Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A DEAC ELLEN FOLYTATJUK

A DEAC ELLEN FOLYTATJUK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Holnap ismét bajnoki mérkőzést játszik a Kolorcity Kazincbarcika SC. Csapatunk az NB3-as bajnokság Keleti csoportjának tizenkettedik fordulójában a DEAC együtteséhez látogat.


A  DEAC 2019/2020-as  csonka szezonban tizenkét győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel gyűjtött 38 pontot, ugyan a Füzesgyarmat együttesével pontazonossággal, azonban jobb gólkülönbségüknek köszönhetően az első helyen zárta a az NB3 Keleti csoporjának bajnokságát és a következő évben magasabb osztályban folytathatták. NB2-es kitérőjük azonban nem tartott sokáig, hiszen tavaly hat győzelemmel, öt döntetlennel és huszonhét vereséggel a tabella abszolút utolsó helyén végeztek, így velünk és a Kaposvárral együtt kényszerültek búcsúzni a másodosztálytól. A debreceni együttes idei céljai megegyeznek a miénkkel, hiszen a bajnokság rajtja előtt ők is a mielőbbi visszajutást tűzték ki maguk elé, így egy közvetlen riválisunkkal találkozunk vasárnap.

A tavalyi NB2-es bajnokságban első ízben szeptember közepén a kilencedik fordulóban találkoztunk a DEAC csapatával. A kora őszi mérkőzésen Oltean harmincötödik percben szerzett góljával arattunk győzelmet, így akkor három ponttal utazhattunk haza a Nagyerdei Stadionból. A visszavágóra a huszonnyolcadik fordulóban került sor, amikor is Toma György egy és Oldal Tibor két góljával, illetve egy Sidibe Ibrahima által értékesített büntetővel 3:1-re nyertük meg a találkozót és tartottuk itthon a pontokat.

Akár az előző szezonban úgy most is találkozhatunk ismerős arcokkal e heti vendéglátóinknál, hiszen a 2020 őszén Barcikán futballozó Bereczki Dániel, illetve a korábban egy éven át csapatunkat erősítő Virág Ákos is a DEAC játékosa. A hazai gárda egyébként igazán jól szerepel az idényben, hiszen nyolc győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel gyűjtött huszonhat pontjukkal a tabella harmadik helyén követnek minket. A DEAC a bajnokság első három fordulójában legyőzte a DVTK II., a Törökszentmiklós és a Hidasnémeti csapatait, majd döntetlent játszották Putnokon, ezt követően három-három pontot szereztek a Jászberény és a Füzesgyarmat együttesei ellen, amit egy a BKV Előre elleni vereség, majd sorozatban háromszor tartották otthon a pontokat, a Kisvárda, az Eger és Tiszaújváros vendéglátóiként, a múlt héten pedig ismét osztozkodtak a Hajdúszoboszlóval.
A DEAC elleni mérkőzést megelőzően Heil Valter nyilatkozott:

"Egy újabb fontos meccs következik. Úgy gondolom hogy egy erős csapat ellen fogunk játszani, akik ugyanúgy, mint mi a három pontért hajtanak. Az eredményeink azt mutatják, hogy mi is jó formában vagyunk úgyhogy természetesen az elsődleges célunk a győzelem. Örülök hogy múlt héten sikerült gólt szereznem, de annál fontosabb az, hogy nyert a csapat és haladunk a kitűzőtt cél felé."

 

A Kolorcity Kazincbarcika SC továbbra is veretlen az idei bajnokságban, hiszen tízszer szereztük meg a győzelmet (Tiszafüredi VSE, DVSC II., Tállya KSE, Sényő-Carnifex FC, SBTC, DVTK II., Törökszentmiklósi FC-Veteriner, Hidasnémeti VSC, Putnok FC, Jászberényi FC) , amihez csupán egy az Újpest FC elleni döntetlen adódik. A Barcikára mind holnap, mind szerdán igazán fontos mérkőzés vár, hiszen a DEAC négy pont lemaradással követ minket, miközben a BKV Előre pedig csak két egységgel előzi meg csapatunkat a tabella első helyén. A KBSC eddig kimagaslóan jól teljesít a bajnokságban, vezetőedzőnk, Varga Attila is elégedett a játékosok teljesítményével, ezt a mérkőzés előtti nyilatkozatában is kiemelte:

"Nagyon elégedett vagyok a csapat eddigi teljesítményével, különösen a játékfelfogásunk fejlődésével és a csapat hozzáállásával! Ettől függetlenül még van hova fejlődnünk. Egy olyan mérkőzésen mint a mostani amelyre pontosan felkészültünk, muszáj gólhelyzeteket kialakítani,majd azokat értékesíteni a győzelem érdekében. A csapat fizikálisan és taktikailag felkészült, készen állunk egy nehéz mérkőzésre!"

2021. OKTÓBER 17. 13:00
DEAC - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
Debreceni Egyetemi Atlétikai Club Sporttelep

A mérkőzést a hazai csapat jóvoltából a LINK-re kattintva élőben megtekinthetik a DEAC TV YouTube csatornáján!


Az NB3 Keleti csoportjának tizenkettedik fordulójában tíz mérkőzést rendeznek meg a hétvégén. A mai napon a Kisvárda Master Good II. és a Termálfürdő Tiszaújváros FC már lejátszották soron következő bajnokijukat, melyet 4:3-as arányban nyert meg a hazai együttes. Ennek tükrében holnap kilenc találkozóra kerül majd sor, ezek kezdési időpontja kivétel nélkül 13:00. A párosítások a következőek:

2021. október 16.
14:00
KISVÁRDA MASTER 
GOOD II.
TERMÁLFÜRDŐ FC
TISZAÚJVÁROS
2021. október 17.
11:00
DVTK II. TÁLLYA KSE
2021. október 17.
13:00
EGER SE FÜZESGYARMATI SK
2021. október 17.
13:00
BKV ELŐRE AQUA-GENERAL
HAJDÚSZOBOSZLÓ
2021. október 17.
13:00
DEAC KOLORCITY
KAZINCBARCIKA SC
 
2021. október 17.
13:00
JÁSZBERÉNYI FC BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE
2021. október 17.
13:00
PUTNOK FC TISZAFÜREDI VSE
2021. október 17.
13:00
HIDASNÉMETI VSC DVSC II.
2021. október 17.
13:00
TÖRÖKSZENTMIKLÓSI 
FC-VETERINER
ÚJPEST FC II.
2021. október 17. 
13:00
SBTC SÉNYŐ-CARNIFEX FC 

További híreink

A Budapest Honvéd vendégei leszünk

Dátum: 2025. máj 08. 10:00

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában, 2025. május 12-én 20 órától a tabellán jelenleg a 8. helyen álló Budapest Honvéd vendégei leszünk a Bozsik Arénában. Eddig háromszor találkoztunk Puskás Ferenc egykori csapatával és mindhárom alkalommal begyűjtöttük a három pontot. Ősszel Herjeczki Kristóf és Pethő Bence góljaival 2-0-ra győztünk Kazincbarcikán. Röviden bemutatjuk az ellenfelet és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Jegyek a Kolorcity KBSC - Mezőkövesd meccsre

Dátum: 2025. máj 08. 09:00

Az év utolsó hazai mérkőzésén, a Merkantil Bank Liga 29. fordulójában, 2025. május 19-én 20 órától a Mezőkövesdet fogadjuk a Kolorcity Arénában. A belépőjegyek elővételben a Mezey István Művészeti Központban és a kolorcity.hu oldalon is megvásárolhatók. Ha valamikor, akkor most óriási szükség van buzdításra! Gyere és szurkoljuk ki együtt az újabb győzelmet! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Hétfőn este fogadjuk a Mezőkövesdet

Dátum: 2025. máj 07. 12:45

Az M4 Sport televízió kérésére a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága a Merkantil Bank Liga 29. fordulójában módosította a Kolorcity Kazincbarcika SC - Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzés időpontját. Az új időpont: 2025. május 19., hétfő 20 óra.

Információk a Kispestre utazóknak

Dátum: 2025. máj 07. 11:00

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában a Budapest Honvéd FC vendégei leszünk. A M4 Sport televízó által közvetített mérkőzés 2025. május 12-én, 20 órakor kezdődik. A vendégszektorba szóló belépőjegyek elővételben 1750 forintba kerülnek és a jegy.honvedfc.hu oldalon is megvásárolhatók, de online vásárláskor 499 forint kényelmi díjat is felszámolnak. 14 év alatt ingyenes a belépés, de regisztrációs jegy kiváltása részükre is szükséges a pénztárakban.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk