Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/VERESÉG A MEZŐKÖVESD ZSÓRY II. ELLEN

VERESÉG A MEZŐKÖVESD ZSÓRY II. ELLEN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első osztályú bajnokság huszonegyedik fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC II. csapatát fogadta a Bánhorváti. A tegnap délután megrendezett találkozó előtt fiókcsapatunk edzőjének dolgát továbbra is betegségek és sérülések nehezítették a kezdőtizenegy összeállításakor. A Bánhorváti együttesének játékában meg is látszottak ezek a nehézségek, amit a leginkább fiatal játékosokból álló Mezőkövesd ki is használt. A vendégek a mérkőzés tizedik percében Porkoláb Botond góljának köszönhetően szereztek vezetést, amit az első játékrészben még Rostás Attila is növelni tudott. A szünetet követően sem változott a játék képe, a hazaiak számos egyéni hibát vétettek, aminek egy harmadik kövesdi gól lett a következménye. A találkozó tehát 0-3-as vendégsikerrel zárult.
A Bánhorváti a huszonkettedik fordulóban szombaton (2022. április 02.) 16:30-tól az Aszaló SE vendége lesz.

A Mezőkövesd elleni vereséget köetően a csapat edzője, Mátyás József nyilatkozott:

"Alacsony színvonalú mérkőzésen, súlyos egyéni hibákat vétve, megajándékoztuk az ellenfelet három góllal és három ponttal. További sok sikert a vendégcsapatnak."

 

BÁNHORVÁTI - MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC II. 0-3 (félidőben: 0-2)
Helyszín: Bánhorváti SE Sportpálya
Gólok: Porkoláb Botond 10', Rostás Attila 44' 73'

BÁNHORVÁTI MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC II.
88 Molnár Máté 1 Ryabenko Danylo
7 Lukács Gergő 3 Bernáth Ákos
8 Madarász János (Nestián Sándor 87') 8 Sike József
9 Kazvinszki Jácint 9 Rozgonyi Patrik (Tóth Olivér 83')
10 Pogonyi Benjáminm (Zsigrai Bálint 53') 14 Porkoláb Botond (Fajkó Ádám 87')
19 Czár Máté 18 Juhász Vince (Bodnár Attila 69')
20 Fejes Ádám 21 Lénárt Patrik
21 Kismarton Balázs (Henez Kevin 75') 24 Csábi Milán
24 Hallgató Márk (Madarázs Máté 91') 77 Rostás Attila (Budai Gábor 77')
33 Kréti Gergő 78 Csomós Zsolt
68 Lovasi Dávid (Viktor Ákos 91') 99 Vojtkó Ákos (Bacsó Dániel 54')
Cserék: Cserék:
1 Bartók Gábor 7 Bacsó Dániel (Vojtkó Ákos 54')
13 Madarász Máté (Hallgató Márk 91') 10 Budai Gábor (Rostás Attila 77')
15 Nestián Sándor (Madarász János 87') 11 Fajkó Ákos (Porkoláb Botond 87')
16 Viktor Ákos (Lovasi Dávid 91') 17 Bodnár Attila (Juhász Vince 69')
17 Henez Kevin (Kismarton Balázs 75') 20 Tóth Olivér (Rozgonyi Patrik 83')
22 Zsigrai Bálint (Pogonyi Benjámin 53') 33 Porkoláb Bence
    75 Jaksi Attila

 

További híreink

Szabad foci a KBSC-nél

Dátum: 2026. júl 19. 16:00

A Kolorcity KBSC U14-es korosztályig (2013 után születettek) és hozzátartozóik számára fakultatív focizási lehetőséget biztosít a 40X60-as műfüves "C" pályán.

Kolorcity KBSC - Debreceni EAC 2-0 (0-0)

Dátum: 2026. júl 19. 14:00

Maksym Pukhtieiev duplájával 2-0-ra legyőztük a DEAC-ot a bajnoki főpróbán. Köszönjük, hogy ilyen sokan kilátogattatok! Tálálkozunk szerdán 18 órától az ankéton! Szombaton a BVSC otthonában indul számunkra a bajnokság. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Köszönjük, NB I.! - előzetes

Dátum: 2026. júl 18. 19:00

A kazincbarcikai labdarúgás töténetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hamarosan a KBSC hivatalos YouTube csatornáján!

Találkozz a csapattal! Szezonnyitó szurkolói ankét és nyilvános edzés a Kolorcity Arénában!

Dátum: 2026. júl 18. 16:00

A bajnokságra való felkészülés nemcsak az edzőpályákon zajlik, a háttérben is nagyon sokat dolgozunk azért, hogy szurkolóinkat és támogatóinkat is megfelelően kiszolgáljuk. Csapatunk a történelmi NB I-es év után hazaköltözik, közben folyamatosan erősödünk és a klub mögött álló infrastruktúra is fejlődik, így lesz miről beszélnünk. Szeretnénk, ha együtt lehetnénk részesei az előttünk álló időszaknak, ezért szeretettel várunk minden érdeklődőt a Kolorcity KBSC szerdai szezonnyitó szurkolói ankétjára, amelyet egy nyilvános edzés követ.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria