Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/LEGYŐZTE A BKV-T ÉS ÉLRE ÁLLT A BARCIKA - VARGA ATTILA ÉRTÉKELT

LEGYŐZTE A BKV-T ÉS ÉLRE ÁLLT A BARCIKA - VARGA ATTILA ÉRTÉKELT

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Az NB3 Keleti csoportjának tizenharamdik fordulójában igazi rangadónak adott otthon a Kolorcity Aréna. A Kazincbarcika ma 13:00-tól a mérkőzést megelőzően a tabella első helyén álló BKV Előre együttesét fogadta. A mérkőzésre kilátogató szurkolók már a mérkőzés első percétől láthatták, hogy a Kolorcity Kazincbarcika játékosai győzelemre hajtanak. Sorra dolgozták ki a helyzeteket, elsősorban Ádám és Laczkó révén, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Az első barcikai gólra a huszonnyolcadik percig kellett várni a szépszámú hazai publikumnak, amikor is Szabó Balázs kiváló indítását követően a leshatárról kiugró Laczkó vette be Horváth kapuját. A vezetés megszerzését követően sem hagyott alább a barcikai lendület, de a félidőben már nem változott az eredmény. A második játékrész elején megduplázta előnyét a Kazincbarcika, miután egy szögletet követően Süttőt buktatták a tizenhatoson belül. A megítélt tizenegyest a sértett magabiztosan értékesítette. A BKV Előre együttese az első félidőhöz képest agilisabban játszott, helyzetekig is eljutottak, de Fila és a barcikai védők ma is remekül dolgoztak össze, így érintetlen maradt a hazai háló. Összességében megérdemelten nyertük meg a mai rangadót és vettük át a tabella első helyét.

A mérkőzést követően veztőedzőnk, Varga Attila értékelte csapata teljesítményét:

"Nagyon boldog vagyok, lehetek is a látottaktól! Végig jók voltunk de a fordulás után azért kicsit visszaesett a tempónk! Karakteres teljesítmény volt egy jó, szervezett csapat ellen! Meg volt bennünk a minőség és az akarat, alázat ami mindíg fontos egy rangadón! Nagyszerű munkát végeztek a srácok, remek napunk volt a mai is!"

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - BKV ELŐRE 2-0 (félidőben: 1-0)
Gólok: Laczkó Milán 28', Süttő Attila (b.) 49'

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC  BKV ELŐRE
96 FILA KÁROLY  HORVÁTH GÁBOR
4 SZEMERE BALÁZS 2 KUBÓ GÁBOR (Kiss Dávid 76') 
8 NAGY JÁNOS 3 GIRÁN MÁTÉ
9 SZABÓ BALÁZS (Márton András 60')  5 SZABÓ NORMAN
13 DVORSCHÁK GÁBOR 6 FORGÁCS PÉTER (Ihos Ádám 76') 
15 SZÉKELY KRISZTIÁN (Kovács Dávid 15') 7 POKÓ AJTONY
16 SÜTTŐ ATTILA 8 FERKÓ ÁDÁM
17 ÁDÁM FERENC (Heil Valter 84') 10 CSANÁLOSI PATRIK (Szabó Árpád 55') 
20 LACZKÓ MILÁN (Vladul Stefan 73') 11 BUSAI ATTILA  (Gyurkó Máté 64')
21 UR LÁSZLÓ 14 TÓTH SZABOLCS
23 BARTOS JULIÁN (Schildkraut Krisztián 73')  18 MILE ZSOMBOR (Egressy Máté 76') 
Cserék: Cserék:
1 MEGYERI GÁBOR 25 ÉLIÁS GERGELY
2 IGNÁCZ RUBEN 69  SZÜSZ MARCELL
3 KRÉTI GERGŐ 4 JÁGER ROLAND
10 KÁLMÁN SZILÁRD 12 KISS DÁVID (Kubó Gábor 76')
11 VLADUL STEFAN (Laczkó Milán 73') 13 BENKOVICS ATTILA 
18 KOVÁCS DÁVID (Székely Krisztián 15') 16 EGRESSY MÁTÉ (Mile Zsombor 76')
22 MÁRTON ANDRÁS (Szabó Balázs 60') 17 IHOS ÁDÁM (Forgács Péter 76')
24 HEIL VALTER (Ádám Ferenc 84') 18 GYURKÓ MÁTÉ (Busai Attila 64')
25 SCHILDKRAUT KRISZTIÁN  (Bartos Julián 73')  20 SZABÓ ÁRPÁD (Csanálosi Patrik 55')
Vezetőedző: Vezetőedző:
VARGA ATTILA ALBERT FLÓRIÁN

További híreink

Erős Gábor: Szeretnénk tovább írni a mi kis történetünket

Dátum: 2025. máj 11. 09:00

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában, 2025. május 12-én 20 órától a tabellán jelenleg a 8. helyen álló Budapest Honvéd vendégei leszünk a Bozsik Arénában. Vezetőedzőnk, Erős Gábor elmondta, az utóbbi időben remek formában van a kispest, de nekik is vannak gyenge pontjaik. A csapat elszánt és motivált, szeretnénk tovább írni a történetünket.

Lucas: Nem véletlenül vagyunk az élbolyban

Dátum: 2025. máj 10. 08:00

A Soroksár elleni győzelem után a napokban 36. születésnapját ünneplő Lucas-szal beszélgettünk. Brazil-magyar középpályásunk szerint jó csapat a Honvéd, de mi sem véletlenül vagyunk hónapok óta az élbolyban. Ha megfelelően koncentrálunk és kihozzuk magunkból a maximumot, akkor bízhatunk benne, hogy győztesen térünk haza a Bozsik Arénából is.

Sportágválasztó eseményen vettünk részt

Dátum: 2025. máj 09. 12:00

A Kolorcity KBSC is részt vett a Magyar Sport Napjához kapcsolódó sportágválasztó eseményen, amelyet Kazincbarcika Város Önkormányzata szervezett az 1-3. osztályos gyerekek számára. Klubunk szakembereinek segítségével közel 200 gyermek ismerkedhetett meg a labdarúgás alapjaival, bízunk benne, hogy az ő tetszésüket is elnyerte a számunkra legkedvesebb sportág. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

U9: Bronzérem a Ždaňa Cup-on

Dátum: 2025. máj 09. 10:00

Csütörtökön U9-es csapatunk a szlovákiai Hernádzsadányban (szlovákul: Ždaňa) vett részt egy hétcsapatos nemzetközi tornán, a Ždaňa Cup-on. Együttesünk 11 ponttal, 18 rúgott és 7 kapott góllal a torna 3. helyén végzett, a torna gólkirálya Soltész Martin lett 9 góllal.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk