Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/INTERJÚ VARGA ATTILA VEZETŐEDZŐVEL

INTERJÚ VARGA ATTILA VEZETŐEDZŐVEL

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Tizenhét forduló, öt győzelem, négy döntetlen és nyolc vereség, tizenkilenc pont, s tizenhetedik hely – ez csapatunk jelenlegi mérlege a Merkantil Bank Ligában. Legutóbb a 7. fordulóban, a Csákvár ellen tudtuk megérezni a győzelem ízét, s bár azóta négy döntetlennel négy pontot szereztünk, nem tudtunk, tudunk átbillenni a holtponton.


A Gyirmót elleni vereséget követően Varga Attila vezetőedző egy hosszabb egyeztetést folytatott a klubvezetéssel, hiszen a kialakult negatív spirál kezelése és megoldása mielőbbi közös feladat.
- A szezon elején a célkitűzés egyértelműen a bennmaradás volt, én minimum huszonhárom-huszonnégy pontot terveztem az első félévben, ebből jelenleg tizenkilenc van meg – kezdte Varga Attila, majd hozzátette: a bajnokság első harmadának sikerszériája egy kicsit csalóka lehetett a szurkolók és a játékosok számára, de a klub- és szakvezetés azt az időszakot is a helyén kezelte.
- Amikor szinte csak sikereink voltak, így a tavalyi évben és az idei szezon első felében, akkor nyilván az egy könnyebb időszak volt, a mostani pedig egy nagyon nehéz. De igazából most mutatkozik meg az, hogy milyen csapat vagyunk, hogy milyen „karakterek” alkotják a Barcikát, hogy együtt képesek vagyunk-e kihúzni a szekeret a gödörből. Mert el kell ismerni, ez egy gödör, ahol most vagyunk, de tudom, hogy mindenki, a klub, a játékosok, a stábom és az én érdekem is az, hogy együtt megoldjuk ezt a helyzetet, és meg is fogjuk – mondta a tréner.

Az első hét meccsen újoncként több ízben is tudtunk meglepetést okozni, s ahogy a vezetőedző mondta, ezek a bravúrok, esetenként egy kis szerencse, egy-egy extra teljesítmény nagyon kellett a jó rajthoz. Az utóbbi hetekben a tabellán jobb pozícióban álló együttesek ellen játszottunk, s volt, amikor kifejezetten jó teljesítményt nyújtottunk, de most nem jött össze az a bizonyos bravúr. Pedig egy ilyen kiegyensúlyozott mezőnyben ezek nagyon kellenek.
- Sokat elemeztük az elmúlt hetek történéseit. Nagyon összetett dolog az, hogy mi és miért történik. A srácoknak borzasztó nehéz feldolgozni ezt a hosszú nyeretlenségi szériát, hiszen egy osztállyal lejjebb sikert sikerre halmoztak. S látni kell azt is, hogy sokan most szerzik meg azt a rutint és tapasztalatot a második vonalban, ami másoknak már megvan. Szokni, tanulni kell mindent, a külső-belső körülményeket, a kudarcokat, a teljesítménykényszert. De egy sportolónak ezt el kell tudni viselni, vagyis mentálisan meg kell erősödni, mert ez fog dönteni. Hogy mennyire tudunk összefogni, mekkora akarattal, alázattal és hittel megyünk tovább – hangsúlyozta a tréner.
Varga Attila - mint mondta - egy őszinte, nyílt és konstruktív egyeztetést folytatott a klubvezetéssel. Rengeteg dolgot elemeztek, átbeszéltek és mérlegre tettek, hogy a kialakult helyzetben a legkörültekintőbb, legjobb döntést hozzák meg.
- Az egyeztetésen azt a felajánlást tettem, hogy az elkövetkező három mérkőzésen (MTK, Szentlőrinc, Dorog – a szerk.) minimum négy pontot gyűjtünk a csapattal. Ha ezt nem tudjuk teljesíteni, akkor én távozom. A klubvezetés ezt elfogadta. A héten a válogatott szünet miatt a megszokottól eltérő edzésmunkát tudunk végezni: a fizikális és taktikai feladatok mellett nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a játékosok önbizalmát növeljük, újra megízleljék a gólszerzés örömét és a közös sikert, győzelmet. Hétfőtől már kimondottan az MTK-ra fogunk készülni, mert szeretnénk hazai pályán jól játszani, és visszatérni az eredményes útra – nyilatkozta Varga Attila.

Zárszóként kitért arra is, hogy látják, hogy a keretet hol kell megerősíteni, mire van szüksége az újonc csapatnak. S bár télen nem könnyű igazolni, de a klub- és szakvezetés azon dolgozik, hogy csapatunk megőrizze NB2-es tagságát.

 

CIKK: GÖNDÖR JUDIT

További híreink

Jegyek a Kolorcity KBSC – ETO FC mérkőzésre

Dátum: 2026. márc 16. 10:00

A Fizz Liga 27. fordulójában, vasárnap 16 óra 45 perctől a bajnokaspiráns ETO FC-t fogadjuk a DVTK Stadionban. Mint arról korábban beszámoltunk, csökkentettük a jegyárakat annak érdekében, hogy minél többen ki tudjanak látogatni a Diósgyőrben rendezendő hazai mérkőzésekre, ezen felül 15%-os családi kedvezménnyel várjuk a családos szurkolókat, a diákok és a nyugdíjasok pedig továbbra is kedvezményesen vásárolhatnak belépőjegyet. Várunk mindenkit szeretettel a DVTK Stadionban is! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

DVTK - KBSC aftermovie

Dátum: 2026. márc 16. 10:00

Sokáig emlékezni fogunk erre a péntek 13-ra! Négy gólt lőttünk vendégként a borsodi rangadón a Diósgyőrnek! A mérkőzésen stábunk kamerái is forogtak a pálya szélén. Gyere, éljük át újra történetünk egyik legnagyszerűbb estéjét! Elkészült az aftermovie!

DVTK - Kolorcity KBSC 0-4 (0-2)

Dátum: 2026. márc 13. 20:00

A Fizz Liga 26. fordulójában a DVTK elleni borsodi rangadón született meg klubunk 5. NB I-es győzelme. Góljainkat Mihajlo Meszhi, Kártik Bálint, Nyíri Vince és Klausz Milán szerezték.

Simon Miklós: Nagyon tiszta és érthető stratégia mentén haladunk

Dátum: 2026. márc 13. 13:00

Klubigazgatónk, Simon Miklós nyilatkozott az M4 Sportnak. Az interjú az m4sport.hu oldalon, valamint a Kolorcity KBSC hivatalos YouTube csatornáján is megtekinthető.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria