Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/MOL MAGYAR KUPA - TELJES A NEGYEDIK FORDULÓ MEZŐNYE

MOL MAGYAR KUPA - TELJES A NEGYEDIK FORDULÓ MEZŐNYE

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Hétvégén rendezték meg a MOL Magyar Kupa idei versenykiírásának harmadik fordulóját, amikor is az OTP Bank Ligában és a Merkantil Bank Ligában szereplő együttesek is becsatlakoztak a küzdelmekbe. A Kolorcity Kazincbarcika SC a szintén másodosztályú HR-Rent Kozármisleny ellen Nagy János nyolcvanhatodik percben szerzett góljával vívta ki a továbbjutás (a mérkőzésről írt összefoglalónkat ITT olvashatják el), így a mai sorsoláson mi is ellenfelet kapunk majd.
A Mol Magyar Kupa harmadik fordulójában minden NB1-es csapat sikerrel vette az akadályt, a másodosztályú együttesek közül kilencen búcsúztak, hiszen többen nem bírtak magasabb osztályban szereplő ellenfelükkel valamint hat NB2-es csapat játszott egymás ellen. A hétvégén kiesett tavaly még első osztályban szereplő Gyirmót FC Győr, akiket az NB3-as Iváncsa ejtett ki és a Soroksárnak sem termett babér az ESMTK otthonában. A negyedik körben tehát tizenkét NB1-es, tizenegy NB2-es, hat NB3-as és három megyei első osztályban szereplő csapat száll majd versenybe.
A következő forduló párosításait ma 18:15-től az M4Sport műsorán sorsoják.


NB1-es továbbjutók:

Dorogi FC (NB2) - Budapest Honvéd 0-2
Meton-FC Dabas (NB3 Közép csoport) - DVSC 0-1
Bikcsei TC (NB3 Nyugati csoport) - Ferencvárosi TC 0-2
Tiszakécskei LC (NB2) - Kecskeméti TE 0-3
BVSC Zugló  (NB3 Keleti csoport) - Kisvárda Master Good 0-2
Szekszárdi UFC (NB3 Közép csoport) - Mezőkövesd Zsóry FC 0-3
III. Ker. TVE (NB3 Nyugati csoport) MOL Fehérvár FC 2-5
PMFC (NB2) - Paksi FC 0-1
Aqvital FC Csákvár (NB2) - Puskás Akadémia FC 2-5
Balassagyarmati VSE (NB3 Közép csoport) - Vasas FC 1-2
Mátészalkai MTK (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye I. osztály) - Újpest FC 1-6
Kaposvári Rákóczi FC  (NB3 Nyugati csoport) - ZTE FC 0-2

NB2-es továbbjutók:

Szegedi VSE (Csongrád megye I. osztály) - Békéscsaba 1912 Előre FC 0-4
Füzesgyarmati SK (NB3 Keleti csoport) - Credobus Mosonmagyaróvár 1-2
Facultas - Tiszafüredi VSE  (NB3 Keleti csoport) - BFC Siófok 0-4
Bölcske SE (Tolna megye I. osztály) Budafoki MTE 1-2
DVTK -  Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0-1
Pécsvárad SE (Baranya megye I. osztály) - ETO FC Győr 0-4
FC Ajka - Szentlőrinc 3-0
HR-Rent Kozármisleny - Kolorcity Kazincbarcika SC 0-1
Monostorpályi (Hajdú-Bihar megye I. osztály) - Nyíregyháza Spartacus FC 0-2
XV. Kerületi Issimo SE (BLSZ I. osztály) - MTK Budapest 0-8
Putnok FC (NB3 Keleti csoport) - Szombathelyi Haladás 2-4

További mérkőzések eredményei:

Iváncsa KSE (NB3 Közép csoport) - Gyirmót FC Győr 3-2
ESMTK (NB3 Közép csoport) - Soroksár SC 1-0
FC Nagykanizsa  (NB3 Nyugati csoport) - FC Hatvan  (NB3 Keleti csoport) 5-1
Nyergesújfalu SE (Komárom-Esztergom megye I. osztály) Szolnoki MÁV FC (NB3 Közép csoport) 1-0
Jászberényi FC  (NB3 Keleti csoport) - DEAC (NB3 Keleti csoport) 1-2
Balatonfüredi FC (NB3 Nyugati csoport)Komárom VSE  (NB3 Nyugati csoport) 3-0
Mezőörs KSE (Győr-Moson-Sopron megye II. osztály) - BTE Felsőzsolca (Borsod-Abaúj-Zemplén megye I. osztály) 0-4
Zalaszentgróti UFC (Zala megye I. osztály) - Monor SE (NB3 Közép csoport) 2-3
Nagyatádi FC (Somogy megye I. osztály) - Deszk SC (Csongrád megye I. osztály) 7-0

További híreink

BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC 0-0

Dátum: 2026. júl 25. 22:00

Gólnélküli döntetlent játszottunk a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában a BVSC-Zugló otthonában. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Szeretnénk egy kicsit dominánsabb futballal előállni

Dátum: 2026. júl 24. 17:00

A Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, Budapesten, a BVSC-Zugló otthonában szerepel csapatunk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a szezonnyitó mecscet.

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria