Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A TISZAFÜRED ELLEN KEZDJÜK A BAJNOKSÁGOT

A TISZAFÜRED ELLEN KEZDJÜK A BAJNOKSÁGOT

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Augusztus első napján útjára indul a 2021/2022-es NB3-as bajnokság pontvadászata. A Kolorcity Kazincbarcika SC tavalyi kiesését követően idén egyértelmű célként jelölte meg az év végi bajnoki címet, amivel jövőre már újra  a másodosztályban versenyezhetünk majd, így egy nehéz szezon előtt állunk. Mint az ismeretes, csapatunk a nyári átigazolási szezonban teljesen átalakult: Varga Attila személyében új vezetőedzőt neveztünk ki, akinek munkáját Sorin Cigan segíti és az együttes kerete is kicserélődött. A játékosok közül Szemere Balázs, Süttő Attila és Fila Károly neve már ismerős lehet, hiszen korábban már mind a hárman játszottak  a KBSC-nél. A sok-sok érkező mellett természetesen idén is lehetőséget kaphatnak a csapatnál az utánpótlásban kiemelkedő játékosok is, de olyan NB1-ben is rutint szerzett labdarúgókkal is erősítettünk, mint Ur László és Dvorschák Gábor. 
 

A Kolorcity Kazincbarcika SC nyári igazolásai: Kristófi Sándor, Ádám Ferenc József, Magyar Máté, Márton András, Keményffy Máté,  Süttő Attila, Dvorscák Gábor, Ur László, Szemere Balázs, Fila Károly, Kálmán Szilárd, Kovács Dávid, Vladul Stefan, Czár Máté, Laczkó Milán, Schildkaut Krisztián, Megyeri Gábor, Székely Krisztián, Nagy János, Szabó Balázs,  Bartos Julián
 

Csapatunk túl van egy hat hetes felkészülésen, mely idő alatt az edzések mellett számos felkészülési mérkőzésen is pályára léptünk. Az alakulat hétről-hétre egyre jobb formát mutatott, így bizakodóan tekinthetünk az előttük álló bajnoki idényre, ahol elsőként a Tiszafüredi VSE csapatát fogadjuk a Kolorcity Arénában. Vendégeink a 2019/2020-as Jász-Nagykun-Szolnok megyei első osztályú bajnokság aranyérmeseiként vívták ki az NB3-ban való szereplés jogát. A csapat a tavalyi szezonban kiegyensúlyozott formát mutatott, tizennégy győzelemmel, hat döntetlennel és tizennyolc vereséggel gyűjtött negyvennyolc pontjukkal a tizenegyedik helyen zártak az NB3 Keleti csoportjában. A Tiszafüred idei célja sem más, minthogy a középmezőnyben, akár az első tízben végezzenek.

2021. AUGUSZTUS 01. 17:30
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - TISZAFÜREDI VSE
Kolorcity Aréna
Mérkőzéssel kapcsolatos információk ITT

 

A koronavírus elleni védettség igazolása beléptetéskor a védettségi igazolvány bemutatásával történik. A védettségi igazolványt a belépéskor kötelezően fel kell mutatni a személyi igazolvánnyal, vagy más arcképes személyazonosításra alkalmas igazolvánnyal együtt a biztonsági személyzetnek. Tehát minden egyéb igazolás (COVID-19 fertőzésen történő átesésről, védőoltásról, negatív PCR-tesztről) nem megfelelő igazolás a belépéshez, ugyanis belépési jogosultságot nézőként csak és kizárólag a védettségi igazolvány adhat, más nem.

Augusztus első vasárnapján mind a húsz csapat pályára lép az NB3 Keleti csoportjában. A Békéscsaba II. 11:00-tól fogadja a Füzesgyarmat csapatát, az Eger SE pedig 17:00-kor lép pályára a Tállya KSE ellen, illetve nyolc mérkőzésen hangzik majd el 17:30-kor a kezdést jelentő sípszó. A forduló teljes menetrendje a következő:

2021. május 09.
11:00
BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE II.
FÜZESGYARMATI SK
2021. augusztus 01.
17:00
EGER SE TÁLLYA KSE
2021. augusztus 01.
17:30
KOLORCITY 
KAZINCBARCIKA SC
TISZAFÜREDI VSE
2021. augusztus 01.
17:30
AQUA-GENERAL
HAJDÚSZOBOSZLÓ
DVSC II.
2021. augusztus 01.
17:30
TERMÁLFÜRDŐ FC
TISZAÚJVÁROS 
ÚJPEST II.
2021. augusztus 01.
17:30
KISVÁRDA
MASTERGOOD II.
SÉNYŐ-CARNIFEX FC
2021. augusztus 01.
17:30
BKV ELŐRE SBTC
2021. augusztus 01.
17:30
DEAC DVTK II.
2021. augusztus 01.
17:30
JÁSZBERÉNYI FC TÖRÖKSZENTMIKLÓSI
FC-VETERINER
2021. augsuztus 01. 
17:30
PUTNOK FC HIDASNÉMETI VSC
POLGÁRI KFT.

 

Ezúttal is kérjük a tisztelt szurkolókat, nézőket a sportszerű magatartásra, a fair play szabályainak maradéktalan betartására! Kérjük, hogy minden rasszista és gyűlöletkeltő kifejezéstől tartózkodjanak és mellőzzék az ellenfelet, a hivatalos szerveket szidalmazó rigmusokat ! 


#hajrábarcika

További híreink

Újpest FC - Kolorcity KBSC 2-1 (0-0)

Dátum: 2025. dec 21. 17:00

A Fizz Liga 18. fourdulójában az Újpest FC vendégei voltunk. Az első játékrész után gólnélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok, a második félidőben hazai részről Tucic és Nunes volt eredményes, a mi gólunkat Meschack szerezte.

Kuttor Attila: Elsősorban magunknak akarunk bizonyítani

Dátum: 2025. dec 19. 16:00

A Fizz Liga 18. fordulójában, vasárnap 15 órától az Újpest vendégei leszünk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Évet zárt az U7 is

Dátum: 2025. dec 19. 09:00

Első csapatunk labdarúgói U7-eseink évzárójára is ellátogattak. Az eseményre csütörtökön délután került sor az Irinyi Tornacsarnokban. Jövőre folytatjuk! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Mutasd meg, mit tudsz!

Dátum: 2025. dec 19. 09:00

Kipróbálnád magad igazi futballközegben? Most itt a lehetőség! Nyilvános edzésre várjuk azokat a 2011-ben és 2012-ben született fiúkat, akik szeretnének focizni, fejlődni, és egy igazán jó közösséghez tartozni! Mutasd meg, mit tudsz, és ha kedvet érzel, rendszeresen is csatlakozhatsz az edzéseinkhez!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria