Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/TÚL AZ UTOLSÓ FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEN - VARGA ATTILA ÉRTÉKELT

TÚL AZ UTOLSÓ FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEN - VARGA ATTILA ÉRTÉKELT

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Ma délután a szintén NB2-es Aqvital FC Csákvár ellen tartottuk meg a bajnoki főpróbát Mezőkövesden. Az utolsó felkészülési mérkőzésünkön sajnos már korán, a tizenharmadik percben emberhátrányba kerültünk, hiszen Szekszárdi Tamást egy utolsó emberként elkövetett szabálytalanság miatt kiállította a játékvezető. Ezt követően az első félidőben még sikerült rendezni sorainkat és a csákvári támadásokat a barcikai védelem, valamint Megyeri II Gábor is rendre hárítani tudták. A második játékrészben azonban egy Torvund Alexander által értékesített büntetővel szerzett vezetést vendégünk, majd három perccel később Karacs lövését ugyan még kiütötte Megyeri II azonban a kipattanóra érkező Körmendi Kevin már betalált kapunkba, végül pedig a nyolcvanhatodik percben Karacs Dániel is gólt szerzett, így három gólos vereséget szenvedtünk az Aqvital FC Csákvár ellen.

Vezetőedzőnk, Varga Attila a következőképpen értékelte a mérkőzést:

"Ebből a meccsből sokat nem tudunk meg, hiszen ebben a kánikulában a tizenharmadik perctől emberhátrányban futballoztunk, ami mindent amit terveztünk átírt! A hetvenedik percig jól álltunk a lábunkon, majd az utolsó negyed órában megérdemelten eldöntötte a Csákvár! A cserék közül több játékosban is csalódtam!"

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - AQVITAL FC CSÁKVÁR 3-0 (félidőben: 0-0)
Gólszerzők: Torvund Alexander 73', Körmendi Kevin 76', Karacs Dániel 86'
Kiállítva: Szekszárdi Tamás 13'

Kolorcity Kazincbarcika SC: Megyeri II Gábor, Szemere Balázs, Szekszárdi Tamás, Ur László, Heil Valter, Süttő Attila, Székely Dávid, Csatári Gergő, Nagy János, Szabó Balázs, Takács Tamás
Cserék: Megyeri Gábor, Lippai Tibor, Sztankó Dávid, Hleba Tamás, Ádám Ferenc, Kurdics Levente, Pálinkás Gergő, Kálnoki-Kis Zsombor
Vezetőedző: Varga Attila

Aqvital FC Csákvár: Auerbach Martin, Murka Benedek, Vaskó Tamás, Karacs Dániel, László Noel, Mészáros Dávid, Gazdag Vajk, Magyar Zsolt, Tamás Nándor, Hornyák Marcell, Baracskai Roland
Cserék: Koval Viktor, Fejős Áron, Janyickij Kirilló, Torvund Alexander, Körmendi Kevin, Alaxai Áron
Vezetőedző: Tóth Balázs

További híreink

Hírverő mérkőzést játszunk Gesztelyen

Dátum: 2026. márc 18. 12:00

2026. március 27-én, pénteken 17 órától - a borsodi labdarúgást népszerűsítendő - klasszikus hírverő mérkőzést játszunk a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály 2. helyén álló Gesztely FC vendégeként. A belépés ingyenes. Várunk mindenkit szeretettel

Klausz Milán meghívót kapott

Dátum: 2026. márc 17. 15:00

Európa-bajnoki selejtezőre készül Ukrajna ellen U21-es labdarúgó-válogatottunk, amely előtt egy Izrael elleni felkészülési mérkőzés is szerepel a programban. A korosztályos nemzeti csapatba meghívót kapott a Kolorcity KBSC labdarúgója, Klausz Milán is.

Utánpótlás: Hétvégi eredmények

Dátum: 2026. márc 17. 13:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt hétvégén. U19-eseink a Cigándot győzték le hazai pályán. U8-as és U9-es csapatunk Egerben vett részt egy nemzetközi tornán, ahol magyar, román, osztrák és szlovák csapatok ellen is megmutathatták a tudásukat. 

Kocsis Botond meghívót kapott

Dátum: 2026. márc 17. 11:00

2026. március 22. és április 1. között U19-es válogatott Európa-bajnoki selejtező Elitkört rendeznek Olaszországban. A házigazda olaszok, valamint a törökök és a szlovákok ellen készülő korosztályos nemzeti csapatba a Kolorcity KBSC 18 esztendős kapusa, Kocsis Botond is meghívót kapott.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria