Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/AZ UTOLSÓ ŐSZI FORDULÓ KÖVETKEZIK

AZ UTOLSÓ ŐSZI FORDULÓ KÖVETKEZIK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Holnap már a 2020/2021-es bajnokság utolsó őszi fordulójára kerül sor a Merkantil Bank Ligában. A Kolorcity Kazincbarcika SC idei tizenkilencedik bajnoki mérkőzésén a Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen lép pályára a Kolorcity Arénában.


Heti ellenfelünk Szeged 2011 néven 2011-ben a Kiskundorozsma és a Makó fúziójából alakult és mivel utóbbi csapatnak NB2-es indulási joga volt a Szeged 2011 első évét már az NB2 mezőnyében kezdhette meg. A 2011/12-es, 2012/13-as szezonban a Kazincbarcikával azonos osztályban, a Ness Hungary NB2 Keleti csoportjában versengett, majd egy osztályzót elbukva ezt követően a 2013/14-es bajnokságban az NB3 Közép csoportjának második helyezettjeként ismét kivívták a másodosztályban való szereplés jogát. A 2015/16-os évben a Merkantil Bank Liga 10. helyén zárták a szezont, majd a következő szezonban a 11. hellyel biztosították bentmaradásukat. Ennek értelmében a 2017/18-as bajnokságban így ismét azonos osztályban versengett a Kazincbarcika és a Szeged csapata, ekkor mi tizenhetedikként maradtunk bent, miközben e heti vendégeink a tizenkilencedik pozícióból kényszerültek búcsúzni. A Szeged azonban nem sokáig szerepelt alacsonyabb osztályban, hiszen a 2018/19-es bajnokságban az NB3 Közép csoportjának bajnokaként huszonegy győzelemmel, öt döntetlennel és csupán négy vereséggel 68 pontot gyűjtöttek és újra az NB2 küzdelmeire készülhettek.

A Kazincbarcika és a Szeged egymás elleni mérlege elég felemás, hiszen három alkalommal tudtunk feléjük kerekedni, egyszer játszottunk ellenük döntetlent és háromszor gazdagodhattak ők három ponttal az ellenünk vívott mérkőzést követően. Lássuk ezt részleteiben:

  • Először a Szeged 2011 első másodosztályú évében, 2011-ben találkozott egymással a két csapat a Ness Hungary NB2 Keleti csoportjának ötödik fordulójában, ekkor Szegeden Gahwagi Nebil egyetlen egy gólja döntött a három pont sorsáról, ami így hazai pályán maradt. Tavasszal revansot vehettünk, hiszen a márciusi mérkőzésen mi szereztük meg a találkozó egy gólját. (A szezon végén a Szeged a 12., mi pedig a 13. helyen végeztünk)
  • 2012/13-as bajnokságban mindkétszer a Szeged bizonyult jobbnak, hiszen ősszel 2:1-re tavasszal pedig 1:2-re győztek a Kazincbarcika csapata ellen. ( A szezont a Szeged a 7., a Kazincbarcika pedig a 15. helyen zárta)
  • Pár év kihagyás után a Kazincbarcika első Merkantil Bank Ligában eltöltött szezonjában, a 2017/18-as bajnokságban lépett pályára egymás ellen a két csapat. A tizedik fordulóban Heil Valter góljának köszönhetően hazahozhattuk a három pontot Szegedről, a tavaszi mérkőzésen pedig Engel Alex és Zivanovic Boris találataival 1:1-es döntetlent játszott egymással a Kazincbarcika és a Szeged. (A bajnokság végén a Szeged a 19. helyről búcsúzott, mi a 17. helyet elcsípve maradtunk bent.)
  • A 2019/2020-as bajnokság rövidsége miatt csak egy egymás elenni mérkőzésre került sor. A tizenötödik fordulóban lejátszott találkozón először Iszák Dominik talált be a szegedi kapuba a tizenegyedik percben, majd a huszadik percben egy büntetőt követően Germán Tamás egyenlített, amire öt perccel később Lukács Raymond válaszolt, azonban az első félidőben Aleksander Jovanic ismét 2:2-re változtatta az állást. A második játékrészben csak egy gól esett, Krausz Raul a hosszabbítás perceiben állította be a 3:2-es eredményt, mellyel itthon tudtuk tartani a három pontot.
     

Nem kezdte jól a bajnoki menetetést e heti ellenfelünk, hiszen első győzelmükre egészen a hetedik fordulóig kellett várniuk. Az idei első mérkőzésen kikaptak a Békéscsaba 1912 Előre csapata ellen, majd osztozkodtak a pontokon a Csákvárral és a Szentlőrinccel, ezt követően pedig három: a Haladás, a Budaörs és a DVSC elleni vereség jött. A hetedik fordulóban viszont legyőzték a Siófok, aztán a nyolcadikban a Szolnok csapatait. Ezután kikaptak a Gyirmóttól, nyertek a DEAC ellen, nem sikerült nekik azonban a pontszerzés a Vasas otthonában, majd újabb három-három pontot gyűjtöttek az Ajka és a Kaposvár együttesei ellen. Az elmúlt öt fordulóban három, a PMFC, a Soroksár és a WKW ETO FC Győr elleni vereségeket, egy a Nyíregyháza elleni győzelmet és egy a Dorog elleni döntetlent tudtak elkönyvelni. A Szeged-Csanád Grosics Akadémia jelenleg a tabella tizennegyedik pozícióját foglalja el, ehhez szükséges huszonegy pontjukat hat győzelemmel, három döntetlennel és kilenc vereséggel szerezték.

A Kolorcity Kazincbarcika SC csapata továbbra is a tabella tizenhatodik helyén áll. Csapatunk öt győzelmet, négy döntetent és kilenc vereséget követően tizenkilenc pontot gyűjtött, mellyel csupán két ponttal van lemaradva a Szeged együttesétől. Nem tudhatunk magunk mögött sikerekkel teli heteket, hiszen az elmúlt hat mérkőzésünkön csupán egy pontot szereztünk. A DEAC ellen indult és egészen a Szentlőrinc csapata elleni mérkőzésig tartó négy meccses győzelmi szériánkat négy vereség követte, majd a múlt héten hazai pályán játszottunk döntetlent a Szolnoki MÁV FC ellen, a szerdai gyirmóti mérkőzésünkön azonban újabb vereséggel rontottunk statisztikánkon. A téli szünet előtt azonban a holnapival együtt még három meccset játszunk, hiszen a Szeged után a két tavaszról előrehozott fordulóban a Vasas és az Ajka együtteseit fogadjuk, így még bőven van esélyünk, hogy jobb helyről kezdjük meg a pár hetes pihenést.

Természetesen szurkolóink a Merkantil Bank Liga tizenkilencedik fordulójában most vasárnap megrendezésre kerülő Szeged-Csanád Grosics Akadémia elleni bajnokinkat is élőben nézhetik a Kolor TV-ben, illetve a Kolor TV YouTube csatornáján, valamint online élő szöveges közvetítésünk a megszokott gyakorlat szerint honlapunkon vasárnap is elérhető lesz.

2020. NOVEMBER 29. 17:00
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

 

Az utolsó őszi fordulóban minden csapat pályára lép. A mérkőzések nagy részét, szám szerint hatot rendeznek 13:00-tól, a Szombathelyi Haladás és DVSC összecsapása kezdődik majd 16:15-kor, illetve három találkozón lépnek majd pályára 17:00-kor a csapatok. A párosítások a következőek:

2020. november 29. 
13:00
SOROKSÁR SC PMFC
2020. november 29.
13:00
SZENTLŐRINC BFC SIÓFOK
2020. november 29.
13:00
BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE
GYIRMÓT FC GYŐR
2020. november 29.
13:00
WKW ETO FC GYŐR VASAS FC
2020. november 29.
13:00
DOROGI FC KAPOSVÁRI
RÁKÓCZI FC
2020. november 29.
13:00
DEAC BUDAÖRS
2020. november 29.
16:15
SZOMBATHELYI 
HALADÁS
DVSC
2020. november 29.
17:00
 AQVITAL FC CSÁKVÁR   SZOLNOKI MÁV FC 
2020. november 29.
17:00
KOLORCITY
KAZINCBARCIKA SC
SZEGED-CSANÁD
GROSICS AKADÉMIA
2020. november 29.
17:00
NYÍREGYHÁZA
SPARTACUS FC
FC AJKA


#hajrábarcika

 

További híreink

Sportágválasztó eseményen vettünk részt

Dátum: 2025. máj 09. 12:00

A Kolorcity KBSC is részt vett a Magyar Sport Napjához kapcsolódó sportágválasztó eseményen, amelyet Kazincbarcika Város Önkormányzata szervezett az 1-3. osztályos gyerekek számára. Klubunk szakembereinek segítségével közel 200 gyermek ismerkedhetett meg a labdarúgás alapjaival, bízunk benne, hogy az ő tetszésüket is elnyerte a számunkra legkedvesebb sportág. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

U9: Bronzérem a Ždaňa Cup-on

Dátum: 2025. máj 09. 10:00

Csütörtökön U9-es csapatunk a szlovákiai Hernádzsadányban (szlovákul: Ždaňa) vett részt egy hétcsapatos nemzetközi tornán, a Ždaňa Cup-on. Együttesünk 11 ponttal, 18 rúgott és 7 kapott góllal a torna 3. helyén végzett, a torna gólkirálya Soltész Martin lett 9 góllal.

A Budapest Honvéd vendégei leszünk

Dátum: 2025. máj 08. 10:00

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában, 2025. május 12-én 20 órától a tabellán jelenleg a 8. helyen álló Budapest Honvéd vendégei leszünk a Bozsik Arénában. Eddig háromszor találkoztunk Puskás Ferenc egykori csapatával és mindhárom alkalommal begyűjtöttük a három pontot. Ősszel Herjeczki Kristóf és Pethő Bence góljaival 2-0-ra győztünk Kazincbarcikán. Röviden bemutatjuk az ellenfelet és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Jegyek a Kolorcity KBSC - Mezőkövesd meccsre

Dátum: 2025. máj 08. 09:00

Az év utolsó hazai mérkőzésén, a Merkantil Bank Liga 29. fordulójában, 2025. május 19-én 20 órától a Mezőkövesdet fogadjuk a Kolorcity Arénában. A belépőjegyek elővételben a Mezey István Művészeti Központban és a kolorcity.hu oldalon is megvásárolhatók. Ha valamikor, akkor most óriási szükség van buzdításra! Gyere és szurkoljuk ki együtt az újabb győzelmet! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk