Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/GYŐZELEM A BKV ELLEN - VARGA ATTILA ÉRTÉKELT

GYŐZELEM A BKV ELLEN - VARGA ATTILA ÉRTÉKELT

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Az NB3 Keleti csoportjának harminckettedik fordulójában a BKV Előre csapatához utaztunk és a cél tegnap sem volt más, mint a három pont megszerzése. A jó iramú mérkőzésen remek erőkből álló vendéglátóink is bebizonyították, hogy nem véletlenül állnak a dobogó harmadik fokán, azonban a Kazincbarcikát ők sem tudták legyőzni. A mérkőzésen számos helyzetet dolgoztak ki a csapatok, azonban az első és egyben utoló gólra egészen a hetvenharmadik percig kellett várni, ekkor egy Süttő Attila által elvégzett szögletet követően Dvorschák fejelt a labdába és jutattja azt Horváth Gábor kapujába, így újabb értékes három ponttal gazdagodtunk. Mivel a közvetelen riválisunknak számító DEAC együttese tegnap döntetlent játszott  Békéscsaba 1912 Előre II. csapatával, mi pedig győzni tudtunk Budapesten előnyünk tizenöt pontra nőtt. A vasárnapi Kisvárda Master Good II. elleni mérkőzést követeőn egy esetleges győzelemmel már biztosan bajnoki címet ünnepelhetünk. Szurkoljunk ezért együtt vasárnap a Kolorcity Arénában!

Varga Attila értékelése:

"Ki kell élveznünk ezt a fontos és nehéz győzelmet. Ünnepelnünk kell, mert mindig nehéz megnyerni egy ilyen komplikált mérkőzést! Végül újra a csapatszellem és a játékosaim kvalitása jelentette a különbséget de gratulálok a BKV-nak is!"

BKV ELŐRE - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 0-1 (félidőben: 0-0)
Gól: Dvorschák Gábor 73'

BKV ELŐRE  KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 
1 HORVÁTH GÁBOR 96 FILA KÁROLY
2 KUBÓ GÁBOR (Ihos Ádám 83')  4 SZEMERE BALÁZS 
3 GIRÁN MÁTÉ 6 HEIL VALTER
6 FORGÁCS PÉTER 7 KRISTÓFI SÁNDOR  (Schildkraut Krsiztián 76') 
8 FERKÓ ÁDÁM  8 NAGY JÁNOS
10 CSANÁLOSI PATRIK (Dömök Enrikó 78')  13 DVORSCHÁK GÁBOR
11  BUSAI ATTILA (Tóth Szabolcs 63') 15 SNZÉKELY KRISZTIÁN
15 MILE ZSOMBOR (Egressy Máté 78') 16 SÜTTŐ ATTILA
18 GYURKÓ MÁTÉ 17   ÁDÁM FERENC (Márton András 87')
19 NAGY ARMANDÓ 23 RJASKÓ VIKTOR (Keményffy Máté 63')
20 SZABÓ ÁRPÁD (Jáger Roland 83') 26 PÁLINKÁS GERGŐ 
Cserék: Cserék:
69 SZÜSZ MARCELL 1 MEGYERI GÁBOR
4 JÁGER ROLAND (Szabó Árpád 83') 3 KRÉTI GERGŐ
7 DÖMÖK ENRIKÓ (Csanálosi Patrik 78') 10 PINYASKÓ LÁSZLÓ
9 PAPP ÁKOS 14 KEMÉNYFFY MÁTÉ (Rjaskó Viktor 87')
12 KISS DÁVID 18 KOVÁCS DÁVID
13 BENKOVICS ATTILA 22 MÁRTON ANDRÁS (Ádám Ferenc 87')
14 TÓTH SZABOLCS (Busai Attila 63') 25 SCHILDKRAUT KRISZTIÁN (Kristófi Sándor 76') 
16 EGRESSY MÁTÉ (Mile Zsombor 78')    
17 IHOS ÁDÁM (Kubó Gábor 83')    
Vezetőedző: Vezetőedző:
NÉMETH GYULA VARGA ATTILA

További híreink

KBSC Nyári Tábor 2026 - I. Turnus

Dátum: 2026. jún 23. 14:00

Hétfőn az első turnussal kezdetét vette a KBSC idei nyári tábora.

U9: Nemzetközi Torna – Rozsnyó

Dátum: 2026. jún 23. 10:00

A negyedik helyen végzett a rozsnyói nemzetközi tornán a KBSC U9-es csapata. Dudás Tamás és Cseh Tamás csapata a 10 mérkőzéséből 5 győzelem és 4 döntetlen mellett mindössze egyetlen vereséget szenvedett.

MTK Budapest - Kolorcity KBSC 4-2 (4-1)

Dátum: 2026. jún 19. 19:00

A 36 fokos hőségben 4-2-re nyert az MTK a nyár első felkészülési mérkőzésén Budapesten. A barcikai gólokat Szőke Gergő és Eduvie Ikoba szerezték, a hazaiaktól Jurek Gábor négyszer volt eredményes. A kéthetes kemény munka után most két nap pihenés következik. Hétfőn folytatjuk. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Végleges a felkészülés programja

Dátum: 2026. jún 19. 13:00

Öt felkészülési mérkőzést játszik 2026 nyarán a Kolorcity KBSC labdarúgó csapata. A sort az MTK Budapest nyitja, majd az MFK Zemplín Michalovce, a Cigánd SE, a Kisvárda Master Good és a Debreceni EAC lesznek az ellenfeleink.

Eredmények

Klubunk támogatói

 
MLSZ
Tippmix

 

Szerencsejáték Zrt.

GNB
NanoMix Beton
Endoservice

KBSC Galéria