Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/TÁLLYÁN FOLYTATJUK A BAJNOKSÁGOT

TÁLLYÁN FOLYTATJUK A BAJNOKSÁGOT

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Ma folytatódik az NB3-as bajnokság pontvadászata, amikor is csapatunk a késő délutáni órákban a Tállya KSE ellen lép majd pályára idegenben. A 17:30-kor kezdődő találkozónak a Tállya Községi Sporttelep ad majd otthont.


A Kolorcity Kazincbarcika SC  esélyesként érkezik Tállyára, hiszen csapatunk az eddig lejátszott három bajnoki forduló alatt két győzelemmel és egy döntetlennel szerzett hét ponttal várja a mai találkozót. A Barcika az első két fordulóban először hazai pályán a Tiszafüred ellen Laczkó Milán és Székely Krisztián góljaival tartottuk itthon a három pontot, majd hétközi fordulón  a DVSC II. együttese ellen  Dvorschák Gábor, Ádám Ferenc és Süttő Attila találtainak köszönhetően növeltük egységeink számát. A múlt héten azonban nem alakultak túl szerencsésen a dolgok a Kolorcity Arénában, hiszen Ádám Ferenc negyedik percben megszerezte a vezetést, amit egészen a mérkőzés végéig tartani is tudtunk, viszont az Újpest csapatából Varga György a kilencvenedik percben egyenlített, ezzel pontosztozkodásra kényszerítve a KBSC-t. Csapatunk célja így ma a múlt heti hiba kijavítása, illetve a három pont megszerzése.

A Tállya nem kezdte szerencsésen a bajnokságot, hiszen eddig mindössze egy pontot gyűjtöttek. E heti vendéglátóink az első fordulóban az Eger ellen maradtak alul, amit egy gól nélküli döntetlen követett a Tiszafüred elleni mérkőzésen, illetve a múlt héten a Hajdúszoboszló vendégeként sem sikerült pontot szerezniük. Ellenfelünk kerete egyébként jócskán megfogyatkozott az elmúlt hetekben, hiszen számos betegség, eltiltás és sérülés is nehezíti dolgukat, így biztosan nem a legjobb tizenegy játékosunkat tudják ellenünk a pályára küldeni, azonban céljuk mindenképpen csapatunk dolgának megnehezítése lesz, tehát könnyű mérkőzésre Tállyán sem számíthatunk.

Az NB3 Keleti csoportjában egyébként eddig négy alkalommal találkoztunk a Tállya együttesével. A 2015/2016-os bajnokságban először Farkas János, Illés Richárd, Faggyas Milán és Szemere Balázs góljaival hazai pályán arattunk ellenünk négy gólos győzelmet, majd a tavaszi visszavágón Lukács Raymond és Faggyas Milán találatainak köszönhetően Tállyáról is elhoztuk a három pontot. A következő idényben Barcikán háromszor találtunk be kapujukba, amire ők csak egy góllal tudtak válaszolni, majd a huszonhatodik fordulóban 2-0-ás tállyai vezetésből 3-3-as döntetlent játszottunk ellenük.

2021. AUGUSZTUS 22. 17:30
TÁLLYA KSE - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
Tállya Községi Sporttelep
A mérkőzés védettségi igazolvánnyal látogatható!

 

A koronavírus elleni védettség igazolása beléptetéskor a védettségi igazolvány bemutatásával történik. A védettségi igazolványt a belépéskor kötelezően fel kell mutatni a személyi igazolvánnyal, vagy más arcképes személyazonosításra alkalmas igazolvánnyal együtt a biztonsági személyzetnek. Tehát minden egyéb igazolás (COVID-19 fertőzésen történő átesésről, védőoltásról, negatív PCR-tesztről) nem megfelelő igazolás a belépéshez, ugyanis belépési jogosultságot nézőként csak és kizárólag a védettségi igazolvány adhat, más nem.

Az NB3 Keleti csoportjának negyedik fordulójában minden mérkőzést ma rendeznek. A mai játéknapon két mérkőzésre kerül sor 11:00-tól, a DVTK II. ekkor fogadja ugyanis az Eger csapatát, illetve az Újpest is a délelőtti órákban lép pályára Békéscsabán. A DVSC II. 17:00-tól fogadja aTisazfüredet, a többi találkozóra pedig 17:30-tól kerül majd sor. A párosítások a következőek.

2021. augusztus 22.
11:00
DVTK II. EGER SE
2021. augusztus 22.
11:00
BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE II.
ÚJPEST FC II.
2021. augusztus 22.
17:00
DVSC II. TISZAFÜREDI VSE
2021. augusztus 22.
17:30
JÁSZBERÉNYI FC  FÜZESGYARMATI SK
2021. augusztus 22.
17:30
PUTNOK FC DEAC
2021. augusztus 22.
17:30
HIDASNÉMETI VSC BKV ELŐRE
2021. augusztus 22.
17:30
TÖRÖKSZENTMIKLÓSI
FC-VETERINER
KISVÁRDA
MASTERGOOD II.
2021. augusztus 22.
17:30
SBTC TERMÁLFÜRDŐ FC
TISZAÚJVÁROS
2021. augusztus 22.
17:30
SÉNYŐ-CARNIFEX FC AQUA-GENERAL
HAJDÚSZOBOSZLÓ
2021. augusztus 22. 
17:30
TÁLLYA KSE  KOLORCITY
KAZINCBARCIKA SC

Kép forrása: boon.hu

További híreink

Juhász Zsombor a KBSC játékosa

Dátum: 2026. júl 02. 21:00

Juhász Zsombor személyében a Kolorcity KBSC egy - az ellenfél kapuja előtt is hatékony - védőként és védekező középpályásként is bevethető labdarúgót igazolt. Zsombor az NB III. Dél-Keleti csoportjának bajnokától, a Gyirmót ellen osztályozót játszó Monortól érkezik Kazincbarcikára, és már kezdőként pályára lépett mindkét felkészülési mérkőzésünkön.

Tudatos folyamatok jellemzik az átigazolási politikát

Dátum: 2026. júl 02. 12:00

A Merkantil Bank Liga szabályainak és a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlásainak megfelelő tudatos folyamatok jellemzik a Kolorcity KBSC-nél zajló nyári játékospolitikát. Mint ismert, a másodosztályban csak magyar játékosok léphetnek pályára, így a külföldi labdarúgók szerződésük lejártával távoztak Kazincbarcikáról, ugyanakkor - a magyar labdarúgás érdekeit szem előtt tartva - két fiatal (egy 2006-os és egy 2007-es születésű vagy annál fiatalabb) játékosnak minden csapatban folyamatosan pályán kell lennie, ezért most az egyik fő szempont a szabályoknak megfelelő fiatal, tehetséges labdarúgók szerződtetése. Klubunk folyamatosan készül a bajnokság július végi rajtjára, az átigazolási időszak ugyanakkor szeptember elején zárul, így akár még augusztusban is érkezhetnek új labdarúgók.

Budapesten kezdjük a bajnokságot

Dátum: 2026. jún 30. 20:00

A BVSC-Zugló vendégei leszünk a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, rá egy hétre pedig a Videotont fogadjuk hazai pályán. A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a Merkantil Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását.

Kolorcity KBSC - MFK Zemplín Michalovce 0-0

Dátum: 2026. jún 30. 14:45

Gólnélküli döntetlent játszottunk a tikkasztó hőségben a szlovák élvonalban szereplő MFK Zemplín Michalovce ellen. A felkészülési mérkőzésen próbajátékosok is pályára léptek, és kooperációs partnerünktől, a Kisvárda Master Goodtól is érkeztek fiatal labdarúgók. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Eredmények

KBSC Galéria