Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Kik és hogyan jutottak a legjobb harminckettő közé?

Kik és hogyan jutottak a legjobb harminckettő közé?

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

MOL MAGYAR KUPA

A válogatott szünetet követően a mögöttünk hagyott hétvége folyamán lejátszották a csapatok a MOL Magyar Kupa 3. fordulóját, ahol már az első- és másodosztályú együttesek is becsatlakoztak a küzdelembe.

 

A megyei kupafordulók, majd az első két – megyei és NB3-as csapatok részvételével zajló – forduló után a legjobb 64 között csatlakoztak a sorozathoz az OTP Bank Liga és a Merkantil Bank Liga csapatai. A harminckét meccs többségén a papírforma érvényesült, de születtek meglepetések, tekintsük át az érdekesebb meccseket és nézzük, mely csapatok készülhetnek a ma este esedékes sorsolásra.

 

Az élvonalbeli gárdák közül a Fehérvár FC és a Mezőkövesd Zsóry FC nem tudták venni az akadályt, ezek a meccsek okozhatták a legnagyobb meglepetést. Az OTP Bank Ligában is szenvedő fehérváriak az NB3 Dél-keleti csoportjának 4. helyén álló ESMTK ellen véreztek el, az erzsébetiek egy hajrábeli góllal 1-0-ra nyertek. A szintén nem remeklő kövesdi csapat a tőlünk nemrég „kikapó” Ajka ellen esett ki, itt is egyetlen gól döntött a zöld-fehérek javára.

 

A 4. forduló két legalacsonyabban rangsorolt résztvevője lesz a Mezőörs KSE és az Unione FC. A Győr-Moson-Sopron megyei elsőosztályú mezőörsiek az NB3-as Nagykanizsát verték meg, az Unione pedig a hozzá hasonlóan BLSZ 1-es Csepelt múlta felül. A változatosság kedvéért ez a két találkozó is 1-0-ra végződött.

 

Az NB2-es riválisaink közül is több csapat számára véget értek a 2023/2024-es kupaküzdelmek. A Soroksár a Kecskeméttől kapott ki 2-1-re, a Mosonmagyaróvár a Puskás Akadémia ellen maradt alul 2-0 arányban, a PMFC-t az Újpest múlta felül 3-1-re, ezzel a pécsiek először kaptak gól(oka)t az idei szezonban. A Csákvárt a szintén másodosztályú Haladás ejtette ki egy 2-0-s győzelemmel, míg a BVSC-Zuglónak visszavágott az elbukott osztályozóért a harmadosztályba kiesett Szentlőrinc, a baranyaiak 1-0-ra győztek.

 

Alacsonyabb osztályú ellenfélen lépett túl – hozzánk hasonlóan – a Nyíregyháza, a Gyirmót, a Tiszakécske, az ETO FC, a Budafok, a Szeged és a Siófok. Közülük a Nyíregyháza Spartacus és a Gyirmót FC Győr alaposan megszenvedett, mindketten tizenegyesekkel jutottak tovább, előbbi a megyénkbeli Tiszaújváros, utóbbi a Körösladány ellen (a Körösladány – Gyirmót volt a forduló egyetlen gólnélküli döntetlenje a rendes játékidőben). Nem volt könnyű napja a Budafoki MTE csapatának sem, akik egy félidőt emberhátrányban játszva, a hajrában szerzett egyetlen góllal ejtették ki a szomszédos Putnokot. Velük ellentétben gólparádét rendezett a Szeged-Csanád Grosics Akadémia csapata, akik 7-0-ra verték a Bajai LC-t.

 


 

A forduló harminckét meccsén összesen 105 gól esett, ami meccsenként 3,3-as átlagot jelent. A legnagyobb különbségű győzelmet az OTP Bank Liga címvédője, a Ferencváros aratta, akik 8-0-ra győzték le a megye 1-es Nagyecsedet. A legtöbb gólt is ez a találkozó hozta, holtversenyben a III. Kerületi TVE – DVTK mérkőzéssel, ahol 6-2 arányban győztek a diósgyőriek.

 


 

Ezzel tehát kialakult a legjobb harminckét csapat mezőnye, ahol tíz NB1-es, tizenhárom NB2-es, hét NB3-as és két megyei bajnokságban szereplő együttest találunk. Ez a harminckét csapat – közte természetesen a Kolorcity Kazincbarcika SC is – várhatja majd izgatottan a ma 18.45-kor kezdődő sorsolást, amelyet az M4 Sport élőben közvetít. A következő forduló játéknapjai november első hetén lesznek majd.

További híreink

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: Gyirmót FC Győr

Dátum: 2026. aug 06. 14:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában Gyirmótra utazunk. Soron következő ellenfelünk toronymagasan nyerte meg tavaly az NB III. Észak-Nyugati csoportját, majd a Monor elleni osztályozót is sikerrel vette, így egy év kihagyás után ismét tagja a másodosztály mezőnyének. A nyáron rutinos, NB I-et is megjárt futballistákkal erősítettek, leigazolták többek között a tőlünk távozó Berecz Zsombort, Kisvárdáról Medgyes Sinant, valamint Szegedről Novák Csanádot, de a keretük tagja a sérüléséből felépült 36-szoros válogatott Kalmár Zsolt is. Eddig mindkét mérkőzésüket megnyerték, ám a Kozármislennyel történt pályaválasztói jog csere miatt még nem kellett idegenbe utazniuk, a szombati lesz zsinórban a 3. hazai meccsük.

Vedd meg a jegyed MOST!

Dátum: 2026. aug 05. 19:00

Már megvásárolhatók a belépőjegyek öt mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk következő két hazai mérkőzésére. A jegymester.hu oldalon a bérletértékesítés is folyamatos és már belépőjegyek is kaphatók a Kozármisleny és a Kecskemét elleni hazai bajnokikra. Ne hagyd a jegyvásárlást az utolsó pilanatra! Vedd meg a jegyed MOST! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria