Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/SORSOLTAK A MOL MAGYAR KUPÁBAN

SORSOLTAK A MOL MAGYAR KUPÁBAN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Ma 22:30-tól az M4 Sport műsorán élőben került sor a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójának sorsolására. Az idei versenysorozat első fordulójában százhuszonnyolc csapat szerepelt, a létszám a második körre így hatvannégyre fogyatkozott, majd a harmadikra harminckét NB3-as és megyei bajnokságokban szereplő csapat maradt. A kupáért folytatott küzdelmekbe a harminckét bentmaradt együtteshez most csatalakozott a tizenkét NB1-es és a húsz NB2-es klub is, így alakul ki a főtábla hatvannégy fős mezőnye. A harmadik körben csak az OTP Bank Ligában szereplő együttesek számítanak kiemeltnek, tehát ők egymással nem találkozhatnak még ebben a fordulóban. Az idei sorozatban továbbra is érvényes, hogy minden fordulóban egy mérkőzés dönt a továbbjutásról, a pályaválasztói jog pedig minden esetben az alacsonyabb osztályban szereplő klubot illeti (azonos osztály esetén az játszik otthon, aki eddig kevesebb hazai kupameccset rendezett, azonosság esetén pedig akit előbb sorsoltak ki). A harmadik forduló hivatalos játéknapjai szeptember 17. (szombat) és szeptember 18. (vasárnap), melyen az OTP Bank Liga, a Merkantil Bank Liga, az NB3-as bajnokságok csapatai és a megyei bajnokok továbbjutói versengnek majd egymással.


A Kolorcity Kazincbarcika SC első ellenfele a szintén a Merkantil Bank Ligában szereplő HR-Rent Kozármisleny lesz.

A MOL Magyar Kupa harmadik fodulójának párosítások a következőek:

Az OTP Bank Ligában szereplő csapatok ellenfelei:

Dorogi FC (NB2) - Budapest Honvéd
Meton-FC Dabas (NB3 Közép csoport) - DVSC
Bikcsei TC (NB3 Nyugati csoport) - Ferencvárosi TC
Tiszakécskei LC (NB2) - Kecskeméti TE
BVSC Zugló  (NB3 Keleti csoport) - Kisvárda Master Good
Szekszárdi UFC (NB3 Közép csoport) - Mezőkövesd Zsóry FC
III. Ker. TVE (NB3 Nyugati csoport) - MOL Fehérvár FC
PMFC (NB2) - Paksi FC
Aqvital FC Csákvár (NB2) - Puskás Akadémia FC
Balassagyarmati VSE (NB3 Közép csoport) - Vasas FC
Mátészalkai MTK (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye I. osztály) - Újpest FC
Kaposvári Rákóczi FC  (NB3 Nyugati csoport) - ZTE FC

A Merkantil Bank Ligában szereplő csapatok ellenfelei:

Szegedi VSE (Csongrád megye I. osztály) - Békéscsaba 1912 Előre FC
Füzesgyarmati SK (NB3 Keleti csoport) - Credobus Mosonmagyaróvár
Facultas - Tiszafüredi VSE  (NB3 Keleti csoport) - BFC Siófok
Bölcske SE (Tolna megye I. osztály) - Budafoki MTE
DVTK -  Szeged-Csanád Grosics Akadémia
Pécsvárad SE (Baranya megye I. osztály) - ETO FC Győr
FC Ajka - Szentlőrinc
Iváncsa KSE (NB3 Közép csoport) - Gyirmót FC Győr
HR-Rent Kozármisleny - Kolorcity Kazincbarcika SC
Monostorpályi (Hajdú-Bihar megye I. osztály) - Nyíregyháza Spartacus FC
XV. Kerületi Issimo SE (BLSZ I. osztály) - MTK Budapest
ESMTK (NB3 Közép csoport) - Soroksár SC
Putnok FC (NB3 Keleti csoport) - Szombathelyi Haladás 

További párosítások:

FC Nagykanizsa  (NB3 Nyugati csoport) - FC Hatvan  (NB3 Keleti csoport)
Nyergesújfalu SE (Komárom-Esztergom megye I. osztály) - Szolnoki MÁV FC (NB3 Közép csoport)
Jászberényi FC  (NB3 Keleti csoport) - DEAC (NB3 Keleti csoport)
Balatonfüredi FC (NB3 Nyugati csoport) - Komárom VSE  (NB3 Nyugati csoport)
Mezőörs KSE (Győr-Moson-Sopron megye II. osztály) - BTE Felsőzsolca (Borsod-Abaúj-Zemplén megye I. osztály)
Zalaszentgróti UFC (Zala megye I. osztály) - Monor SE (NB3 Közép csoport)
Nagyatádi FC (Somogy megye I. osztály) - Deszk SC (Csongrád megye I. osztály)
 

 

 

További híreink

Újpest FC - Kolorcity KBSC 2-1 (0-0)

Dátum: 2025. dec 21. 17:00

A Fizz Liga 18. fourdulójában az Újpest FC vendégei voltunk. Az első játékrész után gólnélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok, a második félidőben hazai részről Tucic és Nunes volt eredményes, a mi gólunkat Meschack szerezte.

Kuttor Attila: Elsősorban magunknak akarunk bizonyítani

Dátum: 2025. dec 19. 16:00

A Fizz Liga 18. fordulójában, vasárnap 15 órától az Újpest vendégei leszünk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Évet zárt az U7 is

Dátum: 2025. dec 19. 09:00

Első csapatunk labdarúgói U7-eseink évzárójára is ellátogattak. Az eseményre csütörtökön délután került sor az Irinyi Tornacsarnokban. Jövőre folytatjuk! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Mutasd meg, mit tudsz!

Dátum: 2025. dec 19. 09:00

Kipróbálnád magad igazi futballközegben? Most itt a lehetőség! Nyilvános edzésre várjuk azokat a 2011-ben és 2012-ben született fiúkat, akik szeretnének focizni, fejlődni, és egy igazán jó közösséghez tartozni! Mutasd meg, mit tudsz, és ha kedvet érzel, rendszeresen is csatlakozhatsz az edzéseinkhez!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria