Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/MOL MAGYAR KUPA  - A PAKS ELLEN A NEGYEDDÖNTŐBEN

MOL MAGYAR KUPA - A PAKS ELLEN A NEGYEDDÖNTŐBEN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A MOL Magyar Kupa ötödik fordulójának nyitó mérkőzését szombaton játszotta a Ceglédi VSE és Kolorcity Kazincbarcika SC, amikor is a Kazincbarcika egy Ádám Ferenc által értékesített büntetővel egy gólos győzelmet követően elsőként ünnepelhette a legjobb nyolc csapat közé jutást. A maradék hét mérkőzésből kettőt tegnap, ötöt pedig ma rendeztek meg, így teljessé vált a negyeddöntő névsora is. Tegnap az Újpest a Kisvárda vezetése ellenére az egyenlítést követően Csongvai Áron kilencvenharmadik percben lőtt góljával érdemelte ki a továbbjutást, illetve MOL Fehérvár FC a Merkantil Bank Ligában szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémia otthonában aratott 3-0-ás sikerével bővült a negyeddöntősök sora. A mai napot az FC Nagykanizsa - ETO FC találkozó nyitotta, ahol egy szoros mérkőzésen Farkas Balázs három góljának köszönhetően 3-2-re győztek a vendégek. 17:00-tól kerültek megrendezésre az Aqvital FC Csákvár - Paksi FC, illetve a Békéscsaba 1912 Előre - Gyirmót FC Győr mérkőzések, előbbin érvényesült a "papírforma" és az NB1-es Paks ünnepelhette a továbbjutást, utóbbin viszont a hazai Békéscsaba 3-1-es győzelemmel ejtette ki az OTP Bank Ligában szereplő Gyirmótot. A Kecskeméti TE - Budapest Honvéd mérkőzésen Belényesi Csaba ugyan vezetést szerzett a hazaiaknak, azonban erre a Budapest Honvéd Lukic Nenad két góllal is válaszolt, így újabb NB1-es továbbjutót köszönhettünk a mezőnyben. A forduló záró mérkőzése egy budapesti rangadó volt, az NB2-es Vasas fogadta a Ferencváros csapatát 20:00-tól, ahol a huszonháromszoros Magyar Kupa győztes FTC Botka és Mmaee góljaival 2-0-ra győzte le az angyalföldi csapatot.

A fentiek értelmében tehát a MOL Magyar Kupa negyeddöntjében egyetlen NB3-as csapatként szerepel a Kolorcity Kazincbarcika, a mezőny pedig két NB2-es, illetve öt NB1-es csapattal egészült még ki. A Vasas - Ferencváros összecsapást követően a Magyar Labdarúgó Szövetség ki is sorsolta a negyeddöntő párosításait, melynek értelmében a Kolorcity Kazincbarcika SC 2022. március 2-án (szerdán) az NB1-es Paksi FC-t fogadja majd a Kolorcity Arénában.

A negyeddöntő párosításai a következőek:

Kolorcity Kazincbarcika SC - Paksi FC
Budapest Honvéd - Ferencváros
ETO FC - MOL Fehérvár FC
Békéscsaba 1912 Előre - Újpest FC 

További híreink

Kuttor Attila: Nem lesz könnyű meccs

Dátum: 2026. aug 14. 08:00

Hat mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Kozármislenyt fogadja szombaton 17 óra 30 perctől. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria