Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/SIMPLE NŐI MAGYAR KUPA - A SOROKSÁRT FOGADJA A KAZINCBARCIKA

SIMPLE NŐI MAGYAR KUPA - A SOROKSÁRT FOGADJA A KAZINCBARCIKA

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A Kazincbarcika női labdarúgó csapata továbbra is versenyben van a Simple Női Kupa küzdelmeiben. A lányok az első fordulóban Balogh Dominika két, illetve Tóth Flóra, Tőzsér Virág és Lipták Aida egy-egy góljával nagy arányú győzelmet arattak az Eger otthonában, majd a következő körben hazai pályán Boros-Nagy Anna találatával a Monor ellen vívták ki a továbbjutást. A Simple Női Kupa harmadik fordulójában a ZTE ellen léptek pályára, ahol már a legjobb nyolc közé jutás volt a tét. A mérkőzésen a hazaiak szereztek vezetést a huszonharmadik percben, amire két perc múlva Balogh Dominika válaszolt, majd a második játékrész elején Tőzsér Virág is betalált a zalaegerszegi kapuba, ezzel kivívta csapatának a továbbjutást és a negyeddöntőben való szereplést.

A Simple Női Magyar Kupa negyeddöntőjének sorsolását a héten rendezték meg, ahol tekintettel arra, hogy még márciusban sor kerül elődöntőkre is (március 30-án), ez a sorsolás döntött a legjobb négy közé jutó csapatok párosításáról is. Az egyik ágon az FTC-Telekom, Astra HFC, Újpest FC és ETO négyes két továbbjutója, a másik ágon pedig a Kazincbarcikai SC - Soroksár SC és a Haladás Viktória - DVTK mérkőzések győztesei versenghetnek tovább a Simple Női Magyar Kupa megnyeréséért.

A március 16-án megrendezésre kerülő negyeddöntő párosításai a következőek:

Újpest FC - ETO FC Győr
Ferencvárosi TC - Astra-Activtek HFC-Üllő
Kazincbarcikai SC - Soroksár SC
Haladás Viktória - DVTK
 

További híreink

Paksi FC - Kolorcity KBSC 5-1 (1-0)

Dátum: 2026. ápr 04. 19:00

A Fizz Liga 28. fordulójában Pakson léptünk pályára. 

Kellemes húsvéti ünnepeket!

Dátum: 2026. ápr 03. 08:00

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!

Kuttor Attila: Tudjuk, hogy Pakson nehéz dolgunk lesz

Dátum: 2026. ápr 02. 11:00

A Fizz Liga 28. fordulójában, szombaton 17 órától Pakson lépünk pályára. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a mérkőzést.

Szombati ellenfelünk: Paksi FC

Dátum: 2026. márc 31. 14:00

A Fizz Liga 28. fordulójában, szombaton 17 órától Pakson lépünk pályára. A találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történetét.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria