Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A MOL Magyar Kupa 3. fordulójában a Kolorcity Kazincbarcika SC Békéscsabára látogat

A MOL Magyar Kupa 3. fordulójában a Kolorcity Kazincbarcika SC Békéscsabára látogat

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

MOL MAGYAR KUPA

1983. november 20-át írtuk, amikor először farkasszemet nézett egymással a Békéscsabai Előre Spartacus SC és a Kazincbarcikai Vegyész SE. A két együttes első összecsapásán a hazai lila-fehérek kiütéses, 5-1 arányú győzelmet arattak. Az ezt követő szűk negyven évben – tehát napjainkig – a két gárda még huszonöt alkalommal találkozott. Az összesített mérleg kiegyenlített, vegyük most sorra az érdekesebb találkozókat.

 

A már említett vereséget követően 1984 júniusában hazai pályán 3-1-es győzelemmel vágott vissza a Vegyész, majd hét év kihagyás következett, hiszen az Előre a harmadik helyen zárta a pontvadászatot, ami akkor feljutást ért számukra.

Az élvonalban ezután hét szezont töltöttek el, majd ismét kiestek, így az NB2 Keleti csoportjában újra összefuthattunk. Sajnos idegenben egy újabb 5-1-es zakó jött, de Barcikán ezúttal is a mieink örülhettek egy 2-0-s győzelemnek. A hazai győzelem értékét ismét növelte, hogy a csabaiak ebben a szezonban is kivívták a feljutást, méghozzá bajnokként, amit számukra a legeredményesebb élvonalbeli szezonok követtek két 5. és egy 3. hellyel.

A soron következő találkozásra a 2005/2006-os idényig kellett várni, ekkor viszont oda-vissza vertük a lila-fehéreket (0-1, 2-0), aztán a következő szezonban is csak egy pont termett számukra ellenünk (0-0, 3-1).

 

A sikereket egy rossz széria követte, a 2013-ban bekövetkezett kiesésünkig lejátszott nyolc meccsből egy győzelemre és egy döntetlenre futotta hat vereség mellett. Ennek a periódusnak a gólkülönbsége is lehangoló, 6-23.

Amíg mi négy szezont az NB3-ban húztunk le, addig a Békéscsaba – egy évre – újra belekóstolt az NB1-be, így tehát 2017-ben – méghozzá mindjárt az idénynyitón – találkozhattunk újra. A július végi, békéscsabai meccset a Kazincbarcika nyerte Sigér Ákos góljával. A tavaszról decemberre előrehozott második meccsen aztán a békésiek vágtak vissza, tiszaújvárosi ideiglenes otthonunkból egy 90. percben, tizenegyesből esett góllal vitték el a három pontot.

 

A 2022/2023-as szezonig bezárólag aztán újra a mi meccseink következtek: hatból négyet nyertünk, egy döntetlen és egy vereség mellett, kilenc rúgott, három kapott góllal. Ezen periódus legeredményesebb játékosa (ekkor még) barcikai részről Lukács Raymond volt, aki háromszor is betalált a csabaiak kapujába. Mellette feliratkozott a góllövők közé Tony Kanalos, Ádám Ferenc, Sergiu Oltean, Majzik Adrián és Oldal Tibor.

 

A mögöttünk hagyott szezonban a Békéscsaba 19. helyezettként kiesett a másodosztályból, ennek ellenére az egymás elleni meccseket tekintve nekünk lehetnek rosszabb emlékeinkl. 2022. augusztusában közös történetünk legnagyobb arányú vereségébe szaladtunk bele, hiába szerzett Heil Valter a 25. percben vezetést, Lukács Raymond – immár csabai színekben – egyenlített, majd Heil Valtert kiállították, a Csaba pedig még ötöt számolt ránk, így 6-1 lett a vége. Sajnos január végén aztán itthon sem jött össze a visszavágás, 3-1-re nyertek a lila-fehérek (Lukács Raymond ezúttal is betalált).

 

 

Az összesített mérlegünk így tizenegy győzelem, három döntetlen és tizenkét vereség (31-45-ös gólkülönbség mellett), bízzunk benne, hogy szombaton kiegyenlítjük a győzelmek számát és továbbjutunk a Kupában!


A Békéscsabai Előre és a Kolorcity Kazincbarcika SC egymás elleni mérkőzései:

 

2023.01.29. Kolorcity Kazincbarcika SC – Békéscsaba 1912 Előre   1 – 3

2022.08.07. Békéscsaba 1912 Előre – Kolorcity Kazincbarcika SC   6 – 1

2021.03.14. Kolorcity Kazincbarcika SC – Békéscsaba 1912 Előre   1 – 0

2020.09.27. Békéscsaba 1912 Előre – Kolorcity Kazincbarcika SC   1 – 3

2019.12.15. Békéscsaba 1912 Előre – KBSC   0 – 1

2019.08.07. KBSC – Békéscsaba 1912 Előre   1 – 2

2019.05.19. Békéscsaba 1912 Előre – KBSC   0 – 3

2018.12.02. KBSC – Békéscsaba 1912 Előre   0 – 0

2017.12.03. KBSC – Békéscsaba 1912 Előre   0 – 1

2017.07.30. Békéscsaba 1912 Előre – KBSC   0 – 1

2013.04.20. Kazincbarcikai SC – Békéscsaba 1912 Előre SE   1 – 2

2012.10.06. Békéscsaba 1912 Előre SE – Kazincbarcikai SC   3 – 0

2012.05.18. Békéscsaba 1912 Előre SE – Kazincbarcikai SC   3 – 3

2011.11.12. Kazincbarcikai SC – Békéscsaba 1912 Előre SE   2 – 0

2011.05.07. Békéscsaba 1912 Előre SE – Kazincbarcikai SC   4 – 0

2010.10.16. Kazincbarcikai SC – Békéscsaba 1912 Előre SE   0 – 3

2010.05.30. Békéscsaba 1912 Előre SE – Kazincbarcikai SC FC   1 – 0

2009.10.31. Kazincbarcikai SC FC – Békéscsaba 1912 Előre SE   0 – 4

2009.04.25. Kazincbarcikai SC – Békéscsaba Előre SE   3 – 1

2008.09.27. Békéscsaba 1912 Előre SE – Kazincbarcikai SC   0 – 0

2007.05.26. Kazincbarcikai SC – Békéscsaba 1912 Előre SE   2 – 0

2006.10.28. Békéscsaba 1912 Előre SE – Kazincbarcikai SC   0 – 1

1992.03.08. Kazincbarcikai Vegyész SE – Békéscsabai Előre FC   2 – 0

1991.08.24. Békéscsabai Előre FC – Kazincbarcikai Vegyész SE   5 – 1

1984.06.13. Kazincbarcikai Vegyész SE – Békéscsabai Előre SC   3 – 1

1983.11.20. Békéscsabai Előre SC – Kazincbarcikai Vegyész SE   5 – 1

További híreink

Újpest FC - Kolorcity KBSC 2-1 (0-0)

Dátum: 2025. dec 21. 17:00

A Fizz Liga 18. fourdulójában az Újpest FC vendégei voltunk. Az első játékrész után gólnélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok, a második félidőben hazai részről Tucic és Nunes volt eredményes, a mi gólunkat Meschack szerezte.

Kuttor Attila: Elsősorban magunknak akarunk bizonyítani

Dátum: 2025. dec 19. 16:00

A Fizz Liga 18. fordulójában, vasárnap 15 órától az Újpest vendégei leszünk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Évet zárt az U7 is

Dátum: 2025. dec 19. 09:00

Első csapatunk labdarúgói U7-eseink évzárójára is ellátogattak. Az eseményre csütörtökön délután került sor az Irinyi Tornacsarnokban. Jövőre folytatjuk! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Mutasd meg, mit tudsz!

Dátum: 2025. dec 19. 09:00

Kipróbálnád magad igazi futballközegben? Most itt a lehetőség! Nyilvános edzésre várjuk azokat a 2011-ben és 2012-ben született fiúkat, akik szeretnének focizni, fejlődni, és egy igazán jó közösséghez tartozni! Mutasd meg, mit tudsz, és ha kedvet érzel, rendszeresen is csatlakozhatsz az edzéseinkhez!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria