Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/DÖNTETLEN MEZŐKERESZTESEN

DÖNTETLEN MEZŐKERESZTESEN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Hétvégén a Mezőkeresztes VSE csapata ellen lépett pályára fiókcsapatunk, a Bánhorváti. A találkozón a hazaiak szerezték meg a vezetést, miután a tizennegyedik percben Borók Dániel betalált a Bánhorváti kapujába. Az egyenlítésre azonban nem kellett sokat várni, Lukács Gergő a mérkőzés huszonötödik percében módosította 1:1-re az állást, mellyel döntetlennel vonulhattak szünetre a csapatok. A második játékrészben szintén a hazaiak lőtték az első gólt, azonban egy, a hetvenedik perben Kazvinszki Jácint által értékesített büntetővel ismét egálba kerültünk, így a mezőkeresztesi pályán osztozkodtunk a pontokon.

A mérkőzést követeőn Mátyás József értékelt:

"Erősen elkerülhető gólokat kaptunk, pedig ezekre a szituációkra készültünk, de a megfelelő koncentrációnak, és a határozatlanságnak köszönhetően kétszer is hátrányba kerültünk. Volt pozitívum, nem is kevés, az egyik, hogy kétszer is tudunk egyenlíteni, de a betömörült védelmet nem tudtunk feltörni, hogy megnyerjük a mérkőzést. Jó volt a játékvezetés."

MEZŐKERESZTES VSE -  BÁNHORVÁTI 2-2 (félidőben 1-1)
Helyszín: Mezőkeresztes Sportpálya
Vezette: Gergely Sándor, asszisztensei: Vasas Gegő, Maleskovits Rudolf
Gólok: Borók Dániel 14', Fekete Marcell 60' illeve Lukács Gergő 25', Kazvinszki Jácint (b.) 70'

MEZŐKERESZTES VSE BÁNHORVÁTI
94 Kertész Viktor 88 Molnár Máté
5 Nagy Ádám 2 Hallgató Márk (Kismarton Balázs 46') 
7 Gondos Adrián (Burka László 56') 6 Magyar Máté
8 Fekete Marcell 7 Kónya Boldizsár
9 Csirmaz Zalán (Vámosi Róbert 75') 8 Kovács Péter
12 Sebestyén Gergő 9 Kazvinszki Jácint
13 Vámosi Csaba 10 Lukács Gergő
14   Borók Dániel 17  Kréti Gergő
17 Teske Bence 22 Fejes Ádám
21 Nagygyörgy Ádám 33 Ignácz Ruben (Bodó Benedek 66') 
77 Gáspár Milán (Molnár Marcell 70') 68 Lovasi Dávid
Cserék: Cserék:
2 Németh Márk 1 Balogh Bence
4 Tóth Attila 13 Henez Kevin
6 Orosz Róbert 14 Bodó Bendek (Ignácz Ruben 66')
10 Vámosi Róbert (Csirmaz Zalán 75')  19 Kismarton Balázs (Hallgató Márk 46')
11 Burka László (Gondos Adrián 56')    
20 Molnár Marcell (Gáspár Milán 70')     

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria