Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/MOL MAGYAR KUPA : ÉRKEZIK A ZALAEGERSZEG

MOL MAGYAR KUPA : ÉRKEZIK A ZALAEGERSZEG

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A MOL Magyar Kupa mai, negyedik fordulójában az NB1-es ZTE FC ellen vívhatjuk ki a sorozat legjobb tizenhat csapata közé jutást. A Kolorcity Kazincbarcika célja pedig idén sem más, mint megismételni a tavalyi kupamenetelést. Szurkoljunk együtt a Kolorcity Arénában!


Csapatunk számára a bajnokság mellett a MOL Magyar Kupa is kifejezetten fontos. Nem volt ez másként tavaly sem, amikor először a Csengert, majd Hidasnémetit kiejtve harmadosztályú együttesként két NB2-es ellenfelet is magunk mögé utasítottunk. A harmadik fordulóban a Szolnoki MÁV FC-t, a negyedikben pedig az idén megyei riválisnak számító DVTK-t győztük le, ezt követően pedig a nyolcaddöntőben a szintén NB3-as Cegléd otthonában is kivívtuk a továbbjutást. A negyeddöntőben az NB1-es Paksnak sem könnyítettük meg a dolgát, az akkor még Bognár György irányította csapat csupán egy góllal bizonyult tőlünk jobbnak, így a tavalyi sorozatban a Kazincbarcika egyik legjobb kupa szereplésével búcsúztunk.
A csapat ma is okozhat meglepetést, így gondolja ezt játékosunk, Heil Valter is:

"Fontos mérkőzés elé nézünk, remélem sikerül egy jó eredményt elérni és ezzel boldoggá tenni a szurkolóinkat. A tavalyi évben úgy gondolom, hogy meglepetésként szerepeltünk és remélem idén is sikerül megismetelnünk a tavalyi eredményünket, ami lendületet ad a majd a továbbiakban."

Természetesen az idei évben is szeretnénk minél több kupameccsen is pályára lépni, bizonyítottuk ezt Kozármislenyben is. A szintén frissen feljutott NB2-es csapat otthonában szeptember közepén Nagy János nyolcvanhatodik percben szerzett góljával jutottunk a sorozat legjobb harminckét együttese közé.
Varga Attila vezetőedzőnk és a csapat számára is kiemelten fontos a MOL Magyar Kupa sorozatában való jó szereplés, ezt nyilatkozatában is megerősítette:

"Sűrű a program, hiszen négy nap alatt két meccset játszunk, ami egyúttal jó lehetőség arra, hogy a játékosok bizonyíthatnak a hétvégi fontos bajnoki előtt!Fontos számunkra a sorozat, tavaly is az volt de a prioritás a szombati meccs!Nem árulok el titkot, mindenki tudja, nem vagyunk esélyesei a találkozónak! Talán az NB I pillanatnyilag legdinamikusabb csapata látogat hozzánk! Még az első ligában is mindenkinek nehéz a stílusuk ellen játszani nem még nekünk de ez nem jelenti azt, hogy eleve feladjuk! Tudjuk, hogy egy továbbjutás mennyit számít a klubnak és a szurkolóknak, motiváltak vagyunk, ha lehetőségünk lesz rá tovább akarunk jutni!"

Mai ellenfelünk a Zalaegerszeg lesz, akik legjobb kupaszereplésüket 2010-ben könyvelhették el. A ZTE a 2009/2010-es sorozatban egészen a döntőig menetelt, ahol az akkor még DVSC-TEVA néven szereplő Loki ellen maradtak alul 3-2-es összesítésben. A zalaiak az idei szezonban hozzánk hasonlóan a harmadik fordulóban csatlakoztak a küzdelmekhez, ők szeptemberben a szebb időket is megélt Kaposvári Rákóczi FC vendégeként Christy Manzinga két találatának köszönhetően jutottak tovább.

A negyedik körben tizenkét NB1-es, tizenegy NB2-es, hat NB3-as és három megyei első osztályban szereplő csapat száll majd versenybe. Osztályunkból tegnap már két gárda lejátszotta a soron következő mérkőzését, az ETO FC Győr tegnap az NB1-es bajnokságban kiválóan teljesítő Kecskemétet győzte le egy góllal, valamint a Nyíregyháza a szintén első osztályú Vasastól szenvedett vereséget. A forduló párosításai a következőek:

Nyíregyháza Spartacus FC (NB2)  - Vasas FC (NB1) 1-2
ETO FC Győr (NB2) - Kecskeméti TE (NB1) 1-0

MOL Fehérvár FC (NB1) - Puskás Akadémia FC (NB1)
Credobus Mosonmagyaróvár (NB2) - Kisvárda Master Good (NB1) 
BTE- Felsőzsolca ( (Borsod-Abaúj-Zemplén megye I. osztály) - MTK Budapest (NB2) 
Szombathelyi Haladás (NB2) - Budapest Honvéd (NB1)
Kolorcity Kazincbarcika SC (NB2) - ZTE FC (NB1)
DEAC (NB3 Közép csoport) - DVSC (NB1)
FC Nagykanizsa  (NB3 Nyugati csoport)  - Békéscsaba 1912 Előre (NB2)
Balatonfüredi FC (NB3 Nyugati csoport)  - Paksi FC (NB1)
FC Ajka (NB2) - Újpest FC (NB1)
Budafoki MTE (NB2) - Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB2)
ESMTK (NB3 Közép csoport) - BFC Siófok (NB2)
Nagyatádi FC (Somogy megye I. osztály)  - Monor SE (NB3 Közép csoport)
Nyergesújfalu SE (Komárom-Esztergom megye I. osztály) - Mezőkövesd Zsóry FC (NB1)
Iváncsa KSE  (NB3 Közép csoport) - Ferencvárosi TC (NB1)

 

További híreink

Sportágválasztó eseményen vettünk részt

Dátum: 2025. máj 09. 12:00

A Kolorcity KBSC is részt vett a Magyar Sport Napjához kapcsolódó sportágválasztó eseményen, amelyet Kazincbarcika Város Önkormányzata szervezett az 1-3. osztályos gyerekek számára. Klubunk szakembereinek segítségével közel 200 gyermek ismerkedhetett meg a labdarúgás alapjaival, bízunk benne, hogy az ő tetszésüket is elnyerte a számunkra legkedvesebb sportág. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

U9: Bronzérem a Ždaňa Cup-on

Dátum: 2025. máj 09. 10:00

Csütörtökön U9-es csapatunk a szlovákiai Hernádzsadányban (szlovákul: Ždaňa) vett részt egy hétcsapatos nemzetközi tornán, a Ždaňa Cup-on. Együttesünk 11 ponttal, 18 rúgott és 7 kapott góllal a torna 3. helyén végzett, a torna gólkirálya Soltész Martin lett 9 góllal.

A Budapest Honvéd vendégei leszünk

Dátum: 2025. máj 08. 10:00

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában, 2025. május 12-én 20 órától a tabellán jelenleg a 8. helyen álló Budapest Honvéd vendégei leszünk a Bozsik Arénában. Eddig háromszor találkoztunk Puskás Ferenc egykori csapatával és mindhárom alkalommal begyűjtöttük a három pontot. Ősszel Herjeczki Kristóf és Pethő Bence góljaival 2-0-ra győztünk Kazincbarcikán. Röviden bemutatjuk az ellenfelet és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Jegyek a Kolorcity KBSC - Mezőkövesd meccsre

Dátum: 2025. máj 08. 09:00

Az év utolsó hazai mérkőzésén, a Merkantil Bank Liga 29. fordulójában, 2025. május 19-én 20 órától a Mezőkövesdet fogadjuk a Kolorcity Arénában. A belépőjegyek elővételben a Mezey István Művészeti Központban és a kolorcity.hu oldalon is megvásárolhatók. Ha valamikor, akkor most óriási szükség van buzdításra! Gyere és szurkoljuk ki együtt az újabb győzelmet! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk