Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A DVSC A MAI ELLENFÉL

A DVSC A MAI ELLENFÉL

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Újabb nehéz mérkőzés vár ránk ma, hiszen a tabella második helyén álló DVSC ellen lépünk pályára.


A szebb éveket is megélt DVSC tavaly húsz év után kényszerült újra búcsúzni az első osztály küzdelmeitől. A hétszeres magyar bajnok, hatszoros Magyar Kupa és ötszörös Szuper Kupa győztes Debrecen a 2019/2020-as bajnokság utolsó fordulójában esett ki az OTP Bank Ligából. Az NB1 tavalyi sorozata a végéig szoros volt, hiszen matematikailag a 41 pontos DVTK, a 40 pontos Újpest és Paks, a 39 pontos Kisvárda és a 38 pontos DVSC harcoltak a kiesés ellen a 32. fordulóban. Az Újpest a már korábban kiesett Kaposvárt verte 5:0-ra, a Kisvárda a DVTK otthonában nyert két góllal, a Paks pedig döntetlent játszott a Nagyerdei Stadionban a Debrecennel, így akkor két évtized után esett ki újra a Loki. A cél azonban egyértelmű volt számukra, hiszen mint minden kieső, így  vendégeink is a legrövidebb időn belül újra az első  osztályban kívánnak szerepelni.

Már a bajnokság kezdete előtt sokan biztosra vették a Vasas és a DVSC szezon végi feljutását. Ez a két csapat esetében eddig igazolódni is látszik. A DVSC jelenleg a tabella második helyén áll. E heti vendéglátóink húsz győzelemmel (Budaörs, DEAC, Szolnoki MÁV FC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia, FC Ajka, Kaposvári Rákóczi FC, PMFC, Dorogi FC, WKW ETO FC Győr, Kolorcity Kazincbarcika SC, Békéscsaba 1912 Előre, Szentlőrinc, Budaörs, DEAC, BFC Siófok, Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Kaposvári Rákóczi FC, PMFC, Soroksár SC, WKW ETO FC Győr), hét döntetlennel (BFC Siófok, Vasas, Soroksár SC, Nyíregyháza Spartacus FC, Aqvital FC Csákvár, Szombathelyi Haladás, Nyíregyháza Spartacus FC) és hat vereséggel (Gyirmót FC Győr, Szolnoki MÁV FC, Gyirmót FC Győr, Vasas FC, FC Ajka, Dorogi FC) gyűjtött hatvanhét pontjukkal a dobogó második fokán állnak. A DVSC-t a szintén az első osztályba készülő Vasas előzi meg négy ponttal, illetve a harmadik helyen ugyanennyi egység lemaradással követi a Gyirmót FC Győr, de még a hatvan pontos PMFC is beleszólhat a feljutásért folytatott küzdelembe.

A Kolorcity Kazincbarcika SC és a DVSC eddig csupán egy alkalommal találkozott egymással a Merkantil Bank Liga küzdelmeiben. Ősszel a tizenötödik fordulóban a Kolorcity Arénában Bódi Ádám a hetedik percben szerzett vezetést vendégeinknek, amit később Bárány Donát és Kenderesi Dávid hetvenharmadik és kilencvenegyedik lőtt góljaikkal növeltek, így szerezve három pontot Barcikán.

A Kolorcity Kazincbarcika SC a héten is a kiesést jelentő, tizenkilencedik helyről várja a találkozót. Öt mérkőzéssel a bajnokság vége előtt csapatunk nyolc győzelmet ( Soroksár SC, DEAC, Békéscsaba 1912 Előr, Aqvital FC Csákvár, Szentlőrinc, FC Ajka, DEAC, Békéscsaba 1912 Előre), nyolc döntetlent ( Vasas FC, Kaposvári Rákóczi FC, Dorogi FC, Szolnoki MÁV FC, Kaposvári Rákóczi FC, Dorogi FC, Szentlőrinc, Szombathelyi Haladás) és tizenhét vereséget ( FC Ajka,  PMFC, Nyíregyháza Spartacus FC, WKW ETO FC Győr, Szombathelyi Haladás, Budaörs, DVSC, BFC Siófok, Gyirmót FC Győr, Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Vasas FC, PMFC, Soroksár SC, Nyíregyháza Spartacus FC, WKW ETO FC Győr, Aqvital FC Csákvár, Budaörs) elkönyvelve harminckét pontot gyűjtött. A KBSC természetesen továbbra is be tudja hozni lemaradását és a hátralévő meccseken kivívhatja a bentmaradást, hiszen a Kaposvár csak egy, a Siófok kettő, a Csákvár három a Szenlőrinc pedig öt ponttal szerzett tőlünk többet.

2021. ÁPRILIS 25. 17:00
DVSC -KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

A mérkőzést a hazai klub jóvoltából a LINK-re kattintva nézhetik élőben!
 

A Merkantil Bank Liga 2020/2021-es szezonjának harmincnegyedik fordulójában kilenc mérkőzésre kerül ma sor, hiszen a Vasas-PMFC találkozót már pénteken lejátszották az érintett csapatatok ( Vasas FC- PMFC 3-0 gólok: Balajti 3', Szatmári 80', Otigba 88'). A mai játéknapon minden találkozó 17:00-kor kezdődik, a párosítások a következőek: 

2021. április 25.
17:00
SZEGED-CSANÁD
GROSICS AKADÉMIA
SOROKSÁR SC
2021. április 25.
17:00
FC AJKA KAPOSVÁRI
RÁKÓCZI FC
2021. április 25.
17:00
SZOMBATHELYI
HALADÁS
AQVITAL FC CSÁKVÁR
2021. április 25.
17:00
BUDAÖRS BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE
2021. április 25.
17:00
DVSC KOLORCITY 
KAZINCBARCIKA SC
2021. április 25.
17:00
BFC SIÓFOK WKW ETO FC GYŐR
2021. április 25.
17:00
SZOLNOKI MÁV FC NYÍREGYHÁZA
SPARTACUS FC
2021. április 25.
17:00
GYIRMÓT FC GYŐR DOROGI FC
2021. április 25.
17:00
SZENTLŐRINC DEAC

 

Kép forrása: www.dvsc.hu

További híreink

A Budapest Honvéd vendégei leszünk

Dátum: 2025. máj 08. 10:00

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában, 2025. május 12-én 20 órától a tabellán jelenleg a 8. helyen álló Budapest Honvéd vendégei leszünk a Bozsik Arénában. Eddig háromszor találkoztunk Puskás Ferenc egykori csapatával és mindhárom alkalommal begyűjtöttük a három pontot. Ősszel Herjeczki Kristóf és Pethő Bence góljaival 2-0-ra győztünk Kazincbarcikán. Röviden bemutatjuk az ellenfelet és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Jegyek a Kolorcity KBSC - Mezőkövesd meccsre

Dátum: 2025. máj 08. 09:00

Az év utolsó hazai mérkőzésén, a Merkantil Bank Liga 29. fordulójában, 2025. május 19-én 20 órától a Mezőkövesdet fogadjuk a Kolorcity Arénában. A belépőjegyek elővételben a Mezey István Művészeti Központban és a kolorcity.hu oldalon is megvásárolhatók. Ha valamikor, akkor most óriási szükség van buzdításra! Gyere és szurkoljuk ki együtt az újabb győzelmet! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Hétfőn este fogadjuk a Mezőkövesdet

Dátum: 2025. máj 07. 12:45

Az M4 Sport televízió kérésére a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága a Merkantil Bank Liga 29. fordulójában módosította a Kolorcity Kazincbarcika SC - Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzés időpontját. Az új időpont: 2025. május 19., hétfő 20 óra.

Információk a Kispestre utazóknak

Dátum: 2025. máj 07. 11:00

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában a Budapest Honvéd FC vendégei leszünk. A M4 Sport televízó által közvetített mérkőzés 2025. május 12-én, 20 órakor kezdődik. A vendégszektorba szóló belépőjegyek elővételben 1750 forintba kerülnek és a jegy.honvedfc.hu oldalon is megvásárolhatók, de online vásárláskor 499 forint kényelmi díjat is felszámolnak. 14 év alatt ingyenes a belépés, de regisztrációs jegy kiváltása részükre is szükséges a pénztárakban.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk