Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/MOL MAGYAR KUPA - A PAKS JUTOTT AZ ELŐDÖNTŐBE

MOL MAGYAR KUPA - A PAKS JUTOTT AZ ELŐDÖNTŐBE

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Tegnap késő délutáni kezdéssel az NB1-es Paksi FC-t fogadtuk Magyar Kupa negyeddöntőjében. A mérkőzésen ugyan a kazincbarcika térfelén folyt inkább a játék, azonban egy-egy kontrából való megindulást követően minden esélyünk meg volt az első gól megszerzése, majd később az egyenlítésre IS. A Paks támadásait védőink rendre blokkolták, amikor ez nekik nem sikerült a találkozón bravúrt-bravúrra halmozó Megyeri mentett. Az első féldiőben mind vendégeinknek, mind nekünk is akadtak gólveszélyes helyzeteink, viszont a nagy akarattal futballozó Barcika és a mielőbbi vezetés megszerzésére törekedő Paks sem szerzett gólt, így 0:0-ás döntetlennel vonulhattak szünetre a csapatok. A félidőben Varga Attila nem, Bognár György viszont két ponton is változtatott csapata összeállításán; az NB1-es gólkirály jelölt Ádám Martin Nagy Richárdot váltotta, illetve Kesztyűs Barna helyett Papp Kristóf folytatta a játékot.  Ádám Martin pályára lépését követően mégi nkább a Paks dominált, azonban a találkozó első és végül egyetlen gólját nem ő szerezte.  A hetvenharmadik percben egy szögletet követő helyzetből Szabó János fejelte Megyeri kapujába a labdát. A meccs hátralévő perceiben végig benne volt az egyenlítés csapatunkban, azonban ez sajnos mégsem sikerült, így a Paksi FC neve került fel a MOL Magyar Kupa idei sorozatának elődöntősei közé.

A találkozót követően a csapatok vezetőedzői értékeltek:

Varga Attila:

"Lehetett volna több is ebben a mérkőzésben, de egy nagyon jó ellenfél ellen játszottunk. Elégedett vagyok a csapat munkájával, elkötelezettségével, dinamikájával, ahogyan ma a játékosok dolgoztak. Nem tudtuk azt a futballt játszani, ami tőlünk, a mi osztályunkban megszokott, de más színvonalú volt az ellenfél. Remek teljesítményt nyújtott a csapat, nagyon büszke vagyok a játékosokra, nincs miért szégyenkezni valónk."

Bognár György:

"Gratulálok ellenfélnek, ugyanis nagyon megnehezítették dolgunkat. Jól megszervezték a védekezésüket, amit nehezen tudtunk áttörni. Örülök a továbbjutásnak, de sajnos elveszítettünk két játékost. A párharcokat felvettük, ezekből a gólon kívül még volt három-négy lehetőségünk."

MOL Magyar Kupa 6. forduló
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - PAKSI FC 0-1 (félidőben: 0-0)
Gól: Szabó János 76'

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC   PAKSI FC
1 MEGYERI GÁBOR 1 NAGY GERGELY
4 SZEMERE BALÁZS 2 KINYIK ÁKOS (Tamás Olivér 26') 
7 KRISTÓFI SÁNDOR  (Rjaskó Viktor 72')   7 SAJBÁN MÁTÉ
8 NAGY JÁNOS 17   KOCSIS BENCE
9 SZABÓ BALÁZS (Schildkraut Krisztián 85')  19 KESZTYŰS BARNA (Papp Kristóf 46') 
10  SINANOVIC SINAN 20 KOVÁCS NIKOLASZ
13 DVORSCHÁK GÁBOR 22 WINDECKER JÓZSEF
15 SZÉKELY KRISZTIÁN 24 LENZSÉR BENCE
17 ÁDÁM FERENC (Pinyaskó László 59') 28 NAGY RICHÁRD (Ádám Martin 46') 
21 UR LÁSZLÓ  29 PETHŐ BENCE (Böde Dániel 76') 
24 HEIL VALTER 30 SZABÓ JÁNOS
Cserék: Cserék:
96 FILA KÁROLY 31 RÁCZ GERGŐ
3 KRÉTI GERGŐ 5 TAMÁS OLIVÉR (Kinyik Ákos 26') 
10 PINYASKÓ LÁSZLÓ (Ádám Ferenc 59') 8 BALOGH BALÁZS
14 KEMÉNYFFY MÁTÉ 10 HARASZTI ZSOLT (Tamás Olivér 57')
18 KOVÁCS DÁVID 11 OSVÁTH ATTILA
22 MÁRTON ANDRÁS 13 BÖDE DÁNIEL (Pethő Bence 76') 
23 RJASKÓ VIKTOR (Kristófi Sándor 72') 16 ÁDÁM MARTIN (Nagy Richárd 46')
25 SCHILDKRAUT KRISZTÁN (Szabó Balázs 85')  21 PAPP KRISTÓF (Kesztyűs Barna 46') 
    27 SZABÓ BÁLINT
Vezetőedző: Vezetőedző:
VARGA ATTILA BODNÁR GYÖRGY

 

Fotó: Ádám János - fotóriporter / Észak-Magyarország

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria