Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/AZ ÚJPESTET FOGADJUK

AZ ÚJPESTET FOGADJUK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Szerda után újabb bajnoki mérkőzés vár a Kolorcity Kazincbarcika SC csapatára, hiszen ma 17:30-tól az Újpest II. ellen játszunk a Kolorcity Arénában.


Csapatunk eddigi bajnoki mérlege hibátlan, hiszen két fordulót követően a BKV Előre és a DEAC együtteseivel azonos hat pontot gyűjtöttünk. Az első fordulóban hazai pályán Laczkó Milán és Székely Krisztián góljainak köszönhetően bizonyultunk jobbnak a Tiszafüredtől és tartottunk itthon a három pontot. Szerdán a DVSC II. együttese ellen pedig Dvorschák Gábor, Ádám Ferenc és Süttő Attila találtak be ellenfelünk kapujába, ezzel újabb értékes pontokkal növelve egységeink számát.

Az Újpest NB3-as csapata eddig nem örülhetett győzelemnek, hiszen az első fordulóban megrendezett tiszaújvárosi mérkőzésükön 3:1-es eredménnyel a hazaiak örülhettek a győzelemnek, majd a második bajnokin hiába vezettek félidőben két góllal a hajdúszoboszló ellen az újoncok a második játékrészben hármat lőttek, amivel ismét pont nélkül hagyták az újpestieket.

Az Újpest II-vel eddig négy alkalommal találkozott csapatunk az NB3 Keleti csoportjában. A 2015/2016-os szezonban a tizenharmadik fordulóban Faggyas és Lakatos két-két, illetve Irhás egy góljával 5:0-ás eredménnyel tartottuk itthon  a három pontot, majd a tavaszi újpesti meccsen 1:6-os eredménnyel szintén mi bizonyultunk jobbnak (gólok: Farkas 3, Lipusz, Lukács R., Faggyas). A szerencse következő évben sem a lila-fehéreknek kedvezett, hiszen a 2016/2017-es bajnoki idényben hazai pályán Constantinescu Dan-Marius háromszor, Farkas János kétszer, Süttő, Lipusz, Szemere és Faggyas pedig egyszer-egyszer voltak eredményesek, így nagyarányú kilenc gólos győzelmet arattunk felettünk. A harmincnegyedik, azaz utolsó fordulóban megrendezett visszavágóra már bajnokcsapatként utaztunk és igazi gólparádéval búcsúztunk az NB3-tól, Farkas és Engel két-két gól jegyeztek, de Süttő, Szemere, Sigér és Kardos is betaláltak vendéglátóink kapujába.

2021. AUGUSZTUS 15. 17:30
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - ÚJPEST FC II.
Kolorcity Aréna
Mérkőzéssel kapcsolatos információk ITT

 

A koronavírus elleni védettség igazolása beléptetéskor a védettségi igazolvány bemutatásával történik. A védettségi igazolványt a belépéskor kötelezően fel kell mutatni a személyi igazolvánnyal, vagy más arcképes személyazonosításra alkalmas igazolvánnyal együtt a biztonsági személyzetnek. Tehát minden egyéb igazolás (COVID-19 fertőzésen történő átesésről, védőoltásról, negatív PCR-tesztről) nem megfelelő igazolás a belépéshez, ugyanis belépési jogosultságot nézőként csak és kizárólag a védettségi igazolvány adhat, más nem.

Az NB3 Keleti csoportjának harmadik fordulójában minden mérkőzést ma rendeznek.  A Békéscsaba II. 11:00-tól fogadja a DVSC II. együttesét, a Hajdúszoboszló 15:00-tól lép pályára a Tállya ellen, az Eger és az SBTC 17:00-kor találkoznak egymással, a többi mérkőzést pedig 17:30-tól rendezik. A párosítások a következőek:

2021. augusztus 15.
11:00
BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE II.
DVSC II.
2021. augusztus 15.
15:00
AQUA-GENERAL
HAJDÚSZOBOSZLÓ
TÁLLYA KSC
2021. augusztus 15.
17:00
EGER SE SBTC
2021. augusztus 15.
17:30
KOLORCITY
KAZINCBARCIKA SC 
ÚJPEST FC II.
2021. augusztus 15.
17:30
TERMÁLFÜRDŐ
TISZAÚJVÁROS FC
SÉNYŐ-CARNIFEX FC
2021. augusztus 15.
17:30
KISVÁRDA
MASTERGOOD II.
DVTK II.
2021. augusztus 15.
17:30
BKV ELŐRE TÖRÖKSZENTMIKLÓSI
FC-VETERINER
2021. augusztus 15.
17:30
DEAC HIDASNÉMETI VSC
2021. augusztus 15.
17:30
JÁSZBERÉNYI FC PUTNOK FC 
2021. augsuztus 15. 
17:30
FÜZESGYARMATI SK  TISZAFÜREDI VSE

Kép forrása: dvsc.hu

További híreink

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Szabad foci a KBSC-nél

Dátum: 2026. júl 19. 16:00

A Kolorcity KBSC U14-es korosztályig (2013 után születettek) és hozzátartozóik számára fakultatív focizási lehetőséget biztosít a 40X60-as műfüves "C" pályán.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria