Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/GYŐZELEM A PUTNOK ELLEN - EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

GYŐZELEM A PUTNOK ELLEN - EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Tegnap késő délutáni kezdéssel a Putnok FC csapatát fogadtuk a Kolorcity Arénában. A találkozót megelőzően sem számítottunk könnyű mérkőzésre, ez a pályán töltött kilencven perc alatt be is igazolódott. A Kazincbarcika ezúttal nem a megfelelő iramban kezdte a mérkőzést, ennek ellenére mégis számunkra adódott több lehetőség. Helyzeteinket sokáig nem tudtuk kihasználni, azonban még a szünetet megelőzően Pálinkás Gergő a negyvenkettedik percben egy remek lövéssel szerezte meg számunkra a vezetést. A második játékrészben Katona Bence egyenlített szabadrúgásból, ezt követően a Kazincbarcika játéka nagyban feljavult és Pálinkás a nyolcvanhetedik percben duplázott és beállította a találkozó végeredményét. A Kolorcity Kazincbarcika ezzel megszerezte idei huszonhatododik győzelmét.
A tegnapi mérkőzést követően nincs sok ideje a csapatnak a regenerálódásra, hiszen szerdán hétközi fordulót rendeznek az NB3 Keleti csoportjában, amikor is 16:00-ás kezdéssel a Jászberényi FC otthonában lépünk majd pályára.

Varga Attila:

"Elképesztően gyengén kezdtünk, nem jól használtuk az adódó területeket, esélyt adtunk az ellenfélnek! Nem az egyszerű megoldásokat kerestük támadásban! Védekezésünk rendben volt az ellenfél a szabadrúgást kivéve kétszer rúgott kapura. Kissé csalódottak vagyunk a játék miatt de veszélyt arra, hogy gólt kapunk nem éreztem. A kapott gól után a srácok nagyszerűen reagáltak ami meghozta a gyümölcsét, megszereztük a győztes gólt, így elégedett vagyok."

Szala Ákos:

"Azt gondolom, hogy egy jó rangadót játszottunk, ahol nem biztos, hogy a mai napi jobbik csapat nyerte meg a mérkőzést. Két egyéni hibából kaptunk sajnos két gólt, de azt gondolom, hogy annak ellenére, hogy a bajnokesélyes Kazincbarcikával játszottunk idegenben jobb és taktikusabb futballt mutattunk be és megérdemeltebb lett volna a döntetlen."

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - PUTNOK FC 2-1 (félidőben : 1-0)
Gólok: Pálinkás Gergő 42' 87' illetve Katona Bence 72'

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC PUTNOK FC
96  FILA KÁROLY 1 CSEREPKA ANDRÁS
4 SZEMERE BALÁZS 2 GELLÉN BALÁZS
8 NAGY JÁNOS (Márton András 67') 5 SÁGHY FÉLIX
10 PINYASKÓ LÁSZLÓ (Schildkraut Krisztián 68') 6 NÁDIMOV NOBERT (Juhos Dávid 61')
11 SINANOVIC SINAN (Ádám Ferenc 29') 9 NAGY ZSOLT (Fülöp Krisztián 61')
13 DVORSCHÁK GÁBOR 11 KATONA BENCE
15 SZÉKELY KRISZTIÁN 13 BUDA PÉTER
16 SÜTTŐ ATTILA 15 SZICS OLEKSZIJ
21 UR LÁSZLÓ (C) 16 CSUTORA MIHÁLY (Petrecskó Román 77')
24 HEIL VALTER  18 DOBROVOLSZKI JENŐ (C) 
26 PÁLINKÁS GERGŐ 24 HADHÁZI SÁNDOR (Sramkó Ronáld 56')
Cserék: Cserék:
1 MEGYERI GÁBOR 21  PÁPAI KRISZTIÁN
3 KRÉTI GERGŐ 7 RIZNICSENKÓ VIKTOR
14 KEMÉNYFFY MÁTÉ 8 PETRECSKÓ ROMÁN (Csutora Mihály 77') 
17 ÁDÁM FERENC (Sinanovic Sinan 29')  10 DLEHÁNY BENCE
22 MÁRTON ANDRÁS (Nagy János 67') 17 LACZKÓ KRISZTIÁN
23 RJASKÓ VIKTOR 22 JUHOS DÁVID (Nádimov Norbert 61')
25 SCHILDKRAUT KRISZTIÁN (Pinyaskó László 68')  23 SRAMKÓ RONÁLD (Hadházi Sándor 56')
    32 FÜLÖP KRISZTIÁN (Nagy Zsolt 61')
Vezetőedző: Vezetőedző:
VARGA ATTILA SZALA ÁKOS

 

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria