Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/

"AMIT ELTERVEZTÜNK, MEGVALÓSÍTOTTUK!" - VARGA ATTILA A FELKÉSZÜLÉSRŐL

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Csapatunk túl van a felkészülésen és vasárnap már NB2-es bajnoki mérkőzésen lép pályára a Dorogi FC ellen. Az elmúlt hetek munkájáról, az érkező játékosokról, az edzőmeccsekről és az idei tervekről vezetőedzőnk,  Varga Attila nyilatkozott.


 

Hogy nézett ki az elmúlt hetek munkája? Mi az amire a legnagyobb hangsúlyt fektettétek a felkészülés alatt?

Azt gondolom,hogy jó munkát végeztünk a felkészülés során, de majd kiderül a bajnokságban! Sok pozitívum volt, például az nagyon, hogy hamar kialakult a harmónia az öltözőben! Jól dolgoztak a srácok élvezetes heteken vagyunk túl! Hangsúlyt mindenre fektettünk amire kellett, fizikai mentális taktikai időszakon vagyunk túl!

Mit gondolsz maradéktalanul sikerült elvégezni a tervezett munkát?

Igen mindent amit elterveztünk megvalósítottuk, nincs hiányérzetem!

Tíz távozó és tizenkét érkező játékosról adtunk hírt az elmúlt hetekben? Hogyan látod az újonnan igazolt játékosokat?

Az elmúlt hetek bebizonyították, hogy emberileg és szakmailag is jó döntést hoztunk a leigazolásukkal! Összességében egy pozitív teljesítmény volt mindenki részéről, mind az általuk nyújtott teljesítményben, mind a csapatszellemben, amire nagy szükségünk van. Bebizonyították, hogy nagyon megbízható játékosok akik mindig készen állnak a feladatra és koncentráltan képesek pályára lépni! Így kell folytatniuk mert a csapatnak szüksége van mindenkire!

Az átigazolási piac augusztus 31-ig van nyitva, várható még esetleg érkező játékos vagy egyáltalán szükségesnek érzed e egyes posztokon a csapat erősítését?

Nem hiszem, hogy ebben az időszakban lenne olyan játékos akire szükségünk lenne! De soha ne mondd, hogy soha!

Hét edzőmérkőzést játszottunk az elmúlt hetekben, azt láttad a csapattól amit kértél?

Azt a játékot amit az NB III-ban képviseltünk nem biztos, hogy át lehet menteni a második ligára, itt sokkal nagyobb nyomás alatt leszünk, mint amihez hozzá vagyunk szokva! A taktikát próbáltuk igazítani az osztályhoz. Sok pozitívum volt, de jobban is tudtunk volna teljesíteni. Volt, hogy hiányzott az intenzitás, a tempó a játékunkból és volt, hogy saját magunknak nehezítettük meg a helyzetet. A hozzáállással soha nem volt gondom, az összeszokatlanság miatt akadtak nehézségeink! Mindannyian együtt dolgozunk és segítjük egymást minden egyes napon, nem csak a mérkőzéseken.

Talán korai a kérdés azonban semmiképp sem elkerülhető, mi a Kolorcity Kazincbarcika SC célja a 2022/2023-as szezonban? Illetve személyszerint te mit vársz az idénytől? 

Kiegyensúlyozott teljesítményre lesz szükség ami nem mindig fog eredménnyel párosulni de soha nem hagyunk fel a hittel. Olyan bajnokságban szereplünk ami motivál minket! Az út elején tartunk! Leraktuk az alapokat, hogy egy jó csapatot építsünk, ezért küzdünk. Sok játékos bizonyítja, hogy jó szintet képvisel, de nyilvánvalóan minden évben feljebb kell lépni és fejlődni kell hétről hétre hónapról hónapra! Tisztában vagyok a recepttel, folytatnunk kell a munkát, a fejlődésre összpontosítani és elérni a lehető legmagasabb szintet. A szint emelkedett, az elvárások nőttek, de ez normális, mert megnyertük az NB III-as bajnokságot és továbbra is fejlődnünk kell!

További híreink

Juhász Zsombor a KBSC játékosa

Dátum: 2026. júl 02. 21:00

Juhász Zsombor személyében a Kolorcity KBSC egy - az ellenfél kapuja előtt is hatékony - védőként és védekező középpályásként is bevethető labdarúgót igazolt. Zsombor az NB III. Dél-Keleti csoportjának bajnokától, a Gyirmót ellen osztályozót játszó Monortól érkezik Kazincbarcikára, és már kezdőként pályára lépett mindkét felkészülési mérkőzésünkön.

Tudatos folyamatok jellemzik az átigazolási politikát

Dátum: 2026. júl 02. 12:00

A Merkantil Bank Liga szabályainak és a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlásainak megfelelő tudatos folyamatok jellemzik a Kolorcity KBSC-nél zajló nyári játékospolitikát. Mint ismert, a másodosztályban csak magyar játékosok léphetnek pályára, így a külföldi labdarúgók szerződésük lejártával távoztak Kazincbarcikáról, ugyanakkor - a magyar labdarúgás érdekeit szem előtt tartva - két fiatal (egy 2006-os és egy 2007-es születésű vagy annál fiatalabb) játékosnak minden csapatban folyamatosan pályán kell lennie, ezért most az egyik fő szempont a szabályoknak megfelelő fiatal, tehetséges labdarúgók szerződtetése. Klubunk folyamatosan készül a bajnokság július végi rajtjára, az átigazolási időszak ugyanakkor szeptember elején zárul, így akár még augusztusban is érkezhetnek új labdarúgók.

Budapesten kezdjük a bajnokságot

Dátum: 2026. jún 30. 20:00

A BVSC-Zugló vendégei leszünk a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, rá egy hétre pedig a Videotont fogadjuk hazai pályán. A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a Merkantil Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását.

Kolorcity KBSC - MFK Zemplín Michalovce 0-0

Dátum: 2026. jún 30. 14:45

Gólnélküli döntetlent játszottunk a tikkasztó hőségben a szlovák élvonalban szereplő MFK Zemplín Michalovce ellen. A felkészülési mérkőzésen próbajátékosok is pályára léptek, és kooperációs partnerünktől, a Kisvárda Master Goodtól is érkeztek fiatal labdarúgók. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Eredmények

KBSC Galéria