Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/VASÁRNAP A VASAS ELLEN

VASÁRNAP A VASAS ELLEN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Az őszi szezont a múlt heti Szeged-Csanád Grosics Akadémia elleni vereséggel búcsúztattuk, így holnap már a tavaszról előrehozott mérkőzésen fogadjuk a Vasas FC csapatát a Kolorcity Arénában.


A Kolorcity Kazincbarcika SC vasárnap nyolcadik alkalommal találkozik az angyalföldi gárdával, akik a 2017/18-as bajnokság végén abszolút utolsóként kényszerültek búcsúzni a magyar első osztály küzdelmeitől és a következő szezonban már az NB2 csapatai között versengtek. A Vasas első másodosztályú évében egyértelmű célként tűzte meg a feljutást, ám ez ekkor nem sikerült nekik, hiszen csak a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhattak fel, terveiket a bajnok ZTE és a második helyen végző, Kaposvári Rákóczi FC írta felül.

Az első NB2-es Vasas elleni mérkőzésünkön még a Ness Hungary Keleti csoportjában hazai pályán arattunk egy gólos győzelmet, majd tavasszal revansot vett az angyalföldi alakulat, ekkor kiütéses 5:0-ás győzelemmel tartották otthon a három pontot. A 2018/2019-es szezon őszén Lukács Raymond és Kanalos Tony góljaival Putnokon nyertünk, de a tavaszi visszavágón 3:2-es eredménnyel ők sem engedtek minket ponttal távozni a Szusza Ferenc Stadionból. Tavaly a bajnokság hetedik fordulójában léptünk ellenük pályára először  az Illovszky Rudolf Stadionban. Akkor egy Fótyik által értékesített büntetővel az 52. percben szereztük meg a vezetést, amire Daróczi Zoltán a 77. percben lőtt góljával válaszolt és állította be a mérkőzés végeredményét, a tavaszi 25. fordulóban pedig Feczesin Róbert és Vernes Richárd góljainak köszönhetően utazhattak haza három ponttal a putnoki Várady Béla Sportközpontból. Az idei bajnokságban az első fordulóban találkozott egymással a két csapat, akkor Toma György a tizennegyedik percben szerzett vezetést a Kazincbarcikának, majd Feczesin Róbert a hatvannegyedik percben talált be kapunkba, így egy ponttal utazhattunk haza az Illovszky Rudolf Stadionból.

A Vasas a 2019/2020-as bajnokságot is feljutásra esélyes csapatként kezdte meg, amit hektikus őszi szezonjuk hamar felülírt. Majd hiába volt tavasszal szinte hibátlan szereplésük - ahol a hét 2020-as mérkőzésen 16 pontot szereztek, ekkor az öt győzelmük mellé, csupán egy döntetlen és egy vereség adódótt- a bajnokság hirtelen történő lezárása következtében a Budafoki MTE csapata mögött hét ponttal lemaradva a harmadik helyen végeztek. Az idei célok sem mások a szinte NB1-es keretet és gólkirályokat felvonultató Vasasnál: jövőre már az első osztályban akarják kezdeni a szezont. 

A Vasas kiváló keretéhez képest nem kezdte túl jól a bajnokságot azonban most már kilenc meccse tart veretlenségi sorozatuk. A bajnokságot az ellenünk játszott mérkőzés döntetlenjével kezdték, majd Békéscsabán is osztozkodniuk kellett a pontokon, ezt követően a harmadik és a negyedik fordulóban a Csákvár és a Szentlőrinc csapatait győzték le. Az első négy fordulót követően hat mérkőzésen keresztül a döntetlenek és a vereségek váltották egymást. Nem sikerült legyőzniük a Budaörs, a Siófok és a Gyirmót csapatait, illetve egy-egy pontot szereztek a Haladás, a DVSC és a Szolnok ellen játszott meccseiken. Később viszont fordult a kocka és az elmúlt kilenc fordulóban nyolc győzelmet és csupán egy döntetlent könyvelhettek el. Három ponttal gazdagodtak a Szeged, a DEAC, az Ajka, a Kaposvár, a Soroksár, a Dorog, a Nyíregyháza és a WKW ETO FC ellen vívott összecsapások után, az egy döntetlent pedig a PMFC vendégeként szerezték. A Vasas az idei szezonban eddig tíz győzelemmel, hat döntetlennel és három vereséggel harminchat pontot gyűjtött, mellyel jelenleg a tabella negyedik helyén állnak. E heti vendégeinket ugyanennyi ponttal a PMFC előzi meg, de egy egységnyi lemaradással a Gyirmót szorosan követi is őket.

A Kolorcity Kazincbarcika SC kevésbé áll jól a mérkőzés előtt, hiszen az elmúlt hetek sérüléseit, betegségeit, sikertelenségét követően a hét elején az edzőváltásról is beszámoltunk. A csapat a Vitelki Zoltán távozását követően az új vezetőedző megnevezéséig Kriston István irányításával készül a bajnokikra. A Kazincbarcika a múlt heti Szeged elleni vereséget követően a már kiesést jelentő tizenhetedik helyre került, így minél előbb javítanunk kell helyezésünkön. A 2020/2021-es szezonban eddig öt győzelemmel, négy döntetlennel és tíz vereséggel tizenkilenc pontot gyűjtöttünk, amiből az elmúlt hét fordulóban csupán egyet szereztünk. Jó hír viszont, hogy sérült és beteg játékosaink felépülése jól halad az elmúlt hetekben már többen is visszatérhettek a csapattal közös edzésekre, így a kezdőtizenegy összeállítása már kevesebb gondot okoz, mint ezelőtt.

Természetesen szurkolóink a Merkantil Bank Liga huszadik fordulójában most vasárnap megrendezésre kerülő Vasas FC elleni bajnokinkat is élőben nézhetik  valamint online élő szöveges közvetítésünk a megszokott gyakorlat szerint honlapunkon vasárnap is elérhető lesz.

 

2020. DECEMBER 06. 17:00
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC- VASAS FC

 

A holnapi napon mind a húsz NB2-es csapat pályára lép. A mérkőzések nagy részét, szám szerint hetet a kora délutáni órákban, 13:00-tól követhetik, a Kolorcity Kazincbarcika SC - Vasas FC 17:00-tól találkoznak egymással, a Budaörs és a DVSC összecsapása 19:30-kor kezdődik, illetve a Szombathelyi Haladás - BFC Siófok találkozón 20:00-kor hangzik majd el a kezdősípszó. A huszadik forduló párosításai a következőek:

2020. december 06.
13:00
DEAC SOROKSÁR SC
2020. december 06.
13:30
DOROGI FC PMFC
2020. december 06..
13:45
NYÍREGYHÁZA
SPARTACUS FC
KAPOSVÁRI
RÁKÓCZI FC
2020. december 06.
13:00
WKW ETO FC GYŐR FC AJKA
2020. december 06.
13:00
BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE
SZEGED-CSANÁD
GROSICS AKADÉMIA 
2020. december 06.
13:00
AQVITAL FC CSÁKVÁR GYIRMÓT FC GYŐR
2020. december 06.
13:00
SZENTLŐRINC SZOLNOKI MÁV FC
2020. december 06.
17:00
KOLORCITY 
KAZINCBARCIKA SC
VASAS FC
2020. december 06.
19:30
BUDAÖRS DVSC
2020. december 06.
20:00
SZOMBATHELYI 
HALADÁS
BFC SIÓFOK


Kép forrása: www.vasasfc.hu

További híreink

Villámrajt és magabiztos siker Szombathelyen!

Dátum: 2024. máj 07. 13:00

A Merkantil Bank Liga 31. fordulójában Szombathelyről hoztuk el a három pontot!

Várhatóan szerdán kora délután indul el a jegyértékesítés az ETO elleni mérkőzésre

Dátum: 2024. máj 06. 10:00

További információk a 32. forduló találkozójával kapcsolatban.

Feszesnek kell lennünk!

Dátum: 2024. máj 05. 10:00

A Merkantil Bank Liga 31. fordulójában Szombathelyre látogat csapatunk.

Hetedszer játszunk a Haladással

Dátum: 2024. máj 04. 16:00

Ősszel döntetlen lett az eredmény, holnap este vajon ki fog örülni jobban?

Mérkőzések

Eredmények

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk