Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/HIVATALOS: DZURJÁK JÓZSEF VEZETI A  CSAPATOT

HIVATALOS: DZURJÁK JÓZSEF VEZETI A CSAPATOT

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Csapatunk Gálhidi György vezetésével kezdte meg a Merkantil Bank Liga 2019/2020-as szezonját, azonban a Kazincbarcika veztőségének döntése értelmében a 20. és 21. fordulókban már megbízott edzőként Dzurják József irányította a csapatot. A vezetőedző kérdése az elmúlt hetekben nyitott volt, a végletes döntés a napokban született meg. A bajnokság tavaszi szezonjában a kazincbarcikai kispadon továbbra is Dzurják József foglal majd helyet, így csapatunk szakmai stábjában nem történik változás a felkészülést megelőzően.

Dzurják József 2019. februárjában érkezett a Kazincbarcikához és mint asszisztensedző dolgozott Gálhidi György mellett, a tavalyi utolsó bajnokijainkon azonban már mint "vezetőedző" foglalt helyet a barcikai kispadon, ekkor a Soroksár ellen egy 0:1-es vereséggel debütált, amit az évzáró békéscsabai győzelem követett. Dzurják József a következőképpen nyilatkozott vezetőedzői kinevezéséről.

 

"Köszönöm a bizalmat, megpróbálok eleget tenni az elvárásoknak és remélem tavasszal el tudjuk érni azt a célt, amit a szezon elején kitűztünk. Hiszek ebben a keretben, kiegyenlített most a mezőny az NB2-ben, de ha tavasszal rendben leszünk tudjuk teljesíteni a kitűzött célokat."

 

Csapatunk 2020. január 6-án kezdi meg felkészülést a tavaszi szezonra, a játékosok a héten rávezető edzésekkel készülnek a hétfői találkozóra. A felkészülés részletes programjával, illetve a tervezett edzőmérkőzések időpontjaival a jövő hét elején jelentkezünk.

 

Kép forrása: digisport.hu

További híreink

ZTE FC - Kolorcity KBSC 5-0 (1-0)

Dátum: 2025. szept 27. 17:45

A Fizz Liga 8. fordulójában Zalaegerszegen léptünk pályára. Az első félidő végén egygólos hazai előnnyel vonultak szünetre a csapatok, a második játékrészben pedig sajnos a hazaiaknak minden összejött, míg bennünket ezúttal a szerencse is elkerült. Gratulálunk a Zalaegerszegnek! Dolgozunk tovább!

Kuttor Attila: Ezúttal is győzni szeretnénk

Dátum: 2025. szept 26. 12:00

A Fizz Liga 8. fordulójában, szombaton 15 óra 30 perctől Zalaegerszegen lépünk pályára. Előre is köszönjük minenkinek, aki elkísér bennünket az ország másik végébe, de aki nem tud elutazni velünk, az sem marad le róla: a mérkőzés ezúttal az M4 Sport+ (Duna World) csatornán lesz látható, valamint online a mediaklikk.hu oldalon is követhető lesz.

Jegyek a Kazincbarcika - MTK meccsre

Dátum: 2025. szept 25. 10:00

Már megvásárolhatók a belépőjegyek a Fizz Liga 9. fordulójában rendezendő Kolorcity KBSC - MTK Budapest mérkőzésre. Az október 3-án, pénteken 20 órakor kezdődő találkozónak a Mezőkövesdi Városi Stadion ad otthont. A belépők elővételben ezúttal is sokkal olcsóbban kaphatók, mint a mérkőzések napján. A diákok és a nyugdíjasok kedvezményesen vásárolhatnak jegyet, és családi szektorral is várjuk a szurkolókat, ahol egy felnőtt teljes árú belépőjegy mellé egy diák belépőjegyet ajándékba adunk. Kérjük szurkolóinkat figyelmesen olvassák el jegyinformációinkat!

Hétvégi ellenfelünk - ZTE FC

Dátum: 2025. szept 24. 09:00

A Fizz Liga 8. fordulójában, szeptember 27-én 15 óra 30 perctől Zalaegerszegen lépünk pályára. Az NB I-ben még nem, az NB II-ben azonban már négyszer találkoztunk (egy győzelem, egy döntetlen, két vereség), a MOL Magyar Kupában pedig egy alkalommal, 2022-ben sorsoltak minket össze a - később a sorozatot is megnyerő - zalaiakkal. A szombati találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

 
Fizz Liga
MOL Magyar Kupa
MLSZ
Tippmix

 

Szerencsejáték Zrt.

GNB
NanoMix Beton
Blade Sport

 

KBSC Galéria