Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/MEGKEZDTÜK A FELKÉSZÜLÉST

MEGKEZDTÜK A FELKÉSZÜLÉST

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Mint ismeretes január 2-án délután a Kolorcity Kazincbarcika SC csapata is megkezdte felkészülését a Merkantil Bank Liga 2020/2021-es bajnokságának január 31-én induló tavaszi szezonjára. A rövid téli szünetet követően Pacsi Bálint és stábjának első edzésére a csapat tavalyi keretének játékosai tértek vissza, illetve néhány próbázó labdarúgóval egészült ki a létszám, így érkező és távozó labdarúgókról egyelőre nem tudunk hírt adni. A felkészülés első szombati napján Leonardo Mitruscsák Norbert és Mikló Roland betegség miatt nem vettek részt, ők később csatlakoznak majd a csapathoz.

A három hetes felkészülés programjának részeként a játékosok az elmúlt két hétben már egyénileg készültek, melyet a héten csoportos edzések, valamint egy edzőmérkőzés követnek majd. A rövid intervallum miatt három edzőmeccset játszunk. Szombaton Nyíregyházára utazunk, majd ezután itthon, a Kolorcity Arénában lépünk pályára az OTP Bank Ligában szereplő, Kisvárda Master Good ellen, ezt követően pedig  DVSC vendégeiként zárjuk a felkészülési időszakot.

A tervezett felkészülési mérkőzések időpontjai a következőek:

2020. 01. 09. (szombat) 
Nyíregyháza Spartacus FC - Kolorcity Kazincbarcika SC
helyszín: Nyíregyháza

2020. 01. 13. (szerda) 
Kolorcity Kazincbarcika SC - Kisvárda MaterGood
helyszín: Kazincbarcika

2020. 01. 23. (szombat) 
DVSC - Kolorcity Kazincbarcika SC
helyszín: Debrecen

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria