Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/DÖNTETLEN ASZALÓN

DÖNTETLEN ASZALÓN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első osztályú bajnokság huszonkettedik fordulójában az Aszaló SE otthonában lépett pályára a Bánhorváti. Fiókcsapatunk a mérkőzés harmincadik percében szerzett vezetést Kazvinszki Jácint gójának köszönhetően, amire az első félidőben már nem tudtak válaszolni a hazaiak. A szünetet követően is BSE-nek adódott több lehetősége, ebből Lukács Gergő váltott egyet gólra a hatvanhatodik percben. A két gólos vezetést követően azonban a Bánhorváti nem tudta megőrizni előnyét az Aszaló cspatatából Vadász Róbert a hetvenkilencedik percben szépíthetett, majd a hosszabbítás utolsó percében egyenlített, így két pontot Aszalón hagyva, egy 2-2-es döntetlent követően utazhattak haza.
A Bánhorváti következő mérkőzését hazai környezetben játssza, a huszonharmadik fordulóban szombaton ( 2022. április 09.) 16:30-tól az Emőd csapata ellen lépnek majd pályára.

A mérkőzés után a csapat edzője, Mátyás József a következőképpen értékelt:

"Sajnálom a csapatot, hiszen nehéz körülmények között sokat tett a győzelemért, így ez vereséggel felérő döntetlen.  A futball törvénye büntetett, mert 2–0-nál le kell volna zárni a mérkőzést, amihez több lehetőségünk is adódott, de nem tudtunk élni vele. Ezek után tíz perc alatt elintéztük, hogy csak egy pontot vigyünk haza."

 

ASZALÓ SE - BÁNHORVÁTI 2-2 (félidőben: 0-1)
Helyszín: Aszalói Sportpálya
Gólok: Vadász Róbert 79' 93' illetve Kazvinszki Jácint 30', Lukács Gergő 66'

ASZALÓ SE BÁNHORVÁTI
1 Kiss Balázs 88  Molnár Máté
5 Kaczvinszki Péter 2 Lukács Gergő (Madarász Máté 92') 
8 Figeczki Ágoston 4 Henez Kevin (Bodó Benedek 81')
10 Bodnár Csaba 5 Hallgató Márk
13 Erdélyi Roland (Mándy Milán 72')  7 Kazvinszki Jácint 
20 Balogh Balázs (Ganyi Ádám 65') 10 Pogonyi Benjámin
23 Ganyi Gábor (Bódi Dávid 62') 11 Kréti Gergő 
30 Ádám Attila 14 Zsigrai Bálint
40 Szőcs Rómeo 15 Czár Máté
97  Kiss Elemér 16 Lovasi Dávid
98 Vadász Norbert 22 Nestián Sándor (Fejes Ádám 76')
Cserék: Cserék:
99 Kpzák Dávid 1 Bartók Gábor
4 Bódi Dávid (Ganyi Gábor 72') 3 Viktor Ákos
7 Ganyi Ádám (Balog Balázs 75') 8 Bodó Benedek (Henez Kevin 81')
9 Mándy Milán (Erdélyi Roland 72') 20 Fejes Ádám (Nestián Sándor 76')
    26 Madarász Máté (Lukács Gergő 92')

 

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria