Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/SALGÓTARJÁNBAN FOLYTATJUK A BAJNOKSÁGOT

SALGÓTARJÁNBAN FOLYTATJUK A BAJNOKSÁGOT

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Sűrű az elmúlt hét csapatunk számára, hiszen a múlt hét szombati MOL Magyar Kupa mérkőzést és a szerdai Sényő-Carnifex FC elleni találkozót követően ma újabb meccs vár ránk. A Kolorcity Kazincbarcika SC ma Nógrád-megyébe utazik az SBTC-hez.


A szerdai Sényő elleni győzelmet követően ma újabb lehetőségünk van bajnoki pontjaink növelésére. Az eddig négy győzelmet (Tiszafüredi VSE, DVSC II., Tállya KSE, Sényő-Carnifex FC) és egy döntetlent (Újpest FC II.) elkönyvelő Kazincbarcika ma a Salgótarján ellen bizonyíthat. A mérkőzést megelőzően ezúttal Kálmán Szilárd nyilatkozott:

"Mindenképp szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat nem le nézve az ellenfelünket biztos vagyok benne, hogy mindent elfognak követni azért hogy megnehezitsék a dolgunkat de ettől függetlenül úgy gondolom hogy a csapat készen áll arra hogy megszerezzük az újjabb három pontot a céljaink elérése érdekében"

Kautikus éveken ment át az SBTC, hiszen a csapat 2017/2018-as feljutása után egy év NB3-as szereplést követően újra a Nógrád megyei első osztályban találta magát, abban a bizonyos csonka szezonban az első helyen zártak a tabellán, így a következő bajnokságot ismét a harmadosztályban kezdték meg. Tavaly a tizenhatodik helyen végeztek, így a kiesés szele akkoris megcsapta őket, azonban az MLSZ döntése értelmében mégis bent maradtak. A tarjáni csapat idén egyelőre nem remekel, hiszen négy vereségükkel (BKV Előre, Eger SE, Termálfürdő FC Tiszaújváros, Aqua-General Hajdúszoboszló) és egy a Kisvárda II. elleni döntetlenükkel csupán egy pontot gyűjtöttek. E heti vendéglátóinkat azonban nem szabad leírni, hiszen az idei szezonra átalakult csapatuk távozóit tudták pótolni, illetve a támadósoruk sem változott.

Vezetőedzőnk, Varga Attila sem számít könnyű mérkőzésre:

"Nehéz mérkőzésre számítok, de mindenképpen győzni szeretnénk, hogy jó hangulatban három ponttal a zsebünkben tudjunk elmenni a pihenőre. Ahogy a tabella és az eredmények is mutatják kifejezetten jól megy a csapatnak a harmadosztályban! Az első számú cél továbbra is a fejlődés, de mindent meg fogunk tenni a győzelemért még idegenben is!"

 

2021. SZEPTEMBER 04. 16:00
SBTC - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
Szojka Ferenc Stadion
A mérkőzés védettségi igazolvánnyal látogatható!

 

Ma is teljes fordulót rendeznek az NB3-ban, a DVTK II. 11:00-tól fogadja a Hajdúszoboszlót, a DVSC II. 13:00-tól lép pályára az Újpest FC II. otthonában, a többi mérkőzésen pedig 16:00-kor hangzik majd el a kezdést jelző sípszó. A mai párosítások a következőek:

2021. szeptember 04.
11:00
DVTK II. AQUA-GENERAL
HAJDÚSZOBOSZLÓ
2021. szeptember 04.
13:00
ÚJPEST FC II. DVSC II.
2021. szeptember 04.
16:00
DEAC FÜZESGYARMATI SK
2021. szeptember 04.
16:00
JÁSZBERÉNYI FC BKV ELŐRE
2021. szeptember 04.
16:00
PUTNOK FC  KISVÁRDA MASTER 
GOOD II.
2021. szeptember 04.
16:00
HIDASNÉMETI VSC  EGER SE 
2021. szeptember 04.
16:00
TÖRÖKSZENTMIKLÓSI 
FC-VETERINER
TERMÁLFÜRDŐ 
FC TISZAÚJVÁROS 
2021. szeptember 04.
16:00
SBTC KOLORCITY 
KAZINCBARCIKA SC 
2021. szeptember 04.
16:00
SÉNYŐ-CARNIFEX FC  BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE
2021. szeptember 04. 
16:00
TÁLLYA KSE TISZAFÜREDI VSE

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria