Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/VERESÉG HIDASNÉMETIBEN

VERESÉG HIDASNÉMETIBEN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első osztályú bajnokság tizenötödik fordulójában a Hidasnémeti vendége volt a Bánhorváti. Fiókcsapatunkra nem várt könnyű mérkőzés, hiszen mindamellett, hogy tegnapi vendéglátóink tavaly még az NB3-ban versenyeztek, számos magasabb osztálybeli rutinnal rendelkező játékost is keretük tagjának mondhatnak. A hazaiak korán, az ötödik percben szereztek vezetést, amit az első játékrészben még egy góllal növeltek. A második félidőben sem nekünk kedvezett a szerencse, a Hidasnémeti még háromszor vette be Zilahy kapuját. A mérkőzésen ezúttal szépítenünk sem sikerült, így három győztes meccset követően most nem tudtuk bajnoki egységeink számát gyarapítani. 
A Bánhorváti a tegnapi vereség ellenére továbbra is a tabella negyedik helyén áll. Onnan várják a jövő heti, tavaszról előrehozott Ózd elleni mérkőzést. Fiókcsapatunk a tizenhatodik fordulóban hazai pályán zárja a 2023-as naptári évet.

Mátyás József értékelése:

"A mai eredménnyel biztos sok embernek okoztunk örömet, de üzenjük, fogunk még sok szomorúságot is okozni nekik."

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1. osztály 
15. forduló
Hidasnémeti VSC - Bánhorváti 5-0 (félidőben: 2-0)
Helyszín:
 HVSC Sportcentrum
Gólszerzők: Menougong George 5', Molnár Martin 21' 82', Moroziuk Roman 50' 77'

HIDASNÉMETI VSC  BÁNHORVÁTI
1 Hordii Roman (Málik Mihály 22') 1 Zilahy Patrik
2 Martonak Tomas 4 Benkó Péter
5 Czető Márk 5 Arday Dominik
6 Szalóczy Dávid (Holló Péter 62') 8 Nagy Ákos
8 Illés Richárd (Bardetskyi Artem 73') 9 Laczkó Milán 
9 Molnár Martin 10 Kazvinszki Jácint (Lukács Gergő 75')
10 Menougong George (Bucsák Szabolcs 80')  11 Filkóházi Dávid (Fejes Ádám 53')
17  Moroziuk Roman (Jano Robert 80') 16 Lovasi Dávid
18 Tucsa Róbert  19 Zsigrai Bálint (Horváth Szabolcs 66')
21 Ambrus Zsombor (Kulchak Yurii 79') 20  Hallgató Márk
88 Tóth Gábor  21 Kréti Gergő
Cserék: Cserék:
33 Málik Mihály (Hordii Roman 22') 88 Asztalos Gábor
3 Jano Robert (Moroziuk Roman 80') 7 Lukács Gergő (Kazvinszki Jácint 75')
4 Bardetsmkyi Artem (Illés Richárd 73')  14 Fejes Ádám (Filkóházi Dávid 53')
7 Bucsák Szabolcs (Menougong George 80') 26 Horváth Szabolcs (Zsigrai Bálint 66')
77 Holló Péter (Szalóczy Dávid 62')    
99 Kulchak Yurii (Ambrus Zsombor 79')    

 

Kép forrása: Hidasnémeti VSC Facebook

További híreink

Jegyek a Kazincbarcika - Újpest meccsre

Dátum: 2025. szept 10. 15:00

Már megvásárolhatók a belépőjegyek a Fizz Liga 7. fordulójában rendezendő Kolorcity KBSC - Újpest FC mérkőzésre. A szeptember 20-án, szombaton 18 órakor kezdődő találkozónak a Mezőkövesdi Városi Stadion ad otthont. A belépők elővételben ezúttal is sokkal olcsóbban kaphatók, mint a mérkőzések napján. A diákok és a nyugdíjasok kedvezményesen vásárolhatnak jegyet, és családi szektorral is várjuk a szurkolókat, ahol egy felnőtt teljes árú belépőjegy mellé egy diák belépőjegyet ajándékba adunk. Kérjük szurkolóinkat figyelmesen olvassák el jegyinformációinkat!

Blessing Eleke a Kolorcity KBSC labdarúgója

Dátum: 2025. szept 10. 14:30

Blessing Eleke személyében egy tapasztalt és gólerős nigériai támadó csatlakozott a Kolorcity KBSC keretéhez. Korábban játszott szlovéniában (bajnoki címet ünnepelhetett az Olimpija Ljubljanával), svájcban (az FC Luzern színeiben 70 mérkőzésen 20 gól lőtt), de megfordult többek között Izraelben, Törökországban és Japánban is. Legutóbb az albán Partizani Tirana labdarúgója volt. Eddigi profi karrierje során 270 mérkőzésen 73 gólt szerzett.

Utánpótlás: Újabb eredményes hétvége

Dátum: 2025. szept 09. 10:30

Eredményesség szempontjából az elmúlt hét is nagyon jól alakult utánpótlásunk számára, hiszen U19-es, U17-es, U15-ös, U13-as és U12-es korosztályunk is begyűjtötte a pontokat. (A képen U19-es győztes csapatunk.)

Női labdarúgás: KBSC - Nyíregyháza 7-3 (5-1)

Dátum: 2025. szept 09. 10:00

Magabiztos hazai győzelemmel kezdte meg a Női NB II. Keleti csoportjának küzdelmeit a Kolorcity KBSC női labdarúgó csapata. Góljainkat Tőzsér Virág (3), Vén Odett (2) és Vincze Bernadett szerezték.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

 
Fizz Liga
MOL Magyar Kupa
MLSZ
Tippmix

 

Szerencsejáték Zrt.

GNB
NanoMix Beton
Blade Sport

 

KBSC Galéria