Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/GÓLZÁPOROS EDZŐMÉRKŐZÉSMEZŐKÖVESDEN

GÓLZÁPOROS EDZŐMÉRKŐZÉSMEZŐKÖVESDEN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Bajnoki fordulót ugyan még nem rendeznek a hétvégén csapatunk azonban így sem maradt program nélkül, hiszen tegnap délután az OTP Bank Ligában szereplő Mezőkövesd Zsóry FC fogadott minket egy felkészülési mérkőzés keretein belül. A kétszer hatvan perces találkozón a Kazincbarcika NB2-es keretének minden játékosa lehetőséget kapott, nem lépett pályára Szekszárdi Tamás, aki a nyári Csákvár elleni felkészülési mérkőzésen piros lapot kapott, valamint Székely Dávid és Takács Tamás, akik kisebb sérüléssel bajlódnak.
A mérkőzésen kiegyenlített játék folyt már az első percekben mindkét csapatnak adódott lehetősége a gólszerzésre, a vezetést a megsérült Kurdics Levente helyére beállt Székely Krisztián szerezte meg a Kazincbarcikának a harmincadik percben. Az egyenlítés nem váratott magára sokat, Cseri Tamás a harmincnyolcadik percben volt eredményes, majd Drazic értékesített egy büntetőt a negyvennyolcadikban. Ígéretes próbálkozásaink a továbbiakban is voltak, azonban ezeket nem sikerült gólra váltani, így mezőkövesdi vezetéssel zárult az első játékrész.
A második félidő elején Laczkó Milán egalizálta az eredményt, közeli lövése Tordai halójában kötött ki. Majd a századik perchez közeledve a Kazincbarcika részére megítélt büntetőt Ádám Ferenc értékesítette, ezzel ismét vezetést szerzett csapatunknak. A mérkőzés végén újabb tizenegyes következett, ezt ezúttal a hazaiak csapatából Selmani váltotta gólra, majd Bobál Gergely állította be a végeredményt, mely 4-3-as kövesdi győzelem lett.
A mérkőzen játékosaink nagyszerűen teljesítettek és  szépen felépített támadásokat vezettek a mezőkövesdi kapu irányába, ahogy  kapusaink  is ismét bravúros védéseket mutattak be, ezt a jó formát reményeink szerint a jövő hétvégi ETO FC Győr elleni hazai bajnokin is láthatják majd szurkolóink.

Varga Attila értékelése:

"Azt gondolom,hogy jó munkát végeztünk a mérkőzésre való felkészülés során.Jó volt megfelelő a meccshez való hozzáállásunk. Még a ritmust is sikerül diktálni a meccs egyes részében, a tempó is jó volt és sikerült kompakt játékot játszani! Sajnálom, hogy kevesebben fejeztük be a meccset ez befolyásolta a végét az eredmény szempontjából! Nagyon elégedett vagyok mindenkivel!"

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 4-3 (félidőben: 2-1)
Gólszerzők: Cseri Tamás 38', Stefan Drazic (b.) 48', Selmani Remzifaik (b.) 112', Bobál Gergely 115' illetve Székely Krisztián 30', Laczkó Milán 66', Ádám Ferenc (b.) 99'

ÖSSZEÁLLÍTÁSOK:

Mezőkövesd Zsóry FC 1. félidő: Piscitelli Riccardo (Tordai Örs 40'), Pillár Róbert, Lukic Andrej, Bobál Dávid, Vajda Sándor, Karnitski Aliaksndr, Qaka Kamer, Cseri Tamás, Molnár Gábor, Dino Besirovic, Drazic Stefan
Mezőkövesd Zsóry FC 2. félidő: Tordai Örs (Danylo Ryabenko 80'), Juhász Ádám, Schmiedl Philipp, Bobál Dávid (Dankó Nándor 93'), Nagy Gergő, Qaka Kamer (Marko Brtan 76'), Lakvekheliani Luka, David Babunski, Molnár Gábor (Rabatin Richárd 72'), Bobál Gergely, Selmani Remzifaik 
Vezetőedző: Kuttor Attila

Kolorcity Kazincbarcika SC 1. félidő: Megyeri II Gábor, Kovács Dominik,Ur László, Lippai Tibor, Süttő Attila, Hleba Tamás, Heil Valter, Szabó Balázs, Benkő Péter, Puska Péter, Kurdics Levente (Székely Krisztián 15')
Kolorcity Kazincbarcika SC 2. félidő: Megyeri Gábor, Arday Dominik, Dvorschák Gábor, Nagy Ákos, Szemere Balázs, Nagy János, Csatári Gergő, Laczkó Milán, Ádám Ferenc, Pálinkás Gergő, Székely Krisztián
Vezetőedző: Varga Attila

További híreink

Elkészült a Fizz Liga 28–30. fordulójának programja

Dátum: 2026. márc 20. 12:00

A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága a jogtulajdonos televízió kéréseinek figyelembe vételével elkészítette a Fizz Liga 28–30. fordulójának programját.

Kuttor Attila: Szeretnénk meglepetést okozni

Dátum: 2026. márc 20. 10:00

A Fizz Liga 27. fordulójában, vasárnap 16 óra 45 perctől az ETO FC-t fogadjuk a DVTK Stadionban. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a mérkőzést.

Vasárnapi ellenfelünk: ETO FC

Dátum: 2026. márc 19. 10:00

A Fizz Liga 27. fordulójában, vasárnap 16 óra 45 perctől a listavezető ETO FC-t fogadjuk a DVTK Stadionban. Ez lesz a harmadik egymás elleni NB I-es meccsünk, míg a másodosztályban korábban 12 alkalommal futottunk össze a Rába-partiakkal. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történetét.

Hírverő mérkőzést játszunk Gesztelyen

Dátum: 2026. márc 18. 12:00

2026. március 27-én, pénteken 17 órától - a borsodi labdarúgást népszerűsítendő - klasszikus hírverő mérkőzést játszunk a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály 2. helyén álló Gesztely FC vendégeként. A belépés ingyenes. Várunk mindenkit szeretettel

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria