Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/NŐI CSAPAT - TOVÁBBJUTÁS ZALAEGERSZEGEN

NŐI CSAPAT - TOVÁBBJUTÁS ZALAEGERSZEGEN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A Kazincbarcika női labdarúgó csapata továbbra is versenyben van a Simple Női Kupa küzdelmeiben. A lányok az első fordulóban Balogh Dominika két, illetve Tóth Flóra, Tőzsér Virág és Lipták Aida egy-egy góljával nagy arányú győzelmet arattak az Eger otthonában, majd a következő körben hazai pályán Boros-Nagy Anna találatával a Monor ellen vívták ki a továbbjutást. A Simple Női Kupa következő, harmadik fordulóját a hétvégén rendezték, amikor is a Kazincbarcika a ZTE ellen lépett pályára vasárnap 11:00-tól a Zalaegerszegi Ifjúsági Sportcentrumban, ahol már a legjobb nyolc közé jutás volt a tét. A mérkőzésen a hazaiak szereztek vezetést a huszonharmadik percben, amire két perc múlva Balogh Dominika válaszolt, majd a második játékrész elején Tőzsér Virág is betalált a zalaegerszegi kapuba, ezzel kivívta csapatának a továbbjutást.

 

A Kazincbarcika női csapata továbbra is Női NB2 Keleti csoportjában szerepel. A lányok a bajnokságban eddig négy mérkőzést játszottak, egy az Eger elleni győzelemmel és három (Monor SE, Újpest FC, DVSC-DEAC) vereséggel eddig három pontot gyűjtöttek, azonban a sűrű középmezőny okán a tabella hatodik pozíciójától is csak három egység választja el őket.

A női csapat híreiről naprakészen értesülhetek a KBSC Női Labdarúgás Facebook oldaláról.

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria