeltek fiatal, utánpótlás labdarúgóink, Lukács Gergő és Henez Kevin is. Fótyik Dominik öt sárga lapot követő eltiltását töltötte a tegnapi meccsen, így távollétében Farkas András viselhette a csapatkapitányi karszalagot. A vendégek jól kezdték a találkozót, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy egy hibát kihasználva már a találkozó elején, a kilencedik percben Csirmaz István góljával szerezték meg a vezetést. Az egyenlítésre sem kellett sokat várni, hiszen a huszonhatodik percben Bereczki gólpasszát követően Tóth László jutatta az ellenfél kapujába a labdát, mellyel 1:1-re módosult az állása. A második játékrész egyik csapatnak sem alakult szerencsésen, hiszen a Mitruscsák helyére csereként érkező Tóth Boriszt egy sérülés következtében öt perccel pályára lépését követően nem tudta folytatni a játékot. A Szolnok csapatából Kónya Márk pedig piros lapot kapott a találkozó 73. percében, de emberelőnyüket nem tudtuk kihasználni. A Kolorcity Kazincbarcika SC és a Szolnoki MÁV FC is rendre szép támadásokat épített fel, azonban a befejezésekbe gyakran hiba csúszott, illetve a kapusok is jól végezték dolgukat, így az első félidő találatait leszámítva több gól nem esett a mérkőzésen. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - SZOLNOKI MÁV FC 1:1

VITELKI ZOLTÁN

"Sokkal több volt  a mérkőzésben, attól függetlenül, hogy egy buta hibából és könnyen kaptuk a gólt és menni kellett az eredmény után tudtunk egyenlíteni. Ezt követően átvettük az irányítást és domináltunk.  A második félidőben is voltak lehetőségeink, óriási ziccereink voltak, amiket csak be kellett volna rúgni. Ezzel szenvedünk igazából, hogy a támadózóna utolsó döntéseimben hiányzik a kreativitás. A játékosok nagyon nagy akarással játszottak, lehetett látni, hogy átérzik a mérkőzés súlyát és menni kell tovább. Nem egyszerű a helyzetünk, ma is volt sérülés."

CSÁBI JÓZSEF

"Kazincbarcikán hagytunk két pontot, végig uraltuk a mérkőzést, mi irányítottuk és diktáltuk a tempót, míg a hazaiak a kivárásra és a kontrákra játszottak. Jó teljesítményt nyújtottunk, kár, hogy a hajrában emberhátrányba kerültünk, ekkor már csak a szívünk vitt minket előre. Talán ha racionálisabban futballozunk három pont lett volna a jutalmunk."

További híreink

Elkészült a Fizz Liga 28–30. fordulójának programja

Dátum: 2026. márc 20. 12:00

A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága a jogtulajdonos televízió kéréseinek figyelembe vételével elkészítette a Fizz Liga 28–30. fordulójának programját.

Kuttor Attila: Szeretnénk meglepetést okozni

Dátum: 2026. márc 20. 10:00

A Fizz Liga 27. fordulójában, vasárnap 16 óra 45 perctől az ETO FC-t fogadjuk a DVTK Stadionban. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a mérkőzést.

Vasárnapi ellenfelünk: ETO FC

Dátum: 2026. márc 19. 10:00

A Fizz Liga 27. fordulójában, vasárnap 16 óra 45 perctől a listavezető ETO FC-t fogadjuk a DVTK Stadionban. Ez lesz a harmadik egymás elleni NB I-es meccsünk, míg a másodosztályban korábban 12 alkalommal futottunk össze a Rába-partiakkal. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történetét.

Hírverő mérkőzést játszunk Gesztelyen

Dátum: 2026. márc 18. 12:00

2026. március 27-én, pénteken 17 órától - a borsodi labdarúgást népszerűsítendő - klasszikus hírverő mérkőzést játszunk a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály 2. helyén álló Gesztely FC vendégeként. A belépés ingyenes. Várunk mindenkit szeretettel

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria