Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/KÉT JÁTÉKOS ÉRKEZETT

KÉT JÁTÉKOS ÉRKEZETT

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Újabb igazolásokról számolhatunk be a mai napon, hiszen Süttő Attila és Dvorschák Gábor is aláírtak csapatunkhoz.


Ádám Ferenc József és Kristófi Sándor mellett újabb visszatérőt köszönhetünk Süttő Attila személyében. A huszonhat éves játékos Kazincbarcikán nevelkedett , az U13-as korosztálytól egészen a felnőtt együttesig minden csapatunkban pályára lépett. Süttő Attila 2014-ben igazolt el a Putnok FC-hez, ahonnan 2016-ban vissza is tért hozzánk. A labdarúgó alapembere volt a 2016/2017-es szezonban bajnoki címet nyerő KBSC-nek, majd az első NB2-es szezonunkban is huszonötször találkozhattunk nevével a kezdőcsapatban. A 2018/2019-es idényt ismét a Putnoknál kezdte, ahonnan fél évet követően a szintén az NB3 Keleti csoportjában szereplő Jászberényi FC-hez igazolt. Süttő a 2020/2021-es idényben a Jászberényi FC harmincegy mérkőzésén lépett pályára kezdőként és hat gólt szerzett. 

A harmincegy éves jelentős élvonalbeli rutinnal rendelkező  Dvorschák Gábor is Kolorcity Kazincbarcika SC játékosa lesz a következő szezonban. A labdarúgó Újpesten nevelkedett és ott is mutatkozott be a magyar első osztályban. Újpesti évei után  a német negyedosztályban játszott, majd 2014-ben a Szombathelyi Haladáshoz igazolt itt másfél évre írt alá, aztán ugyanennyi időre a Mezőkövesd Zsóry játékosa lett. Dvorschák a 2016/2017-es szezonban a Nyíregyháza keretét erősítette, a következő két évet pedig a szintén NB2-es Soroksárnál töltötte. A játékos a 2019/2020-as szezonban igazolt a WKW ETO FC Győrhöz, ahonnan a 2020/2021-es bajnokság téli átigazolási időszakában a Kaposvári Rákóczi FC-hez.

További híreink

Sportágválasztó eseményen vettünk részt

Dátum: 2025. máj 09. 12:00

A Kolorcity KBSC is részt vett a Magyar Sport Napjához kapcsolódó sportágválasztó eseményen, amelyet Kazincbarcika Város Önkormányzata szervezett az 1-3. osztályos gyerekek számára. Klubunk szakembereinek segítségével közel 200 gyermek ismerkedhetett meg a labdarúgás alapjaival, bízunk benne, hogy az ő tetszésüket is elnyerte a számunkra legkedvesebb sportág. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

U9: Bronzérem a Ždaňa Cup-on

Dátum: 2025. máj 09. 10:00

Csütörtökön U9-es csapatunk a szlovákiai Hernádzsadányban (szlovákul: Ždaňa) vett részt egy hétcsapatos nemzetközi tornán, a Ždaňa Cup-on. Együttesünk 11 ponttal, 18 rúgott és 7 kapott góllal a torna 3. helyén végzett, a torna gólkirálya Soltész Martin lett 9 góllal.

A Budapest Honvéd vendégei leszünk

Dátum: 2025. máj 08. 10:00

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában, 2025. május 12-én 20 órától a tabellán jelenleg a 8. helyen álló Budapest Honvéd vendégei leszünk a Bozsik Arénában. Eddig háromszor találkoztunk Puskás Ferenc egykori csapatával és mindhárom alkalommal begyűjtöttük a három pontot. Ősszel Herjeczki Kristóf és Pethő Bence góljaival 2-0-ra győztünk Kazincbarcikán. Röviden bemutatjuk az ellenfelet és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Jegyek a Kolorcity KBSC - Mezőkövesd meccsre

Dátum: 2025. máj 08. 09:00

Az év utolsó hazai mérkőzésén, a Merkantil Bank Liga 29. fordulójában, 2025. május 19-én 20 órától a Mezőkövesdet fogadjuk a Kolorcity Arénában. A belépőjegyek elővételben a Mezey István Művészeti Központban és a kolorcity.hu oldalon is megvásárolhatók. Ha valamikor, akkor most óriási szükség van buzdításra! Gyere és szurkoljuk ki együtt az újabb győzelmet! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk