Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/PUTNOKON A TIZEDIK FORDULÓBAN

PUTNOKON A TIZEDIK FORDULÓBAN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Ma kora délután az NB3 Keleti csoportjának tizedik fordulójában a Várady Béla Sportközpontban lépünk pályára.


Tizedik fordulójához érkezett az NB3-as bajnokság. A Kolorcity Kazincbarcika SC ma a számunkra sem ismeretlen Várady Béla Sportközpontban lép pályára a Putnok FC ellen. A Barcika továbbra is jó formában van, az eddig lejátszott kilenc mérkőzésen nyolc győzelem (Tiszafüredi VSE, DVSC II. Tállya KSE, Sényő-Carnifex FC, SBTC, DVTK II., Törökszentmiklósi FC-Veteriner, Hidasnémeti VSC) és egy döntetlen (Újpest FC II.) került a nevünk mellé és egy hat meccse tartó veretlenségi szériát is megőrizetünk ma. Csapatunk az NB3 Keleti csoportjának leggólerősebb együttese és a legkevesebb találatot is mi gyűjtöttük be, így a mai találkozóra is esélyesként érkezünk majd. A jó sorozatunk megkérdőjelezhetlen, ezt Ur László is kiemelte nyilatkozatában.

"Nagyon jó sorozatban van a csapat,ezt mindenképpen folytatni szeretnénk! Egy borsodi rangadó a következő állomás, akik ahogy halljuk nagyon készülnek, de minket ez még jobban feldob! Mindenáron győzelemre játszunk, hisz nagyon fontos minden mérkőzés,a bajnokságban kitűzött céljaink eléréséhez!"

A Putnok FC az NB3 Keleti csoportjának stabil tagja, ez azonban tavaly változni látszott, hiszen hiába végeztek a még bentmaradást jelentő tizenötödik helyen, a három NB3-as csoport legrosszabb tizenötödikjeként mégis búcsúzni kényszerültek volna. A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége azonban határozatban módosította a 2021/2022-es versenykiírást, így a Putnok megmenekült a megye egytől. A nyáron szinte egy teljesen új csapatot kellett építeniük, Madarász János, Katona Bence, Pápai Krisztián, Sramkó Ronáld és Galambosi Máté mellé még tizenhat játékos csatlakozott, köztük a Kazincbarcika szurkolóknak nem ismeretlen Takács Péter is. A Putnok vezetőedzője a korábban nálunk és Putnokon is játszó huszonkilenc éves Szala Ákos lett. Vendéglátóink jelenleg három döntetlennel, két győzelemmel és négy vereséggel kilenc pontot gyűjtöttek, ami jelenleg a tabella tizenötödik helyére elég. A Putnok legyőzte a Hidasnémetit és az Egert, döntetlent játszottak a Füzesgyarmat, a DEAC és a Tiszaújváros csapatai ellen, valamint kikaptak a Jászberénytől, a BKV Előrétől, a Kisvárdától és a Hajdúszoboszlótól , utóbbi vereség különösen fájó lehet számunkra, hiszen a Szoboszló hat góllal szórta meg kapujukat. A Putnok FC nem ismeretlen számunkra, nem egyszer okoztak már meglepetést ellenünk is, így Varga Attila most sem számít könnyű mérkőzésre.

"Az ellenfelünk veszélyes csapat különösen hazai pályán! Az elmúlt hetekben jól játszunk, keményen küzdünk és egységesek vagyunk! Folytatni szeretnénk ezt a tendenciát,megpróbálunk gólokat szerezni ezen a találkozón is amellett pedig taktikusan akarunk védekezni! Jól érezzük magunkat,teljes a keret, hiszek a csapatban de a legfontosabb,hogy mindent beleadjunk az eredmény érdekében ezen a találkozón is!"

2021. OKTÓBER 03. 15:00
PUTNOK FC - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
Várady Béla Sportközpont
3630 Putnok, Puskás Ferenc út 6
Mérkőzéssel kapcsolatos információk ITT

 

Ma szintén minden csapat pályára lép a Keleti csoportban. A DVTK II. 11:00-tól fogadja a DVSC II. együttesét, a további kilenc mérkőzés pedig 15:00-tól kerül megrendezésre. A párosítások a követezőek:

2021. október 03.
11:00
DVTK II. DVSC II.
2021. október 03.
15:00
KISVÁRDA MASTER 
GOOD II.
FÜZESGYARMATI SK
2021. október 03.
15:00
BKV ELŐRE EGER SE
2021. október 03.
15:00
DEAC TERMÁLFÜRDŐ FC
TISZAÚJVÁROS
2021. október 03.
15:00
JÁSZBERÉNYI FC AQUA-GENERAL
HAJDÚSZOBOSZLÓ
2021. október 03.
15:00
HIDASNÉMETI VSC BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE
2021. október 03.
15:00
PUTNOK FC KOLORCITY
KAZINCBARCIKA SC
2021. október 03.
15:00
TÖRÖKSZENTMIKLÓSI 
FC-VETERINER
TISZAFÜRED VSE
2021. október 03.
15:00
SBTC ÚJPEST FC II.
2021. október 03. 
15:00
SÉNYŐ-CARNIFEX FC  TÁLLYA KSE

További híreink

Lucas: Nem véletlenül vagyunk az élbolyban

Dátum: 2025. máj 10. 08:00

A Soroksár elleni győzelem után a napokban 36. születésnapját ünneplő Lucas-szal beszélgettünk. Brazil-magyar középpályásunk szerint jó csapat a Honvéd, de mi sem véletlenül vagyunk hónapok óta az élbolyban. Ha megfelelően koncentrálunk és kihozzuk magunkból a maximumot, akkor bízhatunk benne, hogy győztesen térünk haza a Bozsik Arénából is.

Sportágválasztó eseményen vettünk részt

Dátum: 2025. máj 09. 12:00

A Kolorcity KBSC is részt vett a Magyar Sport Napjához kapcsolódó sportágválasztó eseményen, amelyet Kazincbarcika Város Önkormányzata szervezett az 1-3. osztályos gyerekek számára. Klubunk szakembereinek segítségével közel 200 gyermek ismerkedhetett meg a labdarúgás alapjaival, bízunk benne, hogy az ő tetszésüket is elnyerte a számunkra legkedvesebb sportág. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

U9: Bronzérem a Ždaňa Cup-on

Dátum: 2025. máj 09. 10:00

Csütörtökön U9-es csapatunk a szlovákiai Hernádzsadányban (szlovákul: Ždaňa) vett részt egy hétcsapatos nemzetközi tornán, a Ždaňa Cup-on. Együttesünk 11 ponttal, 18 rúgott és 7 kapott góllal a torna 3. helyén végzett, a torna gólkirálya Soltész Martin lett 9 góllal.

A Budapest Honvéd vendégei leszünk

Dátum: 2025. máj 08. 10:00

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában, 2025. május 12-én 20 órától a tabellán jelenleg a 8. helyen álló Budapest Honvéd vendégei leszünk a Bozsik Arénában. Eddig háromszor találkoztunk Puskás Ferenc egykori csapatával és mindhárom alkalommal begyűjtöttük a három pontot. Ősszel Herjeczki Kristóf és Pethő Bence góljaival 2-0-ra győztünk Kazincbarcikán. Röviden bemutatjuk az ellenfelet és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk