Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/ISMÉT ÉLEN A KAZINCBARCIKA - VARGA ATTILA ÉRTÉKELT

ISMÉT ÉLEN A KAZINCBARCIKA - VARGA ATTILA ÉRTÉKELT

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Ma 15:00-kor a Kolorcity Kazincbarcika SC az Eger SE csapatát fogadta a Kolorcity Arénában. Az NB3 Keleti csoportjának tizenötödik fordulójában megrendezett mérkőzés első félidejében fáradtabban mozgott csapatunk, illetve Schildkraut Krsiztián sérülése miatt korán, a tizenegyedik percben Varga Attila vezetőnek kényszerű cserét kellett végrehajtania, a sérült játékos helyett a később két gólt is jegyző Vladul Stefan állt be. Az olykor durvaságba átmenő találkozón a Heves megyeik szereztek vezetést, Tóth Ákos a negyvenharmadik percben talált be Fila kapujába. A vendégek a vezetésnek nem örülhettek sokáig, hiszen a három perces hosszabbítás végén Vladul Stefan egyenlített. A szünetet követően a Kazincbarcika az ellenfele fölé nőtt, a negyvenkilencedik percben Szabó Balázs növelte kettőre góljaink számát, majd a mérkőzés végén Vladul Stefan duplázott és állította be a 3:1-es végeredményt. A Kazincbarcika győzelmének és a BKV Előre tiszafüredi botlásának köszönhetően újra a Keleti csoport élén áll.

A mérkőzést követően Varga Attila értékelte a csapat munkáját:


"Tudtuk hogy nehézkes mérkőzés lesz. Ilyen meccsre számítottunk, az első félidőben tompák voltunk és fejben rendezetlenek! Örülök a csapat teljesítményének! Ez volt az 5. mérkőzésünk 12 nap alatt és sok játékosunk mindegyiken végig játszott! A második játékrészben váltottunk a rendszeren és dinamikusabban építettük a támadásainkat! Örülök a csapat hozzáállásának és annak ahogyan kezelte a csapat a meccset! Gratulálok a heti teljesítményhez mindenkinek!"

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - EGER SE 3-1 (félidőben: 1-1)
Gólszerzők: Vladul Stefan 48' 87', Szabó Balázs 49' illetve Tóth Ákos 43'

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC  EGER SE
96 FILA KÁROLY  1   IVICEVIC MÁRK
4 SZEMERE BALÁZS 4 HADNAGY BENCE
9 SZABÓ BALÁZS 8 ANTAL ZSOLT (Pataki Viktor 84')
13 DVORSCHÁK GÁBOR 10 PÖLÖSKEI PÉTER
16 SÜTTŐ ATTILA 14 NAGY-KOLOZSVÁRI DÁNIEL 
17 ÁDÁM FERENC 17 DEBRECZENI DÁVID (C)
22 LACZKÓ MILÁN (Heil Valter 72') 18 CSIFÓ ISTVÁN
21 UR LÁSZLÓ (C) 21 JUHÁSZ GERGŐ
22 MÁRTON ANDRÁS 23 KATONA ATTILA
23 BARTOS JULIÁN (Kovács Dávid 72') 33 ZIMÁNYI ÁDÁM
25 SCHILDKRAUT KRISZTÁN (Vladul Stefan 11')  50 TÓTH ÁKOS
Cserék: Cserék:
1 MEGYERI GÁBOR 69 VARGA HUBA 
2 IGNÁCZ RUBEN 12 PATAKI VIKTOR (Antal Zsolt 84') 
3 KRÉTI GERGŐ 81  KACSÓ BOTOND
7 KRISTÓFI SÁNDOR    
10 KÁLMÁN SZILÁRD    
11 VLADUL STEFAN (Schildkraut Krisztián 11')     
15 SZÉKELY KRISZTIÁN    
18 KOVÁCS DÁVID (Bartos Julián 72')    
24 HEIL VALTER (Laczkó Milán 72')    
Vezetőedző: Vezetőedző:
VARGA ATTILA  

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria