Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/EDZŐMÉRKŐZÉS A TELKIBEN

EDZŐMÉRKŐZÉS A TELKIBEN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Ma délelőtt edzőtáborba utazott a Kolorcity Kazincbarcika SC. Csapatunk a Telkiben eltöltött napok alatt ma játszotta első felkészülési mérkőzést a Kozármisleny ellen, majd szombaton zárt kapuk mögött a Merkantil Bank Ligában szereplő Vasas vendége lesz.
Két NB3-as listavezető találkozott a mai felkészülési mérkőzésen, hiszen mi a Keleti csoportot, a Kozármisleny pedig a Közép csoport bajnokságát vezeti. A csapatokra jellemző harciasság az egész mérkőzés alatt megmutatkozott, az első játékrészben kiegyenlített játék folyt a pályán, mindkét együttes leginkább mezőnyben igyekezett saját játékát játszani, gól ekkor nem született. A szünetet követően a vezetőedzők frissítettek csapataikon, azonban hiába jelentettek a Barcika támadásai nagyobb veszélyt mégis a Kozármisleny szerezte meg a találkozó egyetlen gólját, amikor is a csereként beállt Kiszely Dominik a hevennyolcadik percben egy szögletetet követően a kapunkba juttatta a labdát.
A mérkőzésen két számunkra sajnálatos esemény is történt: Laczkó Milán a találkozó harmincadik percében sérülés miatt kénytelen volt elhagyni a pályát, így rá további vizsgálatok várnak a napokban.  Valamint egy kiállítás is érintette a Kolorcity Kazincbarcika SC-t, a kilencvenedik percben reklamálásért Székely Krisztiánnak mutatta fel a piros lapot a játékvezető.

A két csapata a következő összeállításokban lépett pályára:

Kolorcity Kazincbarcika SC: Fila Károly, Székely Krisztián, Szemere Balázs, Heil Valter, Süttő Attila, Nagy János, Szabó Balázs, Schildkraut Krisztián, Kristófi Sándor, Ádám Ferenc, Laczkó Milán
Cserék: Megyeri Gábor, Kréti Gergő, Bodó Benedek, Zsigrai Bálint, Kovács Dávid, Vladul Stefan, Márton András, Keményffy Máté, Pinyaskó László, Rjaskó Vikor

Kozármisleny FC: Kónya Kornél, Horváth Dániel, Berdó Máté, Turi Tamás, Horváth Gábor, Takács Martin, Szabó Dominik, Tóth Zoltán, Vajda Roland, Hampuk Ádám, Somogyi Máté
Cserék: Pacéka Norbert, Loch Péter, Romvári Ákos, Hajnal Márk, Lóki Tamás, Bischoff Marcell, Kiszely Dominik, Demkó Attila, Csomós Dominik, Beke Péter

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria