Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/MK: ketten maradtak talpon a második vonalbeli vetélytársaink közül

MK: ketten maradtak talpon a második vonalbeli vetélytársaink közül

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

MOL MAGYAR KUPA

A keddi, szerdai és csütörtöki játéknapokon megrendezték a MOL Magyar Kupa 5. fordulójának mérkőzéseit.

 

A tizenhat még versenyben lévő csapatból négyet adott a Merkantil Bank Liga, közülük ketten búcsúztak. Alacsonyabb osztályú csapat nem maradt versenyben, a legjobb nyolc közé hat első osztályú gárda kvalifikálta magát.

 

Legutóbbi ellenfelünk, a Vasas FC a barcikai döntetlen után edzőváltáson esett át, így az újdonsült vezetőedző, Gera Zoltán a vármegyei első osztályban játszó Mezőörs KSE elleni kupameccsen debütált. A rendes játékidő meglepetésre 1-1-es döntetlennel ért véget, s a hosszabbítás sem hozott döntést, így következhettek a tizenegyesek. Ennek során az angyalföldiek nem hibáztak, 5-4-re megnyerték a párbajt, s – ha nem is könnyedén, de - továbbjutottak.

 

Szintén a legjobb nyolc között a Merkantil Bank Liga éllovasa, a Nyíregyháza Spartacus is, akik a harmadosztályú Szentlőrinc csapatát verték meg magabiztosan 5-1 arányban. Novák Csanád korai góljára még válaszolt a tavaly a másodosztályból osztályozóval – a BVSC-Zugló ellen – kieső Szentlőrinc. Ám Novák később még két gólt vágott, miközben Temesvári Attila és a hosszabbításban Beke Péter is betalált.

 

Nem járt ilyen szerencsésen a Tiszakécskei LC és a HR-Rent Kozármisleny. Mindkét vetélytársunk hazai környezetben lépett pályára, s egyaránt NB1-es riválissal játszottak. A Kécske a Kisvárdával szemben maradt alul, a Misleny pedig az MTK-tól kapott ki, mindkét találkozó 0-3-as eredménnyel zárult.

 

A további három párosítást az OTP Bank Liga csapatai adták: a DVTK a Zalaegerszeget győzte le 4-2-re, a Ferencváros – heroikus küzdelemben - a DVSC-t múlta felül 1-1 után tizenegyesekkel, míg a Paksi FC Újpesten győzött 2-1-re, szintén hosszabbítást követően.

A forduló nyolcadik párharcát az NB3-as Veszprém vívta a Kecskeméti TE ellen. A lila-fehérek a második félidőben tudták dűlőre vinni a mérkőzést, Zsótér Donát és Katona Levente góljaival 2-0-ra győztek.

 

A MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőinek eredménysora:

 

DVTK – ZTE                                                             4-2

Mezőörs KSE – Vasas FC                                      1-1 (tizenegyesekkel 4-5)

HR-Rent Kozármisleny – MTK Budapest       0-3

VSC 2015 Veszprém – Kecskeméti TE            0-2

Tiszakécskei LC – Kisvárda Master Good     0-3

DVSC – Ferencvárosi TC                                     1-1 (tizenegyesekkel 3-5)

Szentlőrinc – Nyíregyháza Spartacus           1-5

Újpest FC – Paksi FC                                             1-2 (hosszabbítás után)            

 

A negyeddöntő sorsolását csütörtök este tartották; vetélytársaink közül a Vasas a Paksot, a Nyíregyháza pedig a Kecskemét csapatát fogadja majd.

 

A MOL Magyar Kupa negyeddöntőinek párosítása:

 

Kisvárda Master Good – MTK Budapest

Nyíregyháza Spartacus – Kecskeméti TE

DVTK – Ferencvárosi TC

Vasas FC – Paksi FC                                

 

A mérkőzéseket a tervek szerint április 3-án rendezik majd meg.

További híreink

Kuttor Attila: Nem lesz könnyű meccs

Dátum: 2026. aug 14. 08:00

Hat mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Kozármislenyt fogadja szombaton 17 óra 30 perctől. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria