Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A MÉRKŐZÉS LEGJOBBJA : ÁDÁM FERENC

A MÉRKŐZÉS LEGJOBBJA : ÁDÁM FERENC

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A Merkantil Bank Liga tegnapi, tizennyolcadik fordulójában a feljutásra pályázó, MTK Budapestet fogadtuk a Kolorcity Arénában. Idei utolsó hazai mérkőzésünkön játékosaink mindent megtettek, hogy szurkolóink szép emlékekkel búcsúzzanak a 2022/2023-as szezon őszi idényétől. Ez sikerült is, hiszen korai vezetésünket követően még az első félidőben két gólos előnyre tettünk szert. Az MTK ugyan szépített, egyenlített, majd a harmadik gólt is berúgták, de csapatunk egy percig sem adta fel, hogy pontot/pontokat szerezzen. A találkozó hajrájában az első gólt is szerző, Ádám Ferenc talált be Somodi kapujába, ezzel ő duplázott, a Kolorcity Kazincbarcika SC pedig egy döntetlennek örülhetett. Labdarúgóink tegnap egytől-egyig mindannyian remek formában futballoztak, így Koszta Péternek fel volt adva a lecke, a mérkőzés legjobbjának kiválasztásakor. Sportigazgatónk rövid gondolkodás után nem véletlenül nevezte meg Ádám Ferencet, aki nemcsak tegnap, de idén már többször segítette pontokhoz csapatunkat. Az alábbiakban a vele készült interjúnkat olvashatják!


Tegnap a tavaly még az élvonalban szereplő, MTK Budapest érkezett a Kolorcity Arénába. Hogyan készültetek a feljutásra pályázó csapat ellen?

"Tudtuk, hogy egy nagyon komoly és nagyon jó erőkből álló csapatot fogadunk, erre készültünk egész héten. A játékosok is tudták mennyire fontos ez a mérkőzés."

A mérkőzést remek iramban kezdtük, mondhatjuk, hogy kijött a lépés tegnap a játékunkban?

"Igen, nagyon jól kezdtünk! Azt gondolom, hogy egy olyan játékrendszert találtunk ki erre a mérkőzésre, ami abszolút feküdt nekünk. Viszont ahogy megszereztük a második gólt úgy gondolom, mindenki úgy érezte, hogy ez a mérkőzés megvan!"

A tizenötödik percben a te gólóddal szereztünk vezetést, mesélnél erről a találatról?

"Szép támadás végén olyan gólt szereztem amit egyébként edzéseken gyakorlunk és most hála Istennek sikerült tétmérkőzésen is berúgnom!"

Az előnyt Pálinkás Gergő növelte kettőre. Mit éreztetek a két gólos vezetést követően?

"Gergő megérdemelte a gólt, hiszen addig is sokat tett érte, viszont ezt követően az MTK rákapcsolt és sajnos igaz a mi hibákból is, de gólt szereztek. Azonban szerintem még így sem volt probléma !"

Az MTK egyenlített, majd a vezetést is megszerezték. Vendégeink egészen a mérkőzés hajrájáig tartották ezt, de a csapatunkon látszott, hogy egy pillanatig sem adtátok fel. Ennek eredménye volt a második gólod, amivel ismét egálba kerültünk. Mit éreztél a duplázást követően?

"Ahhoz, hogy egyenlísenek és hogy a vezetést is megszerezzék nagyon nagy szerencse kellett. Nagyon jó csapatnak tartom az MTK -t, de úgy gondolom, a mi részünkről ebben a meccsben több volt. A második gólom is olyan volt amit edzéseken szoktunk gyakorolni és Csatinak félidőben mondtam is, hogy ez bejöhet ezen a mérkőzésen és be is jött. Nagyon büszke vagyok a csapatra és a szurkolóinkra egyaránt!"

Hogyan láttad a saját, illetve a csapat játékát? Mit gondolsz sikerül ezt a jó játékot átmentenünk a hétvégi, Szentlőrinc elleni meccsre?

"Mindenképpen bizakodó vagyok és azt gondolom, több is van ebben a csapatban. Sajnos az elmúlt hetekben ha nem is jött az eredmény, de megígérhetem hogy ez a csapat szívét-lelkét bele adja !"

Te, hogy gondolod vesztettünk két pontot vagy itthon tartottunk egyet?

"Most azt tudom mondani, vesztettünk kettőt, de ha meccs előtt kellett volna válaszolnom, akkor azt mondtam volna, hogy csak a győzelem, úgyhogy sajnálom!"

Mit üzennél szurkolóinknak a még két előttünk álló idegenbeli mérkőzés előtt?

"A szurkolóinknak azt üzenném, hogy bízzanak bennünk és higyjék el, hogy ez a csapat mindent megtesz azért, hogy a Kazincbarcika ott legyen ahová való, az NB2 -ben! Hajrá Barcika!"

További híreink

Éljük át újra!

Dátum: 2026. febr 01. 17:00

Klubmédiás csapatunk a Hungária körúton is ott volt a pálya szélén, a kameráink pedig folyamatosan forogtak. Indítsd el a videót és éld át velünk újra történetünk negyedik NB I-es győzelmét! Köszönjük a szurkolást! Pénteken Kisvárdán találkozunk!

MTK Budapest - Kolorcity KBSC 1-3 (1-2)

Dátum: 2026. jan 31. 15:50

A Fizz Liga 20. fordulójában az MTK Budapest vendégei voltunk. A mérkőzés álomszerűen indult, hiszen Rácz László egy szöglet utáni védhetetlen fejessel hamar megadta az alaphangot. A félidő hajrájában Kacper Radkowski és Robert Polievka is betalált, így egygólos vezetés mellett vonultunk szünetre. A második játékrészben mindent megtettek a hazaiak az egyenlítésért, de amíg az ő helyzeteik sorra kimaradtak, Major Marcell nem hibázott és a 75. percben szerzett góljával eldöntötte a pontok sorsát.

Fizz Liga: Elkészült a 22-23. forduló időbeosztása

Dátum: 2026. jan 30. 15:45

A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága a jogtulajdonos televízió kéréseinek figyelembe vételével elkészítette a Fizz Liga 22. és 23. fordulójának programját. A Nyíregyházát vasárnap, a Puskás Akadémiát szombaton fogadjuk Diósgyőrben.

Kuttor Attila: Minden hétvégén harcolni fogunk

Dátum: 2026. jan 30. 09:00

A Fizz Liga 20. fordulójában, szombaton 13 óra 30 perctől az MTK Budapest vendégei leszünk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria