Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/MOL MAGYAR KUPA - AZ MTK ELLEN LÉPÜNK PÁLYÁRA

MOL MAGYAR KUPA - AZ MTK ELLEN LÉPÜNK PÁLYÁRA

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A mai napon a MOL Magyar Kupa nyolcadik fordulójában a magyar első osztályban szereplő, tizenkétszeres Magyar Kupa győztes MTK Budapest csapatát fogadjuk Kazincbarcikán.


Az MTK együttese a tavalyi feljutását követően jól szerepel az OTP Bank Ligában, hiszen eddig nyolc győzelemmel, öt döntetlennel és hét vereséggel gyűjtött huszonkilenc pontjukkal a tabella ötödik helyén állnak. A Magyar Kupa sorozatában is rendre jól szerepelnek, az idei versenykiírásban először a BLSZ 1-ben szereplő 43. sz. Építők SK-val találkoztak, ahol kiütéses 0:8-as végeredménnyel jutottak tovább. A hatodik fordulóban megrendezett mérkőzésen Miovski Bojan már az első percben vezetést szerzett az MTK-nak, majd a két megítélt büntető közül egyet Lencse, a másodikat pedig Prosser értékesítette, az első játékrészben pedig Lencse újabb góllal növelte előnyüket. A második félidő is a vendég csapatnak kedvezett, hiszen Prosser kétszer, Miovski Bogan és Schön Szabolcs pedig egyszer-egyszer találtak be az ellenfél kapujába.
A hetedik fordulóban szintén egy megyei első osztályban szereplő csapattal találkoztak, ekkor a Tolna megyei Bátaszék otthonába utaztak és ismét nagyarányú győzelemmel biztosították be továbbjutásukat. Az első két gólt Lencse László szerezte, majd Prosser talált be, ezt követően pedig még az első félidőben szépített a Bátaszék, Tóth Tamás góljával. A második játékrészben Lencse, Nagy Zsombor és George Ikenne-King Patrick növelték a budapestiek előnyét, így a találkozó 1:7-es eredménnyel zárult.  

Az MTK  a tavalyi kupasorozatban is jól szerepelt, hiszen az Union FC, a DEAC, a DVTK, a Dunaújváros és a Dorog legyőzésével egészen a legjobb nyolc csapat közé jutottak. A tizenegyedik fordulóban azonban a későbbi győztes Budapest Honvéd csapatával találkoztak, ahol a büntetőket követően, 5:4-es aránnyal az MTK búcsúzott a sorozattól.

Csapatunk az idei kiírásában először a Sárbogárddal találkozott, a szeptemberi meccsen Bereczki Dániel egy és Oldal Tibor két góljának köszönhetően 0:3-as eredménnyel folytathattuk a menetelést. A hetedik fordulóra a harmadosztályú Érd lett az ellenfelünk, ahol nem szokványos körülmények között dőlt el a továbbjutás. Történt ugyanis akkor, hogy ellenfelünk halasztási kérelmét az akkor nálunk is fennálló betegségek, illetve sérülések miatt nem tudtuk elfogadni, így elutaztunk a találkozóra, ahol az összecsapást ugyan hét játékossal elkezdték az érdiek, viszont a kezdőrúgás elvégzése közben a hazaiak egy játékosa megsérült, aminek következményeként nem tudta folytatni a játékot, így létszám alattivá vált a találkozó, így 0:3-as eredménnyel mi jutottunk tovább.

Az MTK együttesével egyébként tavaly még a bajnokságban találkoztunk, hiszen a Merkantil Bank Ligában már négyszer játszott egymás ellen a két csapat. A  Kazincbarcika feljutásának évében az MTK szintén búcsúzni kényszerült az NB1 küzdelmeitől és a következő bajnokságot ekkor is a Merkantil Bank Ligában kezdte meg. A 2017/18-as szezonban először Tiszaújvárosban csaptunk össze a szebb időket is megélt klubbal, ahol Torghelle Sándor góljával a vendégek nyerték meg a mérkőzést. Tavasszal szintén a fővárosi alakulat örülhetett, ekkor hazai pályán egy 4:1-es győzelmet könyvelhettek el.  A tavalyi évben felemás eredmények születtek, hiszen az őszi mérkőzésen Fótyik kiállítása, valamint vitatható büntető értékesítése után 1:0-ás eredménnyel tartották otthon a három pontot, majd tavasszal revansot vettünk a már akkor bajnokesélyes csapattól, Putnokon Kovác egy és Mikló két góljának köszönhetően 3:1-es győzelmet arattunk az utolsó előtti lejátszott fordulóban.

A MOL Magyar Kupa nyolcadik fordulójában már két mérkőzést lejátszottak a csapatok. A DVTK a Tarpa SC-t győzte le, illetve az Újpest pedig a Szolnoki MÁV FC-t, így egyelőre két NB1-es továbbjutó szereplése biztos a nyolcaddöntőben. A forduló további párosításai a következőek:

Vasas FC - MOL Fehérvár FC
III. Ker. TVE - Budapest Honvéd
Soroksár SC - Kisvárda Master Good 
Tiszafüredi VSE - ZTE FC
Fémalk - Dunavarsány- Budafoki MTE
Szolnoki MÁV FC - Újpest FC
Hódmezővásárhelyi FC - Puskás Akadémia FC
FC Ajka - Mezőkövesd Zsóry FC
Tarpa SC - DVTK
Dorogi FC - Ferencvárosi TC 
Kolorcity Kazincbarcika SC - MTK Budapest
Aqvital FC Csákvár - Paksi FC
PMFC - Szombathelyi Haladás

Tállya KSE - Kaposvári Rákóczi FC
Taksony SE - BFC Siófok
DEAC - DVSC

További híreink

Utánpótlás: eredményes és küzdelmes hétvégén vannak túl csapataink

Dátum: 2026. szept 22. 14:00

Mozgalmas hétvégét zártak utánpótláscsapataink. Az U17 hazai pályán győzte le a Mezőkövesdet, az U14 tíz gólt szerezve aratott magabiztos sikert, míg az U13 egy ponttal tért haza Tiszaújvárosból. U9-es fiataljaink is pályára léptek, Tállyán a Regionális Tornán, Kazincbarcikán pedig a szezon első Bozsik Fesztiválján szerepeltek.

Jegyinformációk a Mezőkövesdre utazóknak

Dátum: 2026. szept 17. 23:00

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként lépünk pályára. A találkozót 2026. szeptember 19-én, szombaton 17 órától rendezik a Mezőkövesdi Városi Stadionban. Az alábbiakban összegyűjtöttük a mérkőzésre utazó szurkolóink számára legfontosabb tudnivalókat.

Utánpótlás: gólzáporos győzelmek és tanulságos mérkőzések

Dátum: 2026. szept 15. 11:00

Változatos mérkőzéseket hozott utánpótláscsapataink legutóbbi fordulója. U15-ös és U14-es együttesünk magabiztos, sokgólos győzelmet aratott, U12-es csapatunk pedig hátrányból fordítva győzte le a Hatvant. Az U19, az U17 és az U13 ezúttal vereséget szenvedett, de ezek a találkozók is számos tapasztalattal szolgáltak a folytatásra.

Meet & Greet a Paks elleni mérkőzésen – Kerülj közelebb a csapathoz!

Dátum: 2026. szept 08. 11:00

Különleges lehetőséggel várjuk szurkolóinkat a Paks elleni mérkőzésen. Első alkalommal Meet & Greet programmal tesszük még emlékezetesebbé a meccsnapot azok számára, akik szeretnének közelebb kerülni a csapathoz, bepillantani a kulisszák mögé és személyesen is találkozni játékosainkkal.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria