Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/KÖLCSÖNBE ÉRKEZETT SZTANKÓ DÁVID

KÖLCSÖNBE ÉRKEZETT SZTANKÓ DÁVID

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A tizenkilenc éves középpályás Sztankó Dávid a Nyíregyháza Spartacus FC csapatától érkezett kölcsönbe Kazincbarcikára.


Sztankó Dávid a Tarpa SC-nél kezdett futballozni, ahonnan 2017-ben igazolt Nyíregyházára. A játékos ott először az utánpótlás csapatoknál bizonyított, majd lehetőséget kapott az NB2-ben is. Sztankó a 2020/2021-es idényben lépett először pályára a Merkantil Bank Ligában, akkor három mérkőzésen játszott. A tavalyi szezonban a Nyíregyháza megyei bajnoki címet szerző együttesének volt alapembere, valamint tizenhétszer volt a másodosztályban versengő Nyíregyháza Spartacus FC keretének tagja, melyből háromszor kezdett és hétszer állt be csereként.
A játékos a 2022/2023-as NB2-es bajnoki idényt kölcsönszerződéssel tölti klubunknál.

További híreink

Utánpótlás: Idegenbeli győzelmek és mozgalmas tornák

Dátum: 2026. okt 06. 10:25

Az U17-es és U13-as csapatunk idegenben győzött, az U19 és az U15 pedig döntetlennel zárta miskolci találkozóját. A kisebb korosztályok Múcsonyban, Felsőzsolcán és Kazincbarcikán mutatták meg tudásukat.

Utánpótlás: Eredményes hazai mérkőzések, értékes tornatapasztalatok

Dátum: 2026. okt 01. 09:00

Két győzelem az MVSC ellen, pontszerzés Alsózsolcán és újabb tapasztalatok a tornákon, változatos mérkőzéseket játszottak utánpótláscsapataink. Mutatjuk az eredményeket és az edzői értékeléseket.

Felkészülési mérkőzést játszunk Gesztelyen

Dátum: 2026. szept 27. 22:00

Szeptember 30-án, szerdán 18 órától a Gesztely FC otthonában lép pályára csapatunk felkészülési mérkőzésen.

Utánpótlás: eredményes és küzdelmes hétvégén vannak túl csapataink

Dátum: 2026. szept 22. 14:00

Mozgalmas hétvégét zártak utánpótláscsapataink. Az U17 hazai pályán győzte le a Mezőkövesdet, az U14 tíz gólt szerezve aratott magabiztos sikert, míg az U13 egy ponttal tért haza Tiszaújvárosból. U9-es fiataljaink is pályára léptek, Tállyán a Regionális Tornán, Kazincbarcikán pedig a szezon első Bozsik Fesztiválján szerepeltek.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria