Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/VARGA ATTILA VEZETI A KAZINCBARCIKÁT

VARGA ATTILA VEZETI A KAZINCBARCIKÁT

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Új vezetőedzővel kezdi meg a következő szezonra való felkészülést a Kolorcity Kazincbarcika SC. A csapat irányításával Varga Attila, UEFA Pro Licences edzőt bízta meg a klubvezetés.


A hamarosan induló felkészülési időszakot új vezetőedzővel kezdjük meg Varga Attila személyében. Az ötvenegy éves UEFA Pro Licences szakember korábban labdarúgóként is bizonyított, hiszen az Újpest csapatával magyar bajnok, Magyar Kupa és Szuper kupa-győztes is volt. Edzőként első ízben a BKV Előre utánpótlását irányította 2007-től, ezt követte 2010-ben az NB3-as Rákosmenti KSK, valamint 2013-ban az akkor még szintén harmadosztályú Soroskár vezetőedzője lett. Ott azonnal bajnoki címet is ünnepelhetett, azonban a Ceglédi VSE elleni osztályozón nem sikerült továbbjutásuk. A következő bajnoki idényben Varga Attila ismét bajnok lett a Soroksárral és 2015-ig a másodosztályban irányította a csapatot. Egy rövid mezőkövesdi kitérő után a sportszakember ismét azt a feladatot kapta, hogy az akkor NB3-as Ceglédet magasabb osztályba juttassa, ez a 2015/2016-os bajnokságban rögtön sikerült is neki. 2017-ben az NB2-es Siófok vezetőedzője lett, itt az utolsó előtti pozícióból tartotta bent a tizenharmadik helyen a Balaton-partiakat.  2019 márciusában a harmadosztályú Gyöngyösi AK-nál látta el a szakmai vezetői és vezetőedzői feladatokat, itt ekkor a csapat bentmaradása volt az egyetlen reális cél, természetesen a Gyöngyös a következő évet is az NB3-ban kezdte meg. A férfi futball után Varga Attila a női fociban is bizonyított, hiszen 2019. decemberétől-2021. januárjáig a bajnokságban megszerzett sikerek mellett az MTK csapatával egy Jet-Sol Női Liga teremtorna győzelem is nevük mellé került.

A klubvezetés és a vezetőedző közös célja, hogy a Kolorcity Kazincbarcika SC egy év harmadosztály után újra az NB2-ben szerepeljen.

További híreink

Kuttor Attila: Nem lesz könnyű meccs

Dátum: 2026. aug 14. 08:00

Hat mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Kozármislenyt fogadja szombaton 17 óra 30 perctől. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria