Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/ÚJABB HÁROM PONT - VARGA ATTILA ÉRTÉKELT

ÚJABB HÁROM PONT - VARGA ATTILA ÉRTÉKELT

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Végéhez közeledik az NB3-as bajnokság 2021/2022-es pontvadászata, hiszen tegnap délután már a harmincadik fordulót rendezték a Keleti csoportban. A Kolorcity Kazincbarcika SC soron következő mérkőzését a Jászberényi FC otthonában játszotta és újabb győzelmet követően készülhet a vasárnap hazai pályán megrendezésre kerülő, a bajnoki cím sorsában kiemelten fontos DEAC elleni találkozóra. A Kazincbarcika a tegnapi mérkőzést is jó iramban kezdte, már a tizedik percre megszámlálhatatlan helyzetet dolgoztunk ki a hazai kapu előtt. A találkozó első gólja egy Pálinkás ellen elkövetett szabálytalanságot követően megítélt bünetőből született, melyet ezúttal Ádám Ferenc értékesített magabiztosan. Fölényünk ezt követően sem csökkent, a védőknek viszont mindkét oldalon bőven akadt dolga. A félidő végén Székely adott remek labdát Ádámnak, aki ezúttal sem hibázott és kettőre növelte vezetésünket. A második játékrészben először Szöllősi Ferenc volt eredményes, aki egy barcikai kezezést követően végezhetett el tizenegyest, mellyel szépíteni tudott a hazaiaknak, azonban örömük nem tartott sokáig, hiszen Pálinkás Gergőnek köszönhetően öt perccel később újabb barcikai gólnak örülhettünk. A jó iramú mérkőzés így tehát 1-3-as vendégsikerrel zárult, mely győzelmet követően nyolcvanhárom ponttal vezetjük a bajnoki tabellát. 

Varga Attila értékelése:

"Fontos volt, hogy pontokat szerezzünk! Összességében nálunk volt a kontroll és folyton képesek voltunk veszélyesek lenni. A rossz talaj ellenére rengeteg helyzetet dolgoztunk ki!Az is fontos volt, hogy három gólt rúgtunk és több játékos aki mostanában kevesebbet játszott bizonyított!"

JÁSZBERÉNYI FC - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 1-3 (félidőben: 0-2)
Gólok : Szőllősi Ferenc (b.) 58' illetve Ádám Ferenc (b.) 18' 44', Pálinkás Gergő 63'

 

JÁSZBERÉNYI FC  KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 
23 MENCZELES IVÁN 96 FILA KÁROLY
7 MUHARI ZOLTÁN 4 SZEMERE BALÁZS 
8 MICSKÓ MÁRK (Kurunczi Gábor 46')  13 DVORSCHÁK GÁBOR
9 NÉMETH NORBERT (Izsold Dániel 67')  14 KEMÉNYFFY MÁTÉ (Márton András 74') 
10 SZÖLLŐSI FERENC (C) (Varga László 72')  15 SZÉKELY KRISZTIÁN (Pinyaskó László 46') 
12 BORICS LEVENTE 16 SÜTTŐ ATTILA
14  BALLA ZOLTÁN 17 ÁDÁM FERENC
17 PALCSÓ MARTIN 21 UR LÁSZLÓ (C) (Nagy János 46')
20 TÓTH OLIVÉR  24  HEIL VALTER
29 SZANYI KRISZTIÁN 25 SCHILDKRAUT KRISZTIÁN (Kristófi Sándor 84') 
32 LÁSZLÓ KRISZTIÁN 26 PÁLINKÁS GERGŐ (Rjaskó Viktor 74')
Cserék: Cserék:
1 PAPP NORBERT 1 MEGYERI GÁBOR
13 IZSOLD DÁNIEL (Németh Norbert 67') 3 KRÉTI GERGŐ
30 JUHÁSZ TIBOR 7 KRISTÓFI SÁNDOR (Schildkraut Krisztián 84')
69 KURUNCZI GÁBOR (Micskó Márk 46') 8 NAGY JÁNOS (Ur László 46')
88 VARGA LÁSZLÓ (Szöllősi Ferenc 72') 10 PINYASKÓ LÁSZLÓ (Székely Krisztián 46')
    11 SINANOVIC SINAN
    22 MÁRTON ANDRÁS (Keményffy Máté 74')
    23 RJASKÓ VIKTOR (Pálinkás Gergő 74')
Vezetőedző: Vezetőedző:
NÉMETH GYULA VARGA ATTILA

 

Köszönjük Agócs Lászlónak, hogy a Jászberényi FC - Kolorcity Kazincbarcika SC mérkőzésen készített fotókat rendelkezésünkre bocsájtotta!
Facebook: Agócs Fotó

További híreink

Kolorcity KBSC - ETO FC 1-3 (1-1)

Dátum: 2026. márc 22. 19:00

A Fizz Liga 27. fordulójában a listavezető ETO FC-t láttuk vendégül a DVTK Stadionban. A mérkőzésen Klausz Milán góljával a 11. percben hamar megszereztük a vezetést, de a vendégek Vitális Milán találatával a 38. percben egyenlíteni tudtak, majd a második félidőben Bíró Barnabás és Vitális Milán második góljával megfordították az állást. Két hét múlva Paksra látogatunk, előtte pénteken 17 órától Gesztelyen játszunk hírverő mérkőzést.

Elkészült a Fizz Liga 28–30. fordulójának programja

Dátum: 2026. márc 20. 12:00

A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága a jogtulajdonos televízió kéréseinek figyelembe vételével elkészítette a Fizz Liga 28–30. fordulójának programját.

Kuttor Attila: Szeretnénk meglepetést okozni

Dátum: 2026. márc 20. 10:00

A Fizz Liga 27. fordulójában, vasárnap 16 óra 45 perctől az ETO FC-t fogadjuk a DVTK Stadionban. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a mérkőzést.

Vasárnapi ellenfelünk: ETO FC

Dátum: 2026. márc 19. 10:00

A Fizz Liga 27. fordulójában, vasárnap 16 óra 45 perctől a listavezető ETO FC-t fogadjuk a DVTK Stadionban. Ez lesz a harmadik egymás elleni NB I-es meccsünk, míg a másodosztályban korábban 12 alkalommal futottunk össze a Rába-partiakkal. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történetét.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria