Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/BÁNHORVÁTI GYŐZELEM A NEGYEDIK FORDULÓBAN

BÁNHORVÁTI GYŐZELEM A NEGYEDIK FORDULÓBAN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első osztályú bajnokság negyedik fordulójában a Gesztely csapatát fogadta fiókcsapatunk a Bánhorváti. A szombat délután megrendezett találkozón Madarász János már a negyedik percben vezetést szerzett a hazaiknak, amit az első játékrészben még Filkóházi Dávid növelt kettőre. A szünetet követően az egyébként a mérkőzés egészén domináló Bánhorvátinak rendeznie kellett sorait, de azt követően ismét remek játékkal és még három góllal örvendeztették meg a hazai közönséget. A találkozón Filkóházi Dávid három gól jegyzett, valamint a csapat tavalyi gólkirálya, Lukács Gergő is betalált a kapuba, miközben a vendég Gesztely egy Erdélyi által értékesített büntetővel tudott szépíteni.
A Kazincbarcika NB2-es keretéből a héten Arday Dominik, Nagy Ákos és Székely Krisztián segítették a pályán fiókcsapatunkat.

Mátyás József nyilatkozata:

"Megérdemelt és magabiztos győzelmet arattunk, amelyet a sok jó egyéni, összességében pedig a jó csapatteljesítmánynek köszönhettünk. A második félidő első tíz percében nem volt megfelelő minőségű a játékunk, de utána ismét kézben tartottuk a mérkőzést!"

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1. osztály 
4. forduló
Bánhorváti - Gesztely FC 5-1 (félidőben 2-0)
Helyszín:
 Bánhorváti SE Sportpálya
Gólszerzők: Madarász János 4', Filkóházi Dávid 42' 53' 54', Lukács Gergő 90' illetve Erdélyi Patrik (b.) 86'

BÁNHORVÁTI GESZTELY FC
88 Asztalos Gábor 54 Molnár Máté
2 Hallgató Márk (Csák Károly 62') 7 Szárnya Zsolt
6 Arday Dominik 10 Erdélyi Patrik
8 Madarász János  16 Mészáros Gyula
9 Kazvinszki Jácint 18 Varga László
10 Filkóházi Dávid (Horváth Szabolcs 72')  27 Majdanincs Milán
14 Nagy Ákos (Lukács Gergő 55') 30 Csáki Dávid (Berta István 63')
16  Czár Máté (Lovasi Dávid 66') 33 Szabó Zsolt
19 Zsigrai Bálint  88 Sikur Péter (Földvári Ádám 58')
20 Székely Krisztián (Fejes Ádám 46')  90  Bogyó Károly
21 Kréti Gergő (Nagy Dominik 87')  99 Horváth Sándor (Soltész Bence 79')
Cserék: Cserék:
1 Zilahy Patrik 41 Mátyus Dávid 
7 Lukács Gergő (Nagy Ákos 55') 17 Soltész Bence (Horváth Sándor 79') 
15 Nagy Dominik (Kréti Gergő 87') 19 Földvári Ádám (Sikur Péter 58')
18 Lovasi Dávid (Czár Máté 66') 87 Berta István (Csáki Dávid 63') 
22 Fejes Ádám (Székely Krisztián 46')    
23 Horváth Szabolcs  (Filkóházi Dávid 72')    
24 Csák Károly (Hallgató Márk 62')    

További híreink

Elkészült a Fizz Liga 28–30. fordulójának programja

Dátum: 2026. márc 20. 12:00

A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága a jogtulajdonos televízió kéréseinek figyelembe vételével elkészítette a Fizz Liga 28–30. fordulójának programját.

Kuttor Attila: Szeretnénk meglepetést okozni

Dátum: 2026. márc 20. 10:00

A Fizz Liga 27. fordulójában, vasárnap 16 óra 45 perctől az ETO FC-t fogadjuk a DVTK Stadionban. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a mérkőzést.

Vasárnapi ellenfelünk: ETO FC

Dátum: 2026. márc 19. 10:00

A Fizz Liga 27. fordulójában, vasárnap 16 óra 45 perctől a listavezető ETO FC-t fogadjuk a DVTK Stadionban. Ez lesz a harmadik egymás elleni NB I-es meccsünk, míg a másodosztályban korábban 12 alkalommal futottunk össze a Rába-partiakkal. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történetét.

Hírverő mérkőzést játszunk Gesztelyen

Dátum: 2026. márc 18. 12:00

2026. március 27-én, pénteken 17 órától - a borsodi labdarúgást népszerűsítendő - klasszikus hírverő mérkőzést játszunk a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály 2. helyén álló Gesztely FC vendégeként. A belépés ingyenes. Várunk mindenkit szeretettel

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria