Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/DEBRECENBEN SEM HIBÁZTUNK - VARGA ATTILA ÉRTÉKELT

DEBRECENBEN SEM HIBÁZTUNK - VARGA ATTILA ÉRTÉKELT

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Az NB3 Keleti csoportjának tizenkettedik fordulójában a DEAC csapatához utazott a Kolorcity Kazincbarcika SC. A mérkőzésen már az első percekben veszélyben forogtak a kapuk, a hazai csapat és a Barcika is próbálkozott a gólszerzéssel. Az ötödik percben egy barcikai támadásnál kezezés miatt tizenegyest ítélt a játékvezető, melyet Süttő Attila értékesített és szerezte meg a vezetést együttesünknek. Az első játékrész egésze alatt jó iramban folyt a játék, a DEAC támadásait Fila és a KBSC védői rendre hárítani tudták; az utolsó percében Laczkót szerelték szabályalanul a debrecei tizenhatoson belül, így újabb büntető következett, melyet 20-as számú játékosunk lőtt be Deczki Máté kapujába, így két gólos vezetéssel vonulhattunk a  szünetre. A második félidő első harmadában természetesen a hazai csapat is nagyon igyekezett, Orosz Marcell ötvennyolcadik percben szerzett góljával úgy tűnt vissza is jöttek a játékba, azonban a hetvennegyedik percben Bartos Julián háromra növelte góljaink számát. A hetvennyolcadikban a hazai kapus a csereként beállt Vladul Stefant szabálytalanul hatástalanította a tizenhatoson belül, így Deczki Máténak azonnal piros lapot mutatott fel a játékvezető, helyére  hat perccel később Tóth Dániel érkezett (addig állt a játék), akinek Szemere Balázs rögtön gólt is lőtt, ezzel beállítva a végeredményt.

A találkozót követően a Kolorcity Kazincbarcika SC vezetőedzője, Varga Attila értékelt:

"Nagyszerűen teljesítettünk egy kemény ellenfél ellen, nehéz mérkőzésen. Tudtuk, milyen erős a DEAC tudtuk, hogy sokat támad majd, mindent bele kellett adnunk. Fizikális mérkőzés volt, szükségünk volt rá, hogy kisegítsük egymást! A legfontosabb és egyben a legnagyobb dicséret egy együttesnek ha azt mondják róla , hogy csapatként játszik! És én ilyennek látom és gondolom a társaságot!"

DEAC - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 1-4 (félidőben: 0-2)
Gólok : Orosz Marcell 58' illetve Süttő Attila (b.) 6', Laczkó Milán (b.) 45', Bartos Julián 71', Szemere Balázs 84'

DEAC  KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 
73 DECZKI MÁTÉ 96  FILA KÁROLY
6 SÁROSI RÓBERT  4 SZEMERE BALÁZS
7 OLIVER TOCHUKWO (Sándor Tamás 68')  8 NAGY JÁNOS (Heil Valter 60')
10  BERECZKI DÁNIEL 9 SZABÓ BALÁZS (Márton András 60')
11 SPITZMÜLLER ISTVÁN  (Tóth Dániel 81') 13 DVORSCHÁK GÁBOR
24 SOLTÉSZ JÁNOS 15 SZÉKELY KRISZTIÁN
27 JANKELIC IVÁN (Al-Sheraji Rauf 64') 16 SÜTTŐ ATTILA
29 LAKATOS BENJÁMIN (Tencsényi Bence 81')  17 ÁDÁM FERENC (Kovács Dávid 88')
71 VIRÁG ÁKOS 20 LACZKÓ MILÁN (Vladul Stefan 63') 
74 OROSZ MARCELL 21 UR LÁSZLÓ 
77 SZÉKELY DÁVID 23 BARTOS JULIÁN (Kálmán Szilárd 88') 
Cserék: Cserék:
1 TÓTH DÁNIEL (Spitzmüller István 81') 1 MEGYERI GÁBOR
8 SZABÓ ÁKOS  2 IGNÁCZ RUBEN
9 SÁNDOR TAMÁS (Oliver Tochukwo 68') 3 KRÉTI GERGŐ
16 GACZELLA ROBERT 10 KÁLMÁN SZILÁRD (Bartos Julián 88')
17 TRECSÉNYI BENCE (Lakatos Benjámin 81') 11 VLADUL STEFAN (Laczkó Milán 63') 
23 AL-SHERAJI RAUF (Jankelic Iván 64') 18 KOVÁCS DÁVID (Ádám Ferenc 88')
50 SZABÓ KORNÉL 22 MÁRTON ANDRÁS (Szabó Balázs 60') 
70 BIDZILYA ANTON 24 HEIL VALTER (Nagy János 60')
    25 Schildkraut Krisztián
Vezetőedző: Vezetőedző:
SÁNDOR TAMÁS VARGA ATTILA

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria