Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/GYŐZELEM A SAJÓBÁBONY ELLEN

GYŐZELEM A SAJÓBÁBONY ELLEN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első osztályú bajnokság negyedik fordulójában a tavaly még NB3-as Sajóbábony együtteséhez látogatott a Bánhorváti. Fiókcsapatunk egy jó mérkőzést játszott, melyen Kréti Gergőa találkozó elején, a hetedik percben szerzett vezetést a Bánhorvátinak, amt az első játékrészben még egy találattal növelt, így 0:2-es vendégvezetéssel ért véget az első játékrész. A szünetet követően a hazaiak egy súlyos egyéni hibánkat kihasználva tudtak szépíteni, azonban egyenlíteni már nem volt esélyük, így a Bánhorváti három ponttal gazdagodott a Sajóbábony elleni bajnokit követően. SAJÓBÁBONYI VSE - BÁNHORVÁTI 1-2 

A mérkőzést követően a csapat vezetőedzője, Mátyás József értékelt:

"Az első félidőben a jó játék mellé párosult a jó helyzetkihasználás is, ennek köszönhetően  magabiztosan vezettünk az első játékrészben. A második félidő elején elkövettünk egy súlyos egyéni hibát, de ez nem zökkentette ki  csapatot és fegyelmezett játékkal sikerült megszereznünk a három pontot. Gratulálok a csapat minden tagjának, hiszen egy jó hazai ellenfelet sikerült legyőznünk."

 

SAJÓBÁBONYI VSE - BÁNHORVÁTI 1-2 (félidőben 0-2)
Helyszín: Sajóbábony S.V.S.E. Sportpálya (Borostán Mihány Sport Központ)
Vezette: Füleki Csaba, asszisztensei: Suszter Gábor, Kovács Csaba
Gólok: Varga Zsigmond 61' illetve Kréti Gergő 7' 23'

SAJÓBÁBONYI VSE BÁNHORVÁTI
43 Gergely Richárd 1 Zilahy Patrik
7 Turcsik Tamás 2 Hallgató Márk
9 Oláh Róbert (Rontó András 76') 6 Magyar Márk (Válint Krisztián 80')
10 Németh Béla 8 Kovács Péter
11 Titkó Barnabás Krisztián 10 Lukács Gergő (Henez Kevin 94')
12 Horváth Zoltán (Váradi József 50') 15 Kréti Gergő
14 Huszti Dávid 17 Leskó László
21 Varga Zsigmond (Turcsik Dániel 81') 21 Czár Máté
22 Tóth István 22  Fejes Ádám (Molnár Máté 51')
27 Németh Dénes 33  Ignácz Ruben (Zsigrai Bálint 92')
70 Fazekas Máté (Tóth Tibor 46') 68 Lovasi Dávid
Cserék: Cserék:
44 Nagy Ádám 88 Molnár Máté (Fejes Ádám 51')
5 Tóth Tibor (Fazekas Máté 46') 9 Kazvinszki Jácint
6 Váradi József (Horváth Zoltán 50') 14 Zsigrai Bálint (Ignácz Ruben 92')
8 Rontó András (Oláh Róbert 76') 16 Henez Kevin (Lukács Gergő 94')
17  Turcsik Dániel (Varga Zsigmond 81')  20 Válint Krisztián (Magyar Máté 80')

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria