Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/HÉTKÖZI FORDULÓ A BKV ELŐRE ELLEN

HÉTKÖZI FORDULÓ A BKV ELŐRE ELLEN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Holnap 13:00-tól igazi rangadónak ad otthont a Kolorcity Aréna, hiszen az NB3 Keleti csoportjának tizenharmadik fordulójában a tabella első helyén álló BKV Előre ellen játszunk bajnoki mérkőzést.


A BKV csapata a 2013/2014-es bajnoki idénytől három szezonon át az NB3 Nyugati csoportjában szerepelt, ahol rendre a stabil középmezőnyben végeztek. A 2016/2017-es bajnokságban a Keleti csoportba sorolták őket, így ekkor találkozott velük a Kazincbarcika is. A második fordulóban megrendezett mérkőzésen hazai pályán Constantinescu Dan-Marius, Farkas János és Belényesi Csaba góljaival arattunk három gólos sikert ellenük, majd a februári visszavágón Farkas találatával szintén mi gyűjtöttük be a három pontot. A 2016/2017-es évet követően a Kazincbarcika a Merkantil Bank Ligában, a BKV Előre pedig ismét a Nyugati csoportban folytatta a bajnoki menetelést. A BKV-t hét NB3-as szezont követően tavaly meglegyintette a kiesés szele, hiszen a feltöltés sorrendjének köszönhetően legjobb kieső helyen végzett együttesként a Jánoshalma harmadosztálytól való visszalépését követően kaphattak csak ismét lehetőséget bizonyítani. 

A BKV Előre eddigi szezonját elnézve bizony éltek is a lehetőséggel, hiszen a tizenharmadik fordulóra még mindig veretlen együttesként állnak a tabella élén. Az Albert Flórián által irányított gárda tizenkét mérkőzéséből tizenkettőt megnyert. Legyőzték az SBTC, a DVTK II. , a Törökszentmiklós, a Hidasnémeti, a Putnok, a Jászberény, a DEAC, a Füzesgyarmat, a Kisvárda II., az Eger, a Tiszaújváros és a Hajdúszoboszló csapatait, így minket két ponttal megelőzve vezetik a bajnokságot. A holnapi délutánon azonban ezen a Kazincbarcika játékosai mindenképp változtatni akarnak, ezt  Fila Károly  is kiemelte nyilatkozatában:

"Sokat készültünk erre a meccsre csak a győzelem van a fejünkben. Én gól nélkül szeretném lehozni ezt a mérkőzést is. A csapat nagyon csúcs formában van, úgy gondolom, hogy sokáig meg is tartjuk ezt a formát . 

 

Természetesen nekünk is hasonlóan jól megy az idei bajnokságban, hiszen a BKV mellett már csak mi vagyunk veretlenek a Keleti csoportban. A Kolorcity Kazincbarcika mérlege tizenegy győzelem (Tiszafüredi VSE, DVSC II., Tállya KSE, Sényő-Carnifex FC, SBTC, DVTK II., Törökszentmiklósi FC-Veteriner, Hidasnémeti VSC, Putnok FC, Jászberényi FC, DEAC) és egy az Újpest II. elleni döntetlen és csupán csak két pont választ el minket a tabella első helyétől, így egy esetleges holnapi győzelmet követően már az élre is állhatunk.Vezetőedzőnk, Varga Attila nyilatkozott a rangadó előtt:

"Nagyon fontos mérkőzés lesz, különösen annak fényében, hogy a legutóbbi meccseinken mindig nyerni tudtunk ahogyan az ellenfelünk is!Jó teljesítményt akarunk nyújtani, és meg akarjuk nyerni a meccset. Fontos lenne megszerezni a győzelmet. Erős ellenféllel kell szembenéznünk. Kemény mérkőzés vár ránk. Készen állunk és nagyon várjuk a találkozót!"

2021. OKTÓBER 20. 13:00
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - BKV ELŐRE
Kolorcity Aréna

A mérkőzést a LINK-re kattintva élőben megtekinthetik a Kolor TV csatornáján!


Az NB3 Keleti csoportjának tizenharmadik fordulójának szerdai játéknapján kilenc mérkőzésre kerül sor, a tizedik, Füzesgyarmati SK - SBTC összecsapást egy hét múlva szintén szerdán pótolják majd a csapatok. A párosítások a következőek:

2021. október 20.
13:00
BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE
DEAC
2021. október 20.
13:00
KOLORCITY
KAZINCBARCIKA SC
BKV ELŐRE
2021. október 20.
13:00
AQUA-GENERAL
HAJDÚSZOBOSZLÓ
KISVÁRDA MASTER 
GOOD II.
2021. október 20.
13:00
TERMÁLFÜRDŐ FC
TISZAÚJVÁROS
EGER SE
2021. október 20.
13:00
SÉNYŐ-CARNIFEX FC DVTK II. 
2021. október 20.
13:00
TÁLLYA KSE TÖRÖKSZENTMIKLÓSI 
FC-VETERINER
2021. október 20.
13:00
ÚJPEST FC II. HIDASNÉMETI VSC
2021. október 20.
13:00
DVSC II. PUTNOK FC
2021. október 20.
13:00
TISZAFÜREDI VSE JÁSZBERÉNYI FC
2021. október 27. 
11:00
FÜZESGYARMATI SK SBTC

További híreink

A Budapest Honvéd vendégei leszünk

Dátum: 2025. máj 08. 10:00

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában, 2025. május 12-én 20 órától a tabellán jelenleg a 8. helyen álló Budapest Honvéd vendégei leszünk a Bozsik Arénában. Eddig háromszor találkoztunk Puskás Ferenc egykori csapatával és mindhárom alkalommal begyűjtöttük a három pontot. Ősszel Herjeczki Kristóf és Pethő Bence góljaival 2-0-ra győztünk Kazincbarcikán. Röviden bemutatjuk az ellenfelet és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Jegyek a Kolorcity KBSC - Mezőkövesd meccsre

Dátum: 2025. máj 08. 09:00

Az év utolsó hazai mérkőzésén, a Merkantil Bank Liga 29. fordulójában, 2025. május 19-én 20 órától a Mezőkövesdet fogadjuk a Kolorcity Arénában. A belépőjegyek elővételben a Mezey István Művészeti Központban és a kolorcity.hu oldalon is megvásárolhatók. Ha valamikor, akkor most óriási szükség van buzdításra! Gyere és szurkoljuk ki együtt az újabb győzelmet! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Hétfőn este fogadjuk a Mezőkövesdet

Dátum: 2025. máj 07. 12:45

Az M4 Sport televízió kérésére a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága a Merkantil Bank Liga 29. fordulójában módosította a Kolorcity Kazincbarcika SC - Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzés időpontját. Az új időpont: 2025. május 19., hétfő 20 óra.

Információk a Kispestre utazóknak

Dátum: 2025. máj 07. 11:00

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában a Budapest Honvéd FC vendégei leszünk. A M4 Sport televízó által közvetített mérkőzés 2025. május 12-én, 20 órakor kezdődik. A vendégszektorba szóló belépőjegyek elővételben 1750 forintba kerülnek és a jegy.honvedfc.hu oldalon is megvásárolhatók, de online vásárláskor 499 forint kényelmi díjat is felszámolnak. 14 év alatt ingyenes a belépés, de regisztrációs jegy kiváltása részükre is szükséges a pénztárakban.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk