Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/HÉTKÖZI FORDULÓ A SÉNYŐ-CARNIFEX FC ELLEN

HÉTKÖZI FORDULÓ A SÉNYŐ-CARNIFEX FC ELLEN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A szombati Magyar Kupa mérkőzést követően ma ismét hazai pályán bizonyíthat a Kolorcity Kazincbarcika SC. Csapatunk az NB3 Keleti csoportjának ötödik fordulójában a Sényő-Carnifex FC-t fogadja 17:30-tól a Kolorcity Arénában.


Jó formában lévő csapatunk a héten két bajnokit is játszik, holnap a Sényőt fogadjuk, szombaton pedig Salgótarjánba utazunk. A Kolorcity Kazincbarcika SC az eddig lejátszott négy forduló alatt három győzelmet és egy döntetlent elkönyvelve gyűjtött tíz pontot. Az első fordulóban hazai pályán a Tiszafüred ellen Laczkó Milán és Székely Krisztián góljával tartottuk itthon, majd Debrecenből Dvorshák Gábor, Ádám Ferenc és Süttő Attila találatainak köszönhetően hoztuk el a három pontot. A bajnokság harmadik fordulójában azonban hiába szereztünk Ádám Ferencnek köszönhetően vezetést a negyedik percben és tartottuk azt az utolsó percig, egy szerencsétlen újpesti találatnak köszönhetőn hazai pályán osztozkodtunk a pontokon. Hibánkat azonban hamar javítottunk, hiszen a legutóbbi bajnokin igazi gólzáport rendeztünk Tállyán: Laczkó Milán kétszer, illetve Ádám Ferenc, Schildkraut Krisztián és Kovács Dávid pedig egyszer-egyszer találtak be vendéglátóink kapujába, ezzel öt gólos győzelmet aratva.

A Tállya ellen is gólt szerző  Ádám Ferenc a következőképpen nyilatkozott az előttünk álló mérkőzésről:

"Nagyon fontos mérkőzés lesz,mindenképpen győzelmet szeretnénk elérni, nagyon jó formában érzem a csapatot, úgy gondolom nem lesz könnyű mérkőzés de szeretnénk a nézőket gólokkal illetve szép játékkal megajándékozni hiszen ahogy a kupamérkőzésen is látszott megérdemlik!"

 

A Sényő-Carnifex FC eddigi mérkőzéseit figyelembe véve még igencsak szezon eleji formában futballozik, azonban ez nem ad okot arra, hogy könnyű mérkőzésként tekintsünk a holnapi találkozóra, hiszen ellenfelünk az NB3 Keleti csoportjának egyik legstabilabb együttese. A Sényő a 2017/2018-as Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei első osztály bajnokaként került a harmadosztályba, ahol első évükben a Putnokkal azonos pontszámmal a hatodik helyen végeztek. A 2019/2020-as idényben a koronavírus okozta nehézségek és a bajnokságok leállítása következtében a tabella negyedik pozíciójában zártak, majd tavaly a nyolcadik helyen biztosították NB3-as tagságukat.
Az idei szezonban eddig egy győzelemmel (Eger SE), egy döntetlennel (Hajdúszoboszló) és két vereséggel (Kisvárda II., Tiszaújváros) négy pontot gyűjtöttek.

Vezetőedzőnk, Varga Attila sem számít könnyű mérkőzésre, azonban a cél holnap is egyértelmű a Kolorcity Kazincbarcika SC számára:

"Az ellenfél egy jó csapat, a keret nagy része jó ideje együtt játszik bár igazoltak is ami még erősebbé teszi őket! Teljesen és alaposan felkészültünk a mérkőzésre,tudnunk kell domináns játékot játszani! Az a minimum, hogy vendéglátóként győzelemmel örvendeztessük meg a kilátogatókat! Bízom benne, hogy egy élvezetes meccset fogunk játszani, és három ponttal gazdagodunk."

2021. SZEPTEMBER 01. 17:30
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - SÉNYŐ-CARNIFEX FC
Kolorcity Aréna
A mérkőzés védettségi igazolvánnyal látogatható!


 

A koronavírus elleni védettség igazolása beléptetéskor a védettségi igazolvány bemutatásával történik. A védettségi igazolványt a belépéskor kötelezően fel kell mutatni a személyi igazolvánnyal, vagy más arcképes személyazonosításra alkalmas igazolvánnyal együtt a biztonsági személyzetnek. Tehát minden egyéb igazolás (COVID-19 fertőzésen történő átesésről, védőoltásról, negatív PCR-tesztről) nem megfelelő igazolás a belépéshez, ugyanis belépési jogosultságot nézőként csak és kizárólag a védettségi igazolvány adhat, más nem.

Az NB3 Keleti csoportjának idei második szerdai játéknapján is minden mérkőzést megrendeznek. A csapatok többsége 16:00-tól találkozik egymással, egy mérkőzést rendeznek 16:30-tól, illetve a Kolorcity Kazincbarcika SC - Sényő-Carnifex FC találkozóra kerül majd sor 17:30-tól. A forduló párosításai a következőek: 

2021. szeptember 01.
16:00
BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE II.
TÁLLYA KSE
2021. szeptember 01.
16:00
TERMÁLFÜRDŐ FC
TISZAÚJVÁROS
DVTK II.
2021. szeptember 01.
16:00
EGER SE  TÖRÖKSZENTMIKLÓSI 
FC-VETERINER
2021. szeptember 01.
16:00
KISVÁRDA MASTER 
GOOD II.
HIDASNÉMETI VSC
2021. szeptember 01.
16:00
BKV ELŐRE PUTNOK FC
2021. szeptember 01.
16:00
DEAC JÁSZBERÉNYI FC
2021. szeptember 01.
16:00
TISZAFÜREDI VSE ÚJPEST FC II.
2021. szeptember 01.
16:00
 FÜZESGYARMATI SC  DVSC II.
2021. szeptember 01.
16:30
AQUA-GENERAL
HAJDÚSZOBOSZLÓ
SBTC
2021. szeptember 01. 
17:30
KOLORCITY 
KAZINCBARCIKA SC
SÉNYŐ-CARNIFEX FC

 

Kép forrása: boon.hu

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria